Hetek teltek el, s lassan Midnight egy percet nem bírt ki Seward nélkül. Minden este, ha csak egy percre is, kiosont hozzá a kunyhóhoz. Közben Lyre örömlányokkal csillapította éhségét, hisz a szőkeségtől nem kapta meg azt, amire vágyott. A dolgok odáig fajultak, hogy többször megfenyegette a lányt, hogy ha nem adja oda magát neki, oda veti őt a farkasok elé. Egy este Lyre ismét berúgott, s részegen mászott fel a szobába. Midnight épp a fürdőhelységből lépett ki, amikor a fiú rángatni kezdte őt.
- Mégis mit művelsz? - csattant fel Midnight, ám a fiú ügyet sem vetett a lány szavaira. Az ágyra taszította őt, majd ismét saját nadrágját kezdte kigombolni. - Felejtsd el, Lyre! Megint bűzlesz az alkoholtól. - sziszegte a szőkeség, majd megpróbálta ellökni férjét az ágytól, ám az egy hatalmas pofont vágott le feleségének. Midnight az ágyra zuhant, majd arcához kapott. Egy pillanatra elsötétült előtte minden. Gyengének érezte magát. Lyre eközben még mindig nadrágját próbálta lehántani magáról, sikertelenül. Végül feladta, majd üvöltözve ott hagyta a lányt. Midnight összeszedte magát, majd felállt, s magára vett valami göncöt, ami a kezébe akadt. Vizesen, egy vékony hálóingben osont végig a palotán, majd Sewardhoz sietett. Belépett a kunyhóba, majd könnyei potyogni kezdtek. May értetlenkedve ült ágyán, míg Seward azonnal felpattant, s magához ölelte a szőkeséget. Arcán pirosan virított Lyre kéznyoma, amit May is észrevett.
- Elmeháborodott. - suttogta May, miközben Midnight mesélte, hogy mi történt. A szőkeség elmosolyodott.
- Igazad van. Komoly gondok vannak vele. Az apja folyton azt hangoztatja, hogy mekkora szégyent hozott rá. Sőt, azt is megfontolta, hogy felbontja a házasságot. - tette hozzá Midnight, mire Seward szemei csillogni kezdtek.
- Ezt mondta?
- Igen. - felelte a szőkeség, majd magára húzta a pokrócot, amit a férfi adott neki. - Őszintén, én örülnék neki a legjobban.
- Nem csoda. - sóhajtott May, majd megkeverte a bográcsban lévő ételt. - Nem sokára kész. Vacsorázol velünk? - nézett az ezüst hajú lányra, aki mosolyogva bólintott egyet. Seward leemelte a bográcsot a tűzről, míg May száraz ruhákat adott Midnightnak. Haját szépen megfésülte, s befonta, majd körbe ülték a tüzet, s vacsorázni kezdtek.
- Ne haragudj a ruhák miatt. Nekem nincsenek olyan szép ruháim, mint neked. - sajnálkozott May, mire Midnight csak legyintett.
- Ugyan. Nekem ezek is nagyon tetszenek. - mosolyodott el a lány. Miután végeztek a vacsorával, Seward elrakta a bográcsot, majd Midnight leült May-el beszélgetni. Elmondott neki mindent Lyre-ről. Azt is, hogy hogyan kerültek ők ketten össze. A lány az nap már vissza se ment a várba, hanem ott aludt Seward mellett. A férfi kora hajnalban elhagyta a kunyhót, hogy befejezze a tegnap esti mosogatást. A két lány délelőtt kelt fel, amikor a nap már jó magasan volt. Midnight kifésülte May haját, majd befonta neki. Egész nap ott volt, s végig beszélgették a napot.
Már kezdett sötétedni, de Seward nem tért vissza a kunyhóba. Midnight furcsállta a dolgot, de May megnyugtatta, hogy biztosan csak plusz dolga akadt. Hirtelen lépteket hallottak, ám Seward helyett, Lyre lépett be a kunyhóba. May azonnal felpattant, ahogyan Midnight is. Mindketten ijedten pillantottak a fiúra, aki mögött két nagy darab testőr ácsorgott.
- Mióta tart ez? - üvöltött a lányra a fiú. Midnight nem válaszolt. Lyre előkapott egy kardot, amit szemlátomást alig bírt el, majd a lányra szegezte. May azonnal a szőkeség elé akart lépni, ám Midnight maga mögé tolta őt. May engedelmesen a szőkeség háta mögé lépett. Midnight magabiztosan állt Lyre előtt, a szeme se rebbent.
- Régóta. - felelte a lány, mire Lyre a földbe szúrta a kardot.
- Te utolsó lotyó! - kiabált a lány arcába, majd lihegve hátrább lépett, s elmosolyodott. Intett az egyik katonának, aki kilépett a kunyhóból. Pár pillanattal később pedig Seward levágott fejével tért vissza a helységbe. May azonnal a földre rogyott, s zokogni kezdett. Midnight mély levegőt vett, majd miután elejtett pár könnycseppet, tekintetét Lyre-re emelte. A fiú vigyorra húzta a száját, ám ez pillanatok alatt eltűnt arcáról. Feje rettentően fájni kezdett. A szőkeség felemelte kezét, majd a két testőrt kihajította a kunyhóból. Mindketten a vár falának ütköztek, s azonnal meghaltak. Lyre kikerekedett szemekkel bámulta feleségét, aki mosolyogva nézte végig, ahogy a fiú feje szétloccsan. Midnight arcát és ruháját beborította a fiú vére, de nem érdekelte. May bátyja levágott fejéhez kúszott, majd ölelgetni kezdte azt, ám Midnight felsegítette a lányt a földről.
- Gyere, menjünk. - suttogta a barna hajú lánynak, majd kiléptek a kunyhóból. Ám odakinn ismét pár katona fogatta a lányokat.
- Boszorkány! - üvöltötték a vérrel borított lány felé, majd kardjukat azonnal kihúzták, s rászegezték. May lihegve próbálta szorítani a szőkeség kezét, de minden pillanatban úgy érezte, hogy rögvest elájul. Midnight könnyeit visszatartva, s dühösen nézett végig a katonákon, majd mindjájukat félre lökte az útból. Mindketten az istállókhoz siettek, majd kihozták a két fehér lovat, s útnak eredtek. Midnight soha többé nem akart visszatérni arra a helyre. A helyre, ahol meggyilkolták első szerelmét. Az erdőig meg sem álltak. Az erdőszélén vertek egy kisebb tábort, majd a patakban megmosakodtak. May összekuporodva sírdogált a tűz mellett, míg Midnight a csillagokat kémlelte, épp úgy, ahogyan Sewardal is tették. Lunába nem mehettek, hisz meggyilkolta apja legjobb barátjának a fiát. Ekkor eszébe jutott Dies. A hegyeken túl, egy kihalóban lévő nép tudna segíteni. Ott megtudnának húzódni.
Másnap reggel May fogott pár halat, majd megsütötte azokat a tűzön, amit raktak. Midnight felült, majd May-t kezdte kémlelni.
- Nem félsz tőlem? - érdeklődött, ám a barna hajú lány csak elmosolyodott.
- A mi népünkben nagyon sok a boszorkány. Én mindig is tudtam, hogy te is különleges vagy. - felelte May, majd oda adott egy halat a szőkeségnek.
- Seward is tudta?
- Ő is tudta. - Midnight elmosolyodott, majd beleharapott a sült halba. Miután jól laktak, eloltották a tüzet, s megindultak Dies-be. Pár hét alatt átértek a hegyeken, s eléjük tárult a hatalmas sivatag. Még pár nap, s elérték Dies-t. Kihaltnak tűnt. Midnight lepattant a lóról, majd végig sétált a kunyhók közt. A szőkeség elkeseredetten ült le az egyik házikó elé, majd sóhajtozni kezdett. May lassan ment a lány után, majd kikötötte egy oszlophoz a lovakat. Leült Midnight mellé, majd simogatni kezdte annak hátát.
- Ne keseredj el. -nyugtatta a lányt May, de az csak egyre sírdogált.
- Azt hittem itt lesznek. - suttogta a szőkeség, majd megtörölgette arcát. - Mi van, ha tovább megyünk? - nézett a melletti ücsörgő barna hajú lányra.
- A következő falu három napnyira van. A patak mentén, pont ott lyukadunk ki.
- Helyes. Induljunk. - pattant fel Midnight, majd leporolta magát. Éjszakára letáboroztak a patak mellett, majd May ismét megpróbált pár kisebb halat kifogni a vízből. Csupán egyet sikerült neki, így azt felezték el. A szőkeség rendkívül hálás volt a lánynak, hogy így ki áll mellette.
Hajnalban lovak hangjaira ébredtek. Midnight felnézett, s egy csapat katonát látott. A vezetőjüknek, egy gyönyörű éjfekete lova volt. Megállt a két lány előtt, majd lepattant a lóról.
- Midnight, Marcus egyetlen leánya, Luna jogos örököse. - emelte le fejéről a sisakot, majd egy levelet adott át a lánynak. - Atyád elhunyt. Anyádat fogságba ejtették. Amnis elfoglalta Luna várát. - Midnight nem kapott levegőt. Meredten bámult a férfira. Haja kócósan hevert vállain, a sivatag melege már teljesen kiszívta, szomjazott és éhezett. Elvesztette szerelmét, valamint férje apja bosszúból elfoglalta otthonát. Midnight maga elé kezdett meredni. Nem tudott mit mondani. Nem tudta, mit tehetne. A férfi várt, valamire várt, majd mély levegőt vett, s társaira nézett.
- Asszonyom, velünk kell jönnie. Visszavehetjük a várat, de vezető nélkül nem. - kérlelte a szőkeséget, aki egy hatalmasat nyelt, majd May-re nézett, aki mögötte ácsorgott, s szomorú pillantásokat vetett a lányra.
- Én melletted állok. - suttogta a barna hajú lány, mire Midnight mosolyra húzta száját. Visszafordult a katona felé, majd bólintott egy aprót. A katona vigyorogni kezdett, majd intett társainak. Megetették a két fehér lót, amin Midnight és May lovagolt, majd vizet adtak a két lánynak. Beletelt jó pár hétbe az út, s Midnight végig azon agyalt, hogyan vehetné vissza a várat. Az az ő otthona, s nem engedheti, hogy holmi bitorlók tönkre tegyék Luna jó hírét. Már nem volt messze a vár, a katonák tábort vertek. May valamit elkezdett kotyvasztani a tűzön, hogy egyenek valami meleg ételt is, míg Mindight a várat kémlelte. Apja gyönyörű, kék zászlaja helyett, egy ocsmány citromsárga rongy lógott a kapun. Midnight megigazította haját, majd leült a tűzhöz, hogy melegedjen egy kicsit. Lassan beköszöntött a tél, s már érezni lehetett a levegőben, hogy valami készül. A hegy legtetején már fehérlett a hó. Idő kérdése volt és elérte Lunát is. Midnight tudta, hogy nem várhatják meg a havat. Akkor semmi esélyük.
Másnap kora hajnalban beosontak a várba. Összeszedték az ottani katonákat, majd Brock elmondta mindenkinek a haditervet. Midnight kérlelte May-t, hogy hagyja el a várat, de a lány ragaszkodott hozzá, hogy mellette maradjon.
- Te vagy a kiválasztott. Hatalmas erőd van. - ragadta meg a szőkeség kezét. - Használd! - tette hozzá. Midnight elmosolyodott, majd Brock-ra nézett, aki készen állt megtámadni az Amnis-i katonákat. Mindannyian mély levegőt vettek, majd Midnight leintette a férfit. Szája elé tette mutatóujját, majd felegyenesedett a bokor mögül, s besétált a vár udvarába. Az ottani katonák mind a szőkeségre szegezték fegyverüket, míg Nash le nem intette őket. A férfi arca bús volt, amit magyarázhatott fia halála. Csalódottság tükröződött a szemében, ahogyan Midnightra nézett.
- Lányomként szerettelek. - suttogta, majd közelebb lépett a szőkeséghez. Hosszasan bámulta a lány szürke szemeit, majd megrázta fejét. - Máglyára vele! - üvöltött egy hatalmasat, majd pár katona megragadta a lányt hátulról. Midnight nem tiltakozott. Hagyta, hogy megkötözzék, s a lábai alá tegyék a fákat, amiket aztán meggyújtottak. Lehunyta szemét, majd kántálni kezdett. Nash ijedten meredt a lángok közt álló szőkeségre, de nem tudott mit tenni. A katonák egyesével rogytak össze, míg végül csak Nash maradt. A tűz elaludt, s Midnight kezeiről leestek a kötelek. Lelépett a farakásról, majd közelebb lépett az idős férfihoz. Nash remegve állt a lány előtt, ám mindkettőjüket egy hatalmas sikoly zökkentette ki. Midnight azonnal megfordult, s May-t pillantotta meg, akinek hasában egy kés virított. A szőkeség szemeibe könny gyűlt, s azonnal a barna hajú lány segítségére sietett. A kést kihúzta annak hasából, majd kezét a sebre helyezte. May levegő után kapkodott, s megragadta Midnight karját.
- Szerezd vissza azt, ami a tied. - suttogta, majd elmosolyodott. Arca elsápadt, s szorítása gyengülni kezdett. Midnight könnyei May arcára hulltak. Végül a lány kilehelte lelkét, s lehunyta szemeit. A szőkeség mély levegőt vett, majd Nash felé nézett. Megpillantotta a férfi mögött az utolsó katonát, aki életben maradt. Tudta, hogy ő hajította May felé a kést. A boszorka felállt, majd összeroppantotta a katona csontjait, aki azonnal szörnyedt halt.
- Hol van anyám?! - üvöltött a férfira a lány, aki csak felnevetett.
- Anyád meghalt, épp úgy, ahogyan apád is. - felelte a férfi, majd ismét nevetni kezdett. Midnight összeráncolt a szemöldökét, majd megragadta a férfi fejét. Addig nyomta, amíg Nash szemeiből vér kezdett ömleni. Ekkor a lány elengedte a férfit, aki a térdére rogyott, majd az oldalára dőlt. A szőkeség az égre nézett, majd zokogni kezdett. A hó esni kezdett, s hatalmas szél kerekedett. A bokorban lévő katonák felegyenesedtek, majd lassan megindultak a lány felé, aki összekuporodva sírdogált a havas földön. Brock felkapta a lányt, majd felvitte régi szobájába, s lefektette ágyára. May holttestét egyelőre a csarnokba helyezték, s egy vékony lepedővel, letakarták. Ezután mind várni kezdtek. Vártak, hogy Midnight összeszedje magát, s eldöntse, hogyan tovább.
Midnight hangokat hallott. A szél süvítése mellett, sikolyokat, majd mintha két ember beszélgetett volna. Kinyitotta az ajtót, majd kilépett a folyosóra. Mindent jég borított. A lány lassan megindult a hangok felé, majd hirtelen egy hatalmas réten találta magát, amit belepett a hó. Hóvihar tombolt. Midnight tovább ment, s rövidesen megpillantott egy kunyhót. Hátranézett, majd óvatosan belépett a házikóba. May halott teste hevert az ágyon, mellette pedig egy kisebb farakás lángolt. Midnight elejtett egy könnycseppet, majd letérdelt a barna hajú lány teste mellé. Megfogta kezét, majd csókot lehelt a lány homlokára. Letörölte saját könnycseppjeit, majd felegyenesedett. Mély levegőt vett, majd eloltotta a tüzet. Kilépett a kunyhóból, majd elindult a vár felé.
- Midnight! - egy édes hang állította meg a lányt. A szőkeség visszafordult, s megpillantotta May-t. Barna haja kifésülve lógott alá, ruhája tiszta volt, arca élettel teli. Mindight levegő után kapkodott, majd gyors léptekkel megindult a lány felé. Ahogy oda ért, egyből magához ölelte őt.
- Hogyan? - zokogta a lány, mire May felnevetett.
- Magadtól kérdezd. - felelte, mire a hóvihar csendesedni kezdett. Hirtelen mindketten a vár csarnokában találták magukat, ahol a katonák a szőkeségre vártak. Brock, mikor megpillantotta a lányokat, azonnal felállt a trónról. Midnight elmosolyodott, majd bal kezét, Brock vállára helyezte.
- Mostantól tied a vár.
- Nem kell elmenned. Nem félünk tőled. - felelte Brock, mire Midnight May-re nézett.
- Akkor ez esetben, maradhatunk. - szögezte le a barna hajú lány, mire a szőkeség ismét mosolyogni kezdett. Pár óra alatt rendbe hozta a palotát, míg katonái elégették a holttesteket. May eközben a szőkeség szobájában pakolgatott, amikor hirtelen fájni kezdett a mellkasa. A szívéhez kapott, majd térdre rogyott a fájdalomtól. Midnight nevét kezdte mormolni, miközben fekete vér kezdett csordogálni a szájából. Szemei feketékké lettek, körmei karmokká váltak. Könnyei marni kezdték arcát, s sikítani kezdett a fájdalomtól. Midnight amint meghallotta a lány sikolyát, azonnal felrohant a szobájába. Belépett a helységbe, majd ijedten nézett végig barátnőjének, akinek szemeiből fekete massza ömlött. A szőkeség azonnal átkarolta a lányt, majd valamiféle igét kezdett mormolni. Az ég sötétté vált, s apró árnyak kezdtek repkedni körülöttük. Brock is odaért a szobába, s remegő lábakkal kezdte bámulni Midnight-ot, s az árnyakat, amik fel, s le repkedtek a szobában. Pillanatokkal később minden eltűnt. Az ég oda kinn ismét kéken ragyogott, s az árnyak felszívódtak. May mély levegőt vett, majd a szőkeségre nézett. Kezeire nézett, amiknek vége feketévé változtak, majd elmosolyodott.
- A lelkem nem tudtad megmenteni. - suttogta, majd ismét a lányra nézett. Megkerülte, majd Brock mellett kisétált az ajtón. Midnight hajába túrt, majd az ajtóban ácsorgó férfira nézett.
- Démonná lett. - hajtotta le fejét Brock, mire a szőkeség egy hatalmasat sóhajtott. Nem akarta ezt. Túl sok ember vesztét okozta. Nem akart így élni, nem akart boszorkány lenni.
- Most egyedül szeretnék lenni egy kicsit. - motyogta a lány, mire Brock elment, s becsukta maga mögött az ajtót. A könyvtárból az összes könyvet felhozatta, ami a természetfelettivel és a boszorkányokkal foglalkozik. Napokra bezárkózott a szobájába, s az iratokat bújta. Még May-t se engedte be magához. Szertartásokat tartott, valamint erejét próbálgatta. Először kisebb növényeket idézett meg a szobában, majd egyre sötétebb igéket próbált. Végül megpróbált egy démont megidézni, ami sikerült neki. Uralkodott felette. Midnight két héttel később előbújt a szobájából. Felsétált a nagy terembe, majd kikukucskált az erkélyen. Az idő meglepően jó volt. Egy jó ideig bámulta az eget, ám Brock megzavarta ebben.
- Úrnőm! - lépett oda a lányhoz. Mindight lassan megfordult, majd a férfira nézett. - Levelet kaptunk, Amnisból. - magyarázta jelenlétét, majd átnyújtotta a szőkeségnek a papírt. Midnight kinyitotta azt, majd rémülten olvasta végig. Nash öccse vette át a trónt, s már úton voltak, hogy megöljék őt és az összes katonáját. A lány szürke szemeit Brock-ra szegezte, majd kiejtette a levelet a kezéből.
- Mit tegyünk? - kérdezte a férfit.
- Menekülj. Fogd May-t, s hagyd el Lunát.
- Mi lesz veled? - akadt el a szava a szőkeségnek. Nem akarta itt hagyni, se Brockot, se a többi katonát, akik kiálltak mellette. Nem akarta hallani a választ. Tudta, mit fog felelni a férfi. Brock elmosolyodott, majd közelebb lépett a lányhoz. Magához ölelte, majd egy csókot lehelt annak hajába.
- Menj! - utasította, majd Midnight végig simított a férfi ráncos arcán, s a szobájába sietett. Amit csak tudott összepakolt, majd fogott két lovat, s kilovagolt a várból, oldalán May-el. Most a Vörös-erdő felé vették az irányt, s két napi lovaglás után, el is érték az erdő legszélét. Ott May tábort vert, s lecsutakolta a lovakat. Midnight a folyóhoz sétált, s elhasznált ruháikat próbálta kimosni, amennyire csak tudta. Ezután felaggatta őket a fákra, majd ő maga is megmártózott a vízben. Kiengedte haját, majd felvette May-től kapott ruháját. Oda ment a tűzhöz, majd letelepedett May mellé. A barna hajú lány rögtönzött valami levest, amit gyorsan meg is tudtak enni, majd nyugovóra tértek.
Másnap ismét útnak eredtek, s ismét napok teltek el. Egy hét lovaglás és táborozás után, végre eljutottak egy kisebb faluhoz, ami az erdő másik végén terült el. Amikor oda értek, az ott élők mind furcsán néztek rájuk. Midnight oda ment az egyik idős asszonyhoz, majd szállást, s ételt kért. Az asszony mosolyogva a kezét nyújtotta a szőkeségnek, ám mikor összeért kezük, az idős hölgy zokogni és visítani kezdett, majd mutogatni. Az asszony fia azonnal oda rohadt, majd Midnight-ra emelte szúrós tekintetét.
- Menj innen, boszorkány! - üvöltött a lányra, majd bekísérte anyját a kunyhóba. Midnight körbe nézett, majd hátrálni kezdett. Felpattan a lóra, majd tovább indultak. Újabb napok teltek el, mire elérték a tó-vidéket. May tábort vert az egyik kisebb tó mellett, majd halak után keresgélt. Midnight épp a lovakat rendezte, amikor a cserjék mögül reccsenések hallatszottak. A szőkeség hosszasan bámult a fák közé, míg nem megpillantott egy vörös szempárt. Azonnal megfordult, hogy May-hez siessen, ám egy magas férfi útját állta. Szemei vörösen izzottak, hosszú, s fekete haja volt. Ruhája szakadtan díszelgett rajta, csípőjén egy kisebb kard helyezkedett el. Midnight beszédre nyitotta száját, ám ekkor elsötétült előtte minden. Mikor magához tért, iszonyatosan sajgott a feje. Lassan kinyitotta szemeit, s megpróbált körbe nézni. Egy koszos kunyhóban találta magát. Felült, majd alaposabban szemügyrevette a helyet, de nem látta May-t. Mély levegőt vett, majd felállt, s megindult az ajtó felé. Épp nyitotta volna ki az ajtót, amikor a vörös szemű férfi lépett be a kunyhóba. Midnight azonnal hátrálni kezdett, a férfi pedig elmosolyodott.
- Üdvözöllek, Démonok Királynője! - suttogta, majd elővett egy korbácsot, s rávert vele egyet a lány karjára. Midnight felsikoltott, majd térdre rogyott, ám a férfi nem hagyta abba. Egyre, s egyre csak csapkodta a lányt, míg nem a szőkeség elájult. A vörös szemű férfi felnevetett, majd behívta társait, akik oda kötözték a lányt egy oszlophoz. Kisebb fadarabokat hordtak a lábához, majd elhasznált ruha darabokat dobáltak rá. Mikor Midnight magához tért, a férfiak önelégült fejjel ücsörögtek a kunyhóban, a máglyával szemben. Mindegyiknek vörösen izzott a szeme. Midnight megpróbálta kihúzni kezeit a kötél fogságából, de hamar feladta. A legmagasabb férfi felállt, majd oda sétált a lányhoz. Az arcába lihegett, majd mosolyogva meggyújtotta a máglyát. Ekkor a lángok felcsaptak, szinte elérték a kunyhó tetejét. Midnight suttogott valamit, de senki se értette. Hirtelen fekete árnyak jelentek meg. Egymás után suhantak be a kunyhóba. A négy idegen egymás után esett össze. A szőkeségről lehulltak a kötelek, majd kilépett a tűz közül. A még élő férfihoz lépett, majd elmosolyodott.
- Nem vagytok elég erősek. - suttogta, majd a férfi kilehelte lelkét. Az árnyak kirobbantották a kunyhó ajtaját, s Midnight kisétált onnan. A lángok felcsaptak, s porrá égették a jurtát, benne a négy halott férfival. Utoljára visszanézett, majd elindult, hogy megkeresse May-t. Mikor visszaért a tóhoz, csupán a lovakat találta. Gyorsan megitatta őket, majd elindult, hogy körbe járja a tavat, hátha rá lel a barna hajú lányra. Már majdnem visszaért a lovakhoz, amikor az ég hirtelen beborult. Fáradt volt, s még mindig vérzett pár seb a testén. Az ég furcsán kezdett dörögni, s egyre hangosabban. Végül egy hatalmas villámlásba torkollott, majd csend lett. Midnight megállt, majd az eget kezdte kémlelni. Nem az ő erejétől változott ilyen hirtelen meg az időjárás, azt érezné.
- Midnight! - a hang mély volt, s tiszteletet követelt. A szőkeség lassan megfordult, majd megpillantott egy olyan lényt, amit még sosem látott. Egy angyalt. Szárnyai hatalmasak voltak, hófehérek. Haja fehérebb a hónál, szemei kristály kékek. Egy fehér lepelt viselt magának, s csípőjén valamiféle kard díszelgett. - Satarel vagyok. Velem kell jönnöd. - nyújtotta kezét a lány felé, aki hátrálni kezdett.
- Miért? - hangzott a kérdés a boszorka szájából, mire Satarel felsóhajtott.
- El fog nyelni a sötétség. Érzed te is. Még megmenthetem a lelked, ha engeded.
- Nem akarom. - vágott közbe Midnight, mire remegni kezdett a föld a lábuk alatt. Satarel közeledni kezdett a szőkeség felé, ám a föld szét vált köztük. Egy hatalmas szakadék választotta el őket. Az angyal megrázta fejét.
- Gyere velem, Midnight. - kérlelte a lányt, akinek könnyek gyűltek a szemébe. Lehunyta szemét, majd egy hatalmas fekete árnyék jelent meg mögötte. Átsuhant a szakadékon, majd az angyal mellkasába szállt. Satarel összeesett, s szívéhez kapott. - Midnight, kérlek... - suttogta, ám az árny marcangolni kezdte belülről. Végül a démon elengedte a fiút, s felszívódott. A rés eltűnt, s a nap kisütött. A szőkeség közelebb lépett az angyalhoz, majd lehajolt hozzá. Végig simított annak fehér arcán, majd végig nézte, ahogy Satarel szárnyai lassan eltűnnek. Csupán egy halott fiú hevert a porban. Mindight felegyenesedett, majd mikor megfordult, hogy visszatérjen a lovakhoz, May-el találta szemben magát. A barna hajú lány lehajtotta fejét, majd felnyergelte a lovakat. Összepakolták cuccaikat, majd elindultak a Gyémánt-hegy felé.
- Mégis mit művelsz? - csattant fel Midnight, ám a fiú ügyet sem vetett a lány szavaira. Az ágyra taszította őt, majd ismét saját nadrágját kezdte kigombolni. - Felejtsd el, Lyre! Megint bűzlesz az alkoholtól. - sziszegte a szőkeség, majd megpróbálta ellökni férjét az ágytól, ám az egy hatalmas pofont vágott le feleségének. Midnight az ágyra zuhant, majd arcához kapott. Egy pillanatra elsötétült előtte minden. Gyengének érezte magát. Lyre eközben még mindig nadrágját próbálta lehántani magáról, sikertelenül. Végül feladta, majd üvöltözve ott hagyta a lányt. Midnight összeszedte magát, majd felállt, s magára vett valami göncöt, ami a kezébe akadt. Vizesen, egy vékony hálóingben osont végig a palotán, majd Sewardhoz sietett. Belépett a kunyhóba, majd könnyei potyogni kezdtek. May értetlenkedve ült ágyán, míg Seward azonnal felpattant, s magához ölelte a szőkeséget. Arcán pirosan virított Lyre kéznyoma, amit May is észrevett.
- Elmeháborodott. - suttogta May, miközben Midnight mesélte, hogy mi történt. A szőkeség elmosolyodott.
- Igazad van. Komoly gondok vannak vele. Az apja folyton azt hangoztatja, hogy mekkora szégyent hozott rá. Sőt, azt is megfontolta, hogy felbontja a házasságot. - tette hozzá Midnight, mire Seward szemei csillogni kezdtek.
- Ezt mondta?
- Igen. - felelte a szőkeség, majd magára húzta a pokrócot, amit a férfi adott neki. - Őszintén, én örülnék neki a legjobban.
- Nem csoda. - sóhajtott May, majd megkeverte a bográcsban lévő ételt. - Nem sokára kész. Vacsorázol velünk? - nézett az ezüst hajú lányra, aki mosolyogva bólintott egyet. Seward leemelte a bográcsot a tűzről, míg May száraz ruhákat adott Midnightnak. Haját szépen megfésülte, s befonta, majd körbe ülték a tüzet, s vacsorázni kezdtek.
- Ne haragudj a ruhák miatt. Nekem nincsenek olyan szép ruháim, mint neked. - sajnálkozott May, mire Midnight csak legyintett.
- Ugyan. Nekem ezek is nagyon tetszenek. - mosolyodott el a lány. Miután végeztek a vacsorával, Seward elrakta a bográcsot, majd Midnight leült May-el beszélgetni. Elmondott neki mindent Lyre-ről. Azt is, hogy hogyan kerültek ők ketten össze. A lány az nap már vissza se ment a várba, hanem ott aludt Seward mellett. A férfi kora hajnalban elhagyta a kunyhót, hogy befejezze a tegnap esti mosogatást. A két lány délelőtt kelt fel, amikor a nap már jó magasan volt. Midnight kifésülte May haját, majd befonta neki. Egész nap ott volt, s végig beszélgették a napot.
Már kezdett sötétedni, de Seward nem tért vissza a kunyhóba. Midnight furcsállta a dolgot, de May megnyugtatta, hogy biztosan csak plusz dolga akadt. Hirtelen lépteket hallottak, ám Seward helyett, Lyre lépett be a kunyhóba. May azonnal felpattant, ahogyan Midnight is. Mindketten ijedten pillantottak a fiúra, aki mögött két nagy darab testőr ácsorgott.
- Mióta tart ez? - üvöltött a lányra a fiú. Midnight nem válaszolt. Lyre előkapott egy kardot, amit szemlátomást alig bírt el, majd a lányra szegezte. May azonnal a szőkeség elé akart lépni, ám Midnight maga mögé tolta őt. May engedelmesen a szőkeség háta mögé lépett. Midnight magabiztosan állt Lyre előtt, a szeme se rebbent.- Régóta. - felelte a lány, mire Lyre a földbe szúrta a kardot.
- Te utolsó lotyó! - kiabált a lány arcába, majd lihegve hátrább lépett, s elmosolyodott. Intett az egyik katonának, aki kilépett a kunyhóból. Pár pillanattal később pedig Seward levágott fejével tért vissza a helységbe. May azonnal a földre rogyott, s zokogni kezdett. Midnight mély levegőt vett, majd miután elejtett pár könnycseppet, tekintetét Lyre-re emelte. A fiú vigyorra húzta a száját, ám ez pillanatok alatt eltűnt arcáról. Feje rettentően fájni kezdett. A szőkeség felemelte kezét, majd a két testőrt kihajította a kunyhóból. Mindketten a vár falának ütköztek, s azonnal meghaltak. Lyre kikerekedett szemekkel bámulta feleségét, aki mosolyogva nézte végig, ahogy a fiú feje szétloccsan. Midnight arcát és ruháját beborította a fiú vére, de nem érdekelte. May bátyja levágott fejéhez kúszott, majd ölelgetni kezdte azt, ám Midnight felsegítette a lányt a földről.
- Gyere, menjünk. - suttogta a barna hajú lánynak, majd kiléptek a kunyhóból. Ám odakinn ismét pár katona fogatta a lányokat.
- Boszorkány! - üvöltötték a vérrel borított lány felé, majd kardjukat azonnal kihúzták, s rászegezték. May lihegve próbálta szorítani a szőkeség kezét, de minden pillanatban úgy érezte, hogy rögvest elájul. Midnight könnyeit visszatartva, s dühösen nézett végig a katonákon, majd mindjájukat félre lökte az útból. Mindketten az istállókhoz siettek, majd kihozták a két fehér lovat, s útnak eredtek. Midnight soha többé nem akart visszatérni arra a helyre. A helyre, ahol meggyilkolták első szerelmét. Az erdőig meg sem álltak. Az erdőszélén vertek egy kisebb tábort, majd a patakban megmosakodtak. May összekuporodva sírdogált a tűz mellett, míg Midnight a csillagokat kémlelte, épp úgy, ahogyan Sewardal is tették. Lunába nem mehettek, hisz meggyilkolta apja legjobb barátjának a fiát. Ekkor eszébe jutott Dies. A hegyeken túl, egy kihalóban lévő nép tudna segíteni. Ott megtudnának húzódni.
Másnap reggel May fogott pár halat, majd megsütötte azokat a tűzön, amit raktak. Midnight felült, majd May-t kezdte kémlelni.
- Nem félsz tőlem? - érdeklődött, ám a barna hajú lány csak elmosolyodott.
- A mi népünkben nagyon sok a boszorkány. Én mindig is tudtam, hogy te is különleges vagy. - felelte May, majd oda adott egy halat a szőkeségnek.
- Seward is tudta?
- Ő is tudta. - Midnight elmosolyodott, majd beleharapott a sült halba. Miután jól laktak, eloltották a tüzet, s megindultak Dies-be. Pár hét alatt átértek a hegyeken, s eléjük tárult a hatalmas sivatag. Még pár nap, s elérték Dies-t. Kihaltnak tűnt. Midnight lepattant a lóról, majd végig sétált a kunyhók közt. A szőkeség elkeseredetten ült le az egyik házikó elé, majd sóhajtozni kezdett. May lassan ment a lány után, majd kikötötte egy oszlophoz a lovakat. Leült Midnight mellé, majd simogatni kezdte annak hátát.
- Ne keseredj el. -nyugtatta a lányt May, de az csak egyre sírdogált.
- Azt hittem itt lesznek. - suttogta a szőkeség, majd megtörölgette arcát. - Mi van, ha tovább megyünk? - nézett a melletti ücsörgő barna hajú lányra.
- A következő falu három napnyira van. A patak mentén, pont ott lyukadunk ki.
- Helyes. Induljunk. - pattant fel Midnight, majd leporolta magát. Éjszakára letáboroztak a patak mellett, majd May ismét megpróbált pár kisebb halat kifogni a vízből. Csupán egyet sikerült neki, így azt felezték el. A szőkeség rendkívül hálás volt a lánynak, hogy így ki áll mellette.
Hajnalban lovak hangjaira ébredtek. Midnight felnézett, s egy csapat katonát látott. A vezetőjüknek, egy gyönyörű éjfekete lova volt. Megállt a két lány előtt, majd lepattant a lóról.
- Midnight, Marcus egyetlen leánya, Luna jogos örököse. - emelte le fejéről a sisakot, majd egy levelet adott át a lánynak. - Atyád elhunyt. Anyádat fogságba ejtették. Amnis elfoglalta Luna várát. - Midnight nem kapott levegőt. Meredten bámult a férfira. Haja kócósan hevert vállain, a sivatag melege már teljesen kiszívta, szomjazott és éhezett. Elvesztette szerelmét, valamint férje apja bosszúból elfoglalta otthonát. Midnight maga elé kezdett meredni. Nem tudott mit mondani. Nem tudta, mit tehetne. A férfi várt, valamire várt, majd mély levegőt vett, s társaira nézett.- Asszonyom, velünk kell jönnie. Visszavehetjük a várat, de vezető nélkül nem. - kérlelte a szőkeséget, aki egy hatalmasat nyelt, majd May-re nézett, aki mögötte ácsorgott, s szomorú pillantásokat vetett a lányra.
- Én melletted állok. - suttogta a barna hajú lány, mire Midnight mosolyra húzta száját. Visszafordult a katona felé, majd bólintott egy aprót. A katona vigyorogni kezdett, majd intett társainak. Megetették a két fehér lót, amin Midnight és May lovagolt, majd vizet adtak a két lánynak. Beletelt jó pár hétbe az út, s Midnight végig azon agyalt, hogyan vehetné vissza a várat. Az az ő otthona, s nem engedheti, hogy holmi bitorlók tönkre tegyék Luna jó hírét. Már nem volt messze a vár, a katonák tábort vertek. May valamit elkezdett kotyvasztani a tűzön, hogy egyenek valami meleg ételt is, míg Mindight a várat kémlelte. Apja gyönyörű, kék zászlaja helyett, egy ocsmány citromsárga rongy lógott a kapun. Midnight megigazította haját, majd leült a tűzhöz, hogy melegedjen egy kicsit. Lassan beköszöntött a tél, s már érezni lehetett a levegőben, hogy valami készül. A hegy legtetején már fehérlett a hó. Idő kérdése volt és elérte Lunát is. Midnight tudta, hogy nem várhatják meg a havat. Akkor semmi esélyük.
Másnap kora hajnalban beosontak a várba. Összeszedték az ottani katonákat, majd Brock elmondta mindenkinek a haditervet. Midnight kérlelte May-t, hogy hagyja el a várat, de a lány ragaszkodott hozzá, hogy mellette maradjon.
- Te vagy a kiválasztott. Hatalmas erőd van. - ragadta meg a szőkeség kezét. - Használd! - tette hozzá. Midnight elmosolyodott, majd Brock-ra nézett, aki készen állt megtámadni az Amnis-i katonákat. Mindannyian mély levegőt vettek, majd Midnight leintette a férfit. Szája elé tette mutatóujját, majd felegyenesedett a bokor mögül, s besétált a vár udvarába. Az ottani katonák mind a szőkeségre szegezték fegyverüket, míg Nash le nem intette őket. A férfi arca bús volt, amit magyarázhatott fia halála. Csalódottság tükröződött a szemében, ahogyan Midnightra nézett.
- Lányomként szerettelek. - suttogta, majd közelebb lépett a szőkeséghez. Hosszasan bámulta a lány szürke szemeit, majd megrázta fejét. - Máglyára vele! - üvöltött egy hatalmasat, majd pár katona megragadta a lányt hátulról. Midnight nem tiltakozott. Hagyta, hogy megkötözzék, s a lábai alá tegyék a fákat, amiket aztán meggyújtottak. Lehunyta szemét, majd kántálni kezdett. Nash ijedten meredt a lángok közt álló szőkeségre, de nem tudott mit tenni. A katonák egyesével rogytak össze, míg végül csak Nash maradt. A tűz elaludt, s Midnight kezeiről leestek a kötelek. Lelépett a farakásról, majd közelebb lépett az idős férfihoz. Nash remegve állt a lány előtt, ám mindkettőjüket egy hatalmas sikoly zökkentette ki. Midnight azonnal megfordult, s May-t pillantotta meg, akinek hasában egy kés virított. A szőkeség szemeibe könny gyűlt, s azonnal a barna hajú lány segítségére sietett. A kést kihúzta annak hasából, majd kezét a sebre helyezte. May levegő után kapkodott, s megragadta Midnight karját.
- Szerezd vissza azt, ami a tied. - suttogta, majd elmosolyodott. Arca elsápadt, s szorítása gyengülni kezdett. Midnight könnyei May arcára hulltak. Végül a lány kilehelte lelkét, s lehunyta szemeit. A szőkeség mély levegőt vett, majd Nash felé nézett. Megpillantotta a férfi mögött az utolsó katonát, aki életben maradt. Tudta, hogy ő hajította May felé a kést. A boszorka felállt, majd összeroppantotta a katona csontjait, aki azonnal szörnyedt halt.
- Hol van anyám?! - üvöltött a férfira a lány, aki csak felnevetett.
- Anyád meghalt, épp úgy, ahogyan apád is. - felelte a férfi, majd ismét nevetni kezdett. Midnight összeráncolt a szemöldökét, majd megragadta a férfi fejét. Addig nyomta, amíg Nash szemeiből vér kezdett ömleni. Ekkor a lány elengedte a férfit, aki a térdére rogyott, majd az oldalára dőlt. A szőkeség az égre nézett, majd zokogni kezdett. A hó esni kezdett, s hatalmas szél kerekedett. A bokorban lévő katonák felegyenesedtek, majd lassan megindultak a lány felé, aki összekuporodva sírdogált a havas földön. Brock felkapta a lányt, majd felvitte régi szobájába, s lefektette ágyára. May holttestét egyelőre a csarnokba helyezték, s egy vékony lepedővel, letakarták. Ezután mind várni kezdtek. Vártak, hogy Midnight összeszedje magát, s eldöntse, hogyan tovább.
Midnight hangokat hallott. A szél süvítése mellett, sikolyokat, majd mintha két ember beszélgetett volna. Kinyitotta az ajtót, majd kilépett a folyosóra. Mindent jég borított. A lány lassan megindult a hangok felé, majd hirtelen egy hatalmas réten találta magát, amit belepett a hó. Hóvihar tombolt. Midnight tovább ment, s rövidesen megpillantott egy kunyhót. Hátranézett, majd óvatosan belépett a házikóba. May halott teste hevert az ágyon, mellette pedig egy kisebb farakás lángolt. Midnight elejtett egy könnycseppet, majd letérdelt a barna hajú lány teste mellé. Megfogta kezét, majd csókot lehelt a lány homlokára. Letörölte saját könnycseppjeit, majd felegyenesedett. Mély levegőt vett, majd eloltotta a tüzet. Kilépett a kunyhóból, majd elindult a vár felé.
- Midnight! - egy édes hang állította meg a lányt. A szőkeség visszafordult, s megpillantotta May-t. Barna haja kifésülve lógott alá, ruhája tiszta volt, arca élettel teli. Mindight levegő után kapkodott, majd gyors léptekkel megindult a lány felé. Ahogy oda ért, egyből magához ölelte őt.
- Hogyan? - zokogta a lány, mire May felnevetett.
- Magadtól kérdezd. - felelte, mire a hóvihar csendesedni kezdett. Hirtelen mindketten a vár csarnokában találták magukat, ahol a katonák a szőkeségre vártak. Brock, mikor megpillantotta a lányokat, azonnal felállt a trónról. Midnight elmosolyodott, majd bal kezét, Brock vállára helyezte.
- Mostantól tied a vár.
- Nem kell elmenned. Nem félünk tőled. - felelte Brock, mire Midnight May-re nézett.
- Akkor ez esetben, maradhatunk. - szögezte le a barna hajú lány, mire a szőkeség ismét mosolyogni kezdett. Pár óra alatt rendbe hozta a palotát, míg katonái elégették a holttesteket. May eközben a szőkeség szobájában pakolgatott, amikor hirtelen fájni kezdett a mellkasa. A szívéhez kapott, majd térdre rogyott a fájdalomtól. Midnight nevét kezdte mormolni, miközben fekete vér kezdett csordogálni a szájából. Szemei feketékké lettek, körmei karmokká váltak. Könnyei marni kezdték arcát, s sikítani kezdett a fájdalomtól. Midnight amint meghallotta a lány sikolyát, azonnal felrohant a szobájába. Belépett a helységbe, majd ijedten nézett végig barátnőjének, akinek szemeiből fekete massza ömlött. A szőkeség azonnal átkarolta a lányt, majd valamiféle igét kezdett mormolni. Az ég sötétté vált, s apró árnyak kezdtek repkedni körülöttük. Brock is odaért a szobába, s remegő lábakkal kezdte bámulni Midnight-ot, s az árnyakat, amik fel, s le repkedtek a szobában. Pillanatokkal később minden eltűnt. Az ég oda kinn ismét kéken ragyogott, s az árnyak felszívódtak. May mély levegőt vett, majd a szőkeségre nézett. Kezeire nézett, amiknek vége feketévé változtak, majd elmosolyodott.
- A lelkem nem tudtad megmenteni. - suttogta, majd ismét a lányra nézett. Megkerülte, majd Brock mellett kisétált az ajtón. Midnight hajába túrt, majd az ajtóban ácsorgó férfira nézett.
- Démonná lett. - hajtotta le fejét Brock, mire a szőkeség egy hatalmasat sóhajtott. Nem akarta ezt. Túl sok ember vesztét okozta. Nem akart így élni, nem akart boszorkány lenni.
- Most egyedül szeretnék lenni egy kicsit. - motyogta a lány, mire Brock elment, s becsukta maga mögött az ajtót. A könyvtárból az összes könyvet felhozatta, ami a természetfelettivel és a boszorkányokkal foglalkozik. Napokra bezárkózott a szobájába, s az iratokat bújta. Még May-t se engedte be magához. Szertartásokat tartott, valamint erejét próbálgatta. Először kisebb növényeket idézett meg a szobában, majd egyre sötétebb igéket próbált. Végül megpróbált egy démont megidézni, ami sikerült neki. Uralkodott felette. Midnight két héttel később előbújt a szobájából. Felsétált a nagy terembe, majd kikukucskált az erkélyen. Az idő meglepően jó volt. Egy jó ideig bámulta az eget, ám Brock megzavarta ebben.
- Úrnőm! - lépett oda a lányhoz. Mindight lassan megfordult, majd a férfira nézett. - Levelet kaptunk, Amnisból. - magyarázta jelenlétét, majd átnyújtotta a szőkeségnek a papírt. Midnight kinyitotta azt, majd rémülten olvasta végig. Nash öccse vette át a trónt, s már úton voltak, hogy megöljék őt és az összes katonáját. A lány szürke szemeit Brock-ra szegezte, majd kiejtette a levelet a kezéből.- Mit tegyünk? - kérdezte a férfit.
- Menekülj. Fogd May-t, s hagyd el Lunát.
- Mi lesz veled? - akadt el a szava a szőkeségnek. Nem akarta itt hagyni, se Brockot, se a többi katonát, akik kiálltak mellette. Nem akarta hallani a választ. Tudta, mit fog felelni a férfi. Brock elmosolyodott, majd közelebb lépett a lányhoz. Magához ölelte, majd egy csókot lehelt annak hajába.
- Menj! - utasította, majd Midnight végig simított a férfi ráncos arcán, s a szobájába sietett. Amit csak tudott összepakolt, majd fogott két lovat, s kilovagolt a várból, oldalán May-el. Most a Vörös-erdő felé vették az irányt, s két napi lovaglás után, el is érték az erdő legszélét. Ott May tábort vert, s lecsutakolta a lovakat. Midnight a folyóhoz sétált, s elhasznált ruháikat próbálta kimosni, amennyire csak tudta. Ezután felaggatta őket a fákra, majd ő maga is megmártózott a vízben. Kiengedte haját, majd felvette May-től kapott ruháját. Oda ment a tűzhöz, majd letelepedett May mellé. A barna hajú lány rögtönzött valami levest, amit gyorsan meg is tudtak enni, majd nyugovóra tértek.
Másnap ismét útnak eredtek, s ismét napok teltek el. Egy hét lovaglás és táborozás után, végre eljutottak egy kisebb faluhoz, ami az erdő másik végén terült el. Amikor oda értek, az ott élők mind furcsán néztek rájuk. Midnight oda ment az egyik idős asszonyhoz, majd szállást, s ételt kért. Az asszony mosolyogva a kezét nyújtotta a szőkeségnek, ám mikor összeért kezük, az idős hölgy zokogni és visítani kezdett, majd mutogatni. Az asszony fia azonnal oda rohadt, majd Midnight-ra emelte szúrós tekintetét.
- Menj innen, boszorkány! - üvöltött a lányra, majd bekísérte anyját a kunyhóba. Midnight körbe nézett, majd hátrálni kezdett. Felpattan a lóra, majd tovább indultak. Újabb napok teltek el, mire elérték a tó-vidéket. May tábort vert az egyik kisebb tó mellett, majd halak után keresgélt. Midnight épp a lovakat rendezte, amikor a cserjék mögül reccsenések hallatszottak. A szőkeség hosszasan bámult a fák közé, míg nem megpillantott egy vörös szempárt. Azonnal megfordult, hogy May-hez siessen, ám egy magas férfi útját állta. Szemei vörösen izzottak, hosszú, s fekete haja volt. Ruhája szakadtan díszelgett rajta, csípőjén egy kisebb kard helyezkedett el. Midnight beszédre nyitotta száját, ám ekkor elsötétült előtte minden. Mikor magához tért, iszonyatosan sajgott a feje. Lassan kinyitotta szemeit, s megpróbált körbe nézni. Egy koszos kunyhóban találta magát. Felült, majd alaposabban szemügyrevette a helyet, de nem látta May-t. Mély levegőt vett, majd felállt, s megindult az ajtó felé. Épp nyitotta volna ki az ajtót, amikor a vörös szemű férfi lépett be a kunyhóba. Midnight azonnal hátrálni kezdett, a férfi pedig elmosolyodott.
- Üdvözöllek, Démonok Királynője! - suttogta, majd elővett egy korbácsot, s rávert vele egyet a lány karjára. Midnight felsikoltott, majd térdre rogyott, ám a férfi nem hagyta abba. Egyre, s egyre csak csapkodta a lányt, míg nem a szőkeség elájult. A vörös szemű férfi felnevetett, majd behívta társait, akik oda kötözték a lányt egy oszlophoz. Kisebb fadarabokat hordtak a lábához, majd elhasznált ruha darabokat dobáltak rá. Mikor Midnight magához tért, a férfiak önelégült fejjel ücsörögtek a kunyhóban, a máglyával szemben. Mindegyiknek vörösen izzott a szeme. Midnight megpróbálta kihúzni kezeit a kötél fogságából, de hamar feladta. A legmagasabb férfi felállt, majd oda sétált a lányhoz. Az arcába lihegett, majd mosolyogva meggyújtotta a máglyát. Ekkor a lángok felcsaptak, szinte elérték a kunyhó tetejét. Midnight suttogott valamit, de senki se értette. Hirtelen fekete árnyak jelentek meg. Egymás után suhantak be a kunyhóba. A négy idegen egymás után esett össze. A szőkeségről lehulltak a kötelek, majd kilépett a tűz közül. A még élő férfihoz lépett, majd elmosolyodott.- Nem vagytok elég erősek. - suttogta, majd a férfi kilehelte lelkét. Az árnyak kirobbantották a kunyhó ajtaját, s Midnight kisétált onnan. A lángok felcsaptak, s porrá égették a jurtát, benne a négy halott férfival. Utoljára visszanézett, majd elindult, hogy megkeresse May-t. Mikor visszaért a tóhoz, csupán a lovakat találta. Gyorsan megitatta őket, majd elindult, hogy körbe járja a tavat, hátha rá lel a barna hajú lányra. Már majdnem visszaért a lovakhoz, amikor az ég hirtelen beborult. Fáradt volt, s még mindig vérzett pár seb a testén. Az ég furcsán kezdett dörögni, s egyre hangosabban. Végül egy hatalmas villámlásba torkollott, majd csend lett. Midnight megállt, majd az eget kezdte kémlelni. Nem az ő erejétől változott ilyen hirtelen meg az időjárás, azt érezné.
- Midnight! - a hang mély volt, s tiszteletet követelt. A szőkeség lassan megfordult, majd megpillantott egy olyan lényt, amit még sosem látott. Egy angyalt. Szárnyai hatalmasak voltak, hófehérek. Haja fehérebb a hónál, szemei kristály kékek. Egy fehér lepelt viselt magának, s csípőjén valamiféle kard díszelgett. - Satarel vagyok. Velem kell jönnöd. - nyújtotta kezét a lány felé, aki hátrálni kezdett.
- Miért? - hangzott a kérdés a boszorka szájából, mire Satarel felsóhajtott.
- El fog nyelni a sötétség. Érzed te is. Még megmenthetem a lelked, ha engeded.
- Nem akarom. - vágott közbe Midnight, mire remegni kezdett a föld a lábuk alatt. Satarel közeledni kezdett a szőkeség felé, ám a föld szét vált köztük. Egy hatalmas szakadék választotta el őket. Az angyal megrázta fejét.
- Gyere velem, Midnight. - kérlelte a lányt, akinek könnyek gyűltek a szemébe. Lehunyta szemét, majd egy hatalmas fekete árnyék jelent meg mögötte. Átsuhant a szakadékon, majd az angyal mellkasába szállt. Satarel összeesett, s szívéhez kapott. - Midnight, kérlek... - suttogta, ám az árny marcangolni kezdte belülről. Végül a démon elengedte a fiút, s felszívódott. A rés eltűnt, s a nap kisütött. A szőkeség közelebb lépett az angyalhoz, majd lehajolt hozzá. Végig simított annak fehér arcán, majd végig nézte, ahogy Satarel szárnyai lassan eltűnnek. Csupán egy halott fiú hevert a porban. Mindight felegyenesedett, majd mikor megfordult, hogy visszatérjen a lovakhoz, May-el találta szemben magát. A barna hajú lány lehajtotta fejét, majd felnyergelte a lovakat. Összepakolták cuccaikat, majd elindultak a Gyémánt-hegy felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése