Trinity: Második fejezet

Üdvözlet! Meg is hoztam a harmadik fejezetet! Ebben a részben tovább folytatódik a történet, és a lányokhoz is egyre közelebb kerülnek a furcsa események. Jó olvasást hozzá!

A reggeli napfény lassan beragyogta Marcus házának verandáját. A környék még csendes volt, az utcán csak néhány autó haladt el. A férfi álmosan lépett ki a bejárati ajtón, egyik kezében egy bögre kávéval. Már éppen a verandán álló asztalhoz indult volna, amikor valamin megakadt a szeme. A veranda másik oldalán álló hintaszék lassan mozgott előre-hátra. Marcus összeráncolta a homlokát. Közelebb lépett. A hintaszékben Orchis ült. A vörös hajú lány mélyen aludt, fejét oldalra billentve a szék támlájának döntötte. Fekete pulóvere még mindig rajta volt, haja kissé kócosan omlott az arcába. Úgy tűnt, teljesen kimerült. Marcus néhány másodpercig csak állt előtte.

– Orchis?

A lány meg sem mozdult. Marcus letette bögréjét az asztalra, majd közelebb lépett. Óvatosan megérintette Orchis vállát.

– Orchis.

A lány összerezzent, és hirtelen felkapta a fejét.

– Mi...?

Egy pillanatig zavartan nézett körül, majd, amikor meglátta Marcust, lassan kezdett összeállni benne, hol van.

– Marcus...

A lány fáradt volt. Elsöpörte arcából vörös haját, majd a fiúra emelte tekintetét. Marcus egy pillanatig csak nézte.

– Jól vagy?

Orchis lassan bólintott, bár az arckifejezése nem igazán győzte meg a férfit. Marcus a bejárati ajtó felé pillantott.

– Gyere be.

Orchis szó nélkül felállt a hintaszékből, majd követte Marcust a házba. Marcus becsukta mögöttük az ajtót, majd a konyha felé indult. Orchis lassan követte. A lány leült az egyik székre, és fáradtan az asztalra könyökölt. Marcus töltött neki egy pohár vizet, majd elé tette. Orchis szó nélkül elvette, és néhány kortyot ivott belőle. A férfi vele szemben állt, és továbbra is figyelte. Orchis végül letette a poharat.

– Tegnap este valami furcsa történt. – suttogta a lány. Marcus arca komolyabbá vált. Orchis tekintete a pohárban lévő vízre szegeződött. Ujjai lassan körbefogták a pohár szélét, miközben próbálta összeszedni a gondolatait. A tegnap este képei ismét leperegtek előtte. Az árnyék a sarokban, a sötét alak, majd a vörös fény, amely minden előjel nélkül tört elő belőle. Még most sem tudta eldönteni, hogyan történhetett mindez. Marcus továbbra is csendben ült vele szemben. Nem sürgette. Látta a lány arcán, hogy valami komoly dolog történhetett vele. Orchis lassan kifújta a levegőt. Fejében újra és újra ugyanaz a jelenet játszódott le. – Valami volt a házban. – nyögte végül ki. Még mindig az előtte lévő poharat bámulta. Marcus tekintete végig a lányon maradt. Orchis ujjai még mindig a poharat szorongatták, tekintetét pedig képtelen volt felemelni. Láthatóan próbálta eldönteni, hogyan mondja el azt, amit ő maga sem értett igazán. A csend néhány pillanatig közöttük maradt. Orchis lassan felemelte tekintetét a pohárról. Marcus továbbra is csendben ült vele szemben, és egyetlen szóval sem sürgette. A lány nagyot nyelt. Még mindig nehéz volt elhinnie, hogy amit előző este látott, valóban megtörtént. Aztán lassan beszélni kezdett. Elmesélte neki, hogyan látta meg először az árnyat a nappali sarkában. Hogyan tűnt el, majd hogyan jelent meg közvetlenül előtte. Elmondta azt is, hogy a lény rátámadt és hogy amikor védekezni próbált, valami vörös fény tört elő belőle. Marcus egyetlen szót sem szólt közben. Csak figyelte a lányt. Tekintete Orchis arcán pihent, mintha próbálná eldönteni, mit mondjon. A lány lassan elengedte a poharat, majd hátradőlt a széken.

– Tudom, hogy őrülten hangzik – mondta halkan. Marcus megrázta a fejét.

– Nem gondolom, hogy őrült vagy.

A férfi néhány másodpercig még hallgatott, majd hátradőlt a székében. Láthatóan ő sem tudta, hogyan értelmezze mindazt, amit hallott. Orchis azonban ekkor észrevette, hogy Marcus tekintete hirtelen megváltozott. Mintha valami eszébe jutott volna. A fiú arca lassan eltorzult. Orchis értetlenül nézett rá.

– Marcus?

A fiú nem válaszolt. Szemei néhány pillanat alatt teljesen feketévé váltak. Orchis hátratolta magát a széken. A pohár kis híján kiesett a kezéből. A férfi csak nézte őt. Ezúttal azonban már nem úgy, ahogy néhány perccel korábban. Orchis arcáról eltűnt minden szín. Marcus oldalra biccentette a fejét, majd nyugtalanítóan mosolyogni kezdett. Arca lassan felismerhetetlenné vált. A lány felpattant a székről, majd tett pár lépést hátrafelé.

– Azt hiszed, ő majd megvéd? – a hang nem Marcusé volt. Mély, alvilági hang volt az. A vörös hajú lány teljesen megrémült, s kifutott a házból. Orchis futva hagyta maga mögött a házat. A bejárati ajtó hangosan csapódott be mögötte, de a lány nem nézett vissza. Csak ment előre, amilyen gyorsan a lábai engedték. A reggeli utcákon már egyre több ember sétált, néhányan értetlenül pillantottak rá. Orchis azonban senkivel sem törődött. A fejében újra és újra visszhangzott az a hang.

Azt hiszed, ő majd megvéd?

A lány végül egy mellékutcában megállt. A falnak támaszkodott, majd mély levegőt vett. Nem értette, mi történt. Nem értette, mi volt az a lény a házában. És legfőképpen azt nem értette, mi történt Marcusszal. Orchis néhány percig csak állt a falnak támaszkodva. Lassan próbálta rendezni a légzését, miközben tekintete végigfutott az utcán. A körülötte elhaladó emberek mit sem sejtettek arról, mi történt vele néhány perccel korábban. Orchis végül elővette a telefonját. Hüvelykujjával végigsimított a kijelzőn, majd megállt Marcus neve felett. Nem merte felhívni. A lány lassan visszacsúsztatta a készüléket a zsebébe. Most már nem tudta, kiben bízhat.

A város másik részén a reggel egészen másképp indult.

Nyra szobáját már beragyogta a reggeli napfény. A szőkeség még békésen aludt az ágyában, miközben az éjjeliszekrényen ott hevert a tegnap készített rajza. Nyra lassan megmozdult az ágyban, majd álmosan a másik oldalára fordult. Néhány pillanattal később kinyitotta a szemét. Hunyorogva nézett körül a szobában, aztán tekintete az éjjeliszekrényre tévedt. A rajz még mindig ott feküdt, ahol előző este hagyta.  Nyra néhány másodpercig még a rajzot nézte, majd az ágy szélére dobta a takarót és felállt. Álmosan nyújtózott egyet, aztán az ablakhoz sétált. Félrehúzta a függönyt, és kinézett az utcára. A város már ébredezett. Az emberek munkába indultak, az utcán egymás után haladtak az autók. A szőkeség még mindig a tegnap történteken elmélkedett. Próbálta meggyőzni magát, hogy csak valami furcsa fényhatás volt, amit látott. Az alkohol is biztosan rátett egy lapáttal. A fürdőbe sétált és megmosta arcát. Összedobott magának egy szendvicset, amit öltözködés közben evett meg. Világos farmer, rózsaszín póló. Felhúzta legkényelmesebb fehér sportcipőjét, majd elindult munkahelyére. Kilépve lakásából, az idős szomszédasszonyt pillantotta meg, Mrs. Mendez-t. Nyra illedelmesen köszönt, aztán tovább indult. Nem volt kedve leállni cseverészni, pedig minden reggel váltanak pár szót. Mosolya sem volt őszinte és ezt érezte magán. Pár méternyire volt a paneltől a buszmegálló. A szőkeség oda ballagott, majd várni kezdett. Nem sokkal később meg is érkezett járata.

A kávézóhoz érve, meglepődve tapasztalta, hogy nem állt sor a bejárat előtt. Nyra egy pillanatra megtorpant. Körbenézett az utcán, majd az órájára pillantott. Nem késett el, sőt még néhány perccel korábban is érkezett, mint szokott.

– Ez meg mi? – motyogta maga elé. Belépett az ajtón. Odabent is szokatlanul csendes volt minden. A háttérben halkan szólt a zene, néhány asztalnál pedig mindössze egy-egy vendég ült.

– Jó reggelt! – köszönt oda a pult mögött álló kollégájának.

– Jó reggelt! – érkezett a válasz. – Te is látod?

Nyra értetlenül nézett rá.

– Mit?

A másik lány végigmutatott az üres termen.

– Ezt. Reggel óta alig jött valaki.

Nyra végignézett a kávézón. Tényleg furcsa volt. Ilyenkor általában már alig lehetett megmozdulni a pult körül, most azonban szinte üres volt a hely. Vállat vont, majd a pult mögé sétált, s ledobta táskáját. Felvette halványkék köténykéjét, majd munkához látott. Minden teljesen hétköznapinak tűnt, bár furcsálta, hogy ilyen kevesen vannak reggel a kávézóban. Az ajtó felé emelte tekintetét, s kedvenc vendégét pillantotta meg: Mr. Bowman-t. A férfi szokás szerint sötétkék öltönyt viselt, kezében pedig ott volt a táskája. A pulthoz lépett és végig nézett Nyra-n. 

– Minden rendben, kislány? – hangzott a kérdés a férfi szájából. – Olyan sápadtnak tűnsz.

A szőkeség elmosolyodott.

– Persze. Csak keveset aludtam. – felelte, majd elkezdte elkészíteni a férfi szokásos kávéját. Mr. Bowman elvette a kávét, majd a megszokott asztalához indult. Nyra nézte, ahogy leül, előveszi a laptopját, és néhány pillanat múlva már teljesen belemerül a munkájába. A szőkeség lassan kifújta a levegőt. Talán tényleg csak képzelődött. Talán a tegnapi este egyszerűen túl sok volt. A hangos zene, a fények, az italok... minden összeadódhatott. Az aranyló fényt pedig biztosan csak rosszul látta. A délelőtt lassan telt. A kávézó szokatlanul üres maradt, de Nyra idővel már nem is foglalkozott vele. A megszokott mozdulatok, a kávégép zúgása és a halk zene lassan teljesen elterelték a figyelmét. A délelőtt lassan délbe fordult. A kávézóba egymás után érkeztek a vendégek, így a korábbi csendnek hamarosan nyoma sem maradt. Nyra egyik rendelést készítette a másik után. Mire felnézett, már alig volt ideje két vendég között levegőt venni.

– Kezd visszatérni az élet – jegyezte meg kolléganője, miközben letett egy újabb csészét a pultra.

Nyra elmosolyodott.

– Legalább gyorsabban telik az idő.

A következő órákban már nem is gondolt a tegnap estére. A munka teljesen lekötötte. Mire Mr. Bowman is elhagyta a kávézót, Nyra szinte teljesen elfelejtette az egészet. A délután is hasonlóan telt. A vendégek lassan megfogyatkoztak, a kávézó pedig ismét csendesebbé vált. Nyra megtörölte a pultot, majd egy pillanatra az órára nézett. Már csak egy óra volt hátra a műszakjából. A szőkeség elmosolyodott. A reggelhez képest sokkal jobban érezte magát. Úgy tűnt, a tegnap este tényleg csak egy furcsa félreértés volt. A pult mellett álló telefonjára pillantott. Lisa üzenetet küldött neki.

„Ma este is jössz?”

Nyra elolvasta az üzenetet, majd néhány másodpercig gondolkodott.

Végül gépelni kezdett.

„Nem hiszem. Tegnap elég volt.”

Elküldte az üzenetet, majd zsebre tette a telefonját. Nem akart újra szórakozóhelyre menni. Legalább ma este szeretett volna nyugodtan otthon maradni. A következő egy óra eseménytelenül telt. Nyra már egyre gyakrabban pillantott az órára, várva, hogy végre leteljen a műszakja. Az nap kicsit tovább maradt végül bent, hogy besegítsen a többieknek. Mire végzett, már délután négy óra is elmúlt. Nyra levette a halványkék kötényét, összehajtotta, majd a táskájába tette.

– Na, most már tényleg megyek – mosolyodott el.

– Köszönöm, hogy maradtál – szólt utána a kolléganője.

– Ugyan, semmiség.

Nyra vállára akasztotta táskáját, s utoljára végig nézett a kávézón. A délutáni forgalom már ismét lecsendesedett. Néhány vendég üldögélt az asztaloknál, a kávégép halk zúgása pedig betöltötte a helyiséget. Nyra megkönnyebbülten felsóhajtott. A nap meglepően gyorsan eltelt. És ami még fontosabb, nem történt semmi különös. Talán tényleg csak a tegnap esti italok és a kialvatlanság miatt látott furcsa dolgokat. Ahogy kilépett az utcára, a délutáni napfény kellemesen melegítette az arcát. Nyra lassan elindult hazafelé. Útközben megállt egy pékségnél, vett magának valami harapnivalót, majd folytatta az útját. Nem sietett. Ma este tényleg otthon akart maradni. A szőkeség lassan sétált végig az utcán. A délutáni forgalom már jóval nyugodtabb volt, mint reggel, az emberek többsége pedig sietve tartott hazafelé. A lány időnként megállt egy-egy kirakat előtt, de egyik üzlet sem keltette fel igazán a figyelmét. Egy kisebb ruhabolt előtt azonban megtorpant. Tekintete végigfutott a kirakatban kiállított ruhákon, majd egy halvány, krémszínű pulóveren állapodott meg. Elmosolyodott. Óvatosan benyitott az ajtón, fölötte csilingelni kezdett a kis csengő. A bolt belseje kellemesen meleg volt. A polcokon gondosan összehajtogatott ruhák sorakoztak, a falak mellett pedig különböző színű kabátok és pulóverek lógtak. A háttérben halk zene szólt.

– Szia! – pattant fel mosolyogva a kassza mögül egy fiatal lány. 

– Szia. – viszonozta Nyra. – Megnézhetném azt a krémszínű pulóvert?

– Persze! – a lány majd kicsattant az örömtől, hogy valaki betévedt a kis butikba. Az eladó odalépett a kirakathoz, majd óvatosan leemelte a pulóvert. Nyra közelebb lépett, és átvette tőle. Végigsimított az anyagán, majd maga elé tartotta. A színe különösen tetszett neki. Egyszerű volt, mégis elegáns, pontosan olyan darab, amit szívesen viselt volna a hétköznapokban. Az eladó közben megmutatta neki a próbafülkét. Nyra bólintott, majd magához vette a pulóvert és elindult hátra. Néhány perc múlva már a tükör előtt állt benne. Megigazította a ruhadarab ujját, majd oldalról is megnézte magát. Elmosolyodott. Jól érezte magát benne. Nem akart sokáig válogatni, így visszament a kasszához, és jelezte, hogy elviszi. Az eladó gondosan becsomagolta a pulóvert, Nyra pedig kifizette. A papírtáskát a kezébe véve még egyszer körbenézett a kis butikban. Tetszett neki a hely hangulata. Csendes volt, barátságos, és egy rövid időre teljesen elfeledtette vele a tegnap történteket. Megköszönte a segítséget, majd kilépett az utcára. A kis csengő ismét megszólalt mögötte. Nyra elindult tovább hazafelé, kezében a papírtáskával. A délutáni napfény még mindig kellemesen melegítette az utcákat. Egyelőre nem gondolt sem a tegnapi fényre, sem arra, amit a saját kezén látott. Csak élvezte a nyugodt délutánt.

A délutáni napfény lassan aranyszínűre festette Elyndra utcáit.

Lavender már otthon volt. A nappali ablakán keresztül beszűrődő fény hosszú árnyékokat vetett a padlóra, miközben a nő a konyhában állt, és egy energiaitalt bontott fel magának. A nő még mindig nem értette, mi történt vele. Többször is megpróbálta előidézni azt a furcsa fényt, de hiába. Akárhányszor felemelte a kezét, semmi sem történt. Az energiaitallal visszasétált a nappaliba, majd leült a kanapéra. Tekintete az előző este leesett növényre tévedt. A növény azóta is ott állt az asztalon. Lavender reggel visszatette a helyére, de valami megváltozott rajta. Az új hajtás, amely előző este még csak apró rügy volt, most már teljesen kihajtott. Letette az energiaitalt az asztalra, majd közelebb hajolt. A levelek frissebbnek és élénkebbnek tűntek, mint korábban. Az egyik új hajtáson pedig apró, halványlila virág kezdett kibontakozni. Óvatosan kinyújtotta a kezét. Ujjai éppen csak hozzáértek az egyik levélhez, amikor különös melegség futott végig a tenyerén. Lavender azonnal visszahúzta a kezét. Lenézett a tenyerére. Semmi. Aztán ismét a növényre nézett. A kis lila virág lassan tovább nyílt. Lavender mozdulatlanul figyelte. Most már kezdte sejteni, hogy ami vele történt, nem egyszerű véletlen volt. Egy ideig még csak nézte a halványlila virágot, majd lassan kiegyenesedett. Nem tudta, mit kezdjen azzal, amit látott. Hirtelen megcsörrent a telefonja. Lavender összerezzent, majd az asztalon heverő készülékért nyúlt. A kijelzőre pillantva látta, hogy a Broken Chainből keresik. Azonnal felvette.

– Tessék?

– Szia, ne haragudj, hogy zavarlak. – kezdett bele Angelica – Csak megjött az új hűtő és nem tudom, hova tegye a futár. 

Lavender egy pillanatra elgondolkodott.

– Rakasd be fele a raktárba, holnap elintézzük. – felelte nemes egyszerűséggel. Ezután váltottak még pár szót, majd letették a telefont. Lavender ismét a növényre emelte tekintetét. Néhány másodpercig csendben figyelte, majd hátradőlt a kanapén és belekortyolt energiaitalába. Próbált másra figyelni, de tekintete újra és újra visszatért a növényre. Végül megcsóválta fejét, majd bekapcsolta a tévét. Ismét belekortyolt az energiaitalba és valami trash valóságshow-t kezdett nézni. Néha-néha felnevetett valami ócska poénon és az emberek hisztijein, aztán ismét belekortyolt italába. Teljesen megfeledkezett az előző este történtekről. Mintha már nem is lett volna jelentősége. Csak egy rossz álom. Ám pár pillanattal később a tévé hangja eltorzult. Lavender arcáról eltűnt a mosoly. A nő lassan letette az energiaitalt. A műsor képei továbbra is mozogtak a képernyőn, ám a hang egyre mélyebbé és tompábbá vált. A szereplők szavai összefolytak, mintha Lavender egyre távolabbról hallaná őket. A nő értetlenül nézte a televíziót.

– Mi a franc...?

A kép hirtelen megremegett. Lavender pislogott egyet. A következő pillanatban azonban már nem a nappaliját látta. A képernyő elsötétült. Majd egy sötét, ismeretlen helyiség jelent meg előtte. Lavender mozdulatlanul ült a kanapén, tekintete a semmibe meredt. Felegyenesedett a kanapéról. A nappali lassan elhomályosult körülötte. A televízió, az asztal és a szoba minden tárgya eltűnt a szeme elől, mintha köd borította volna be őket. A rózsaszín hajú lány körbe nézett. Nem tudta hol van. Nem tudta mi történik. A helyiség szinte teljesen sötét volt. A levegő nyomasztóan csendesnek tűnt, csupán valami halk, alig hallható nesz törte meg időnként a csendet. Lavender tett egy lépést előre. A padló tompán megnyikordult a talpa alatt. A nő megállt. Valahonnan előtte egy újabb zaj érkezett. Mintha valaki megmozdult volna a sötétben. Lavender lassan a hang irányába fordította a fejét. Pár méterre előtte egy vörös hajú lányt pillantott meg, aki a földön kuporgott. A lány láthatóan rémült volt. Hosszú, vöröses-bordó haja részben az arcába hullott, miközben tekintetét a helyiség egyik sötét pontjára szegezte. Lavender közelebb lépett.

– Hé...

A lány mintha meg sem hallotta volna. Tekintete továbbra is ugyanoda szegeződött. Lavender követte a pillantását. A helyiség túlsó sarkában valami megmozdult. A sötétség szinte életre kelt. Egy alak lassan kilépett belőle. Lavender megdermedt. A lény egész teste feketének tűnt, mintha maga is árnyékból állna. Arcát nem lehetett kivenni, csupán két üres, sötét szemgödör látszott. A vörös hajú lány hátrálni próbált a földön. A lény közeledni kezdett, ám ekkor a lány körül vörös színű energia jelent meg. Beragyogta a helyiséget. Az árnyék hátrált, majd Lavenderre emelte fejét. A lény körül a sötétség egy pillanatra megremegett. Lavender érezte, ahogy a tekintete találkozik az üres szemgödrökkel. A vörös energia erősödött és szinte egy pajzsot hozott létre a földön lévő lány körül. Az árnyék visszavonult, majd teljesen köddé vált. Lavender továbbra is mozdulatlanul állt. A vörös energia lassan elhalványult, a helyiség pedig ismét sötétségbe borult. A földön kuporgó lány lassan felemelte a fejét. Lavender megpróbált közelebb lépni hozzá, ám abban a pillanatban minden megváltozott körülötte. A sötét helyiség hirtelen eltűnt. Pislogott egyet, s hirtelen a nappalija közepén találta magát. Értetlenül nézett körbe, majd tekintete a televízióra tévedt. A műsor továbbra is ment, mintha semmi sem történt volna. A szereplők hangosan beszéltek egymással, a háttérben pedig ugyanaz a vidám zene szólt. A nő lassan a kanapéhoz lépett, majd leült. Szíve még mindig hevesen vert. Próbálta összeszedni a gondolatait, de a látottak újra és újra leperegtek előtte. A vörös hajú lány. Az árnylény. A vörös energia. Lavender lehunyta a szemét egy pillanatra. Nem tudta, ki volt az a lány, és azt sem, mi volt az a lény. Egy dolgot azonban biztosan érzett. A lány veszélyben volt.

Filmajánló: Obsession

Obsession – kellemes meglepetés

Sziasztok baglyocskák!

Ma egy filmajánlóval érkeztem, azaz inkább elmondom a saját élményeimet vele kapcsolatban.

Őszintén szólva nem vártam tőle túl sokat. Azt hittem, hogy az Obsession körül egyszerűen csak nagy a hype, és végül egy olyan filmet kapok, ami sokkal többet ígér, mint amennyit adni tud. Ehhez képest kellemesen csalódtam benne, mert szerintem meglepően jól sikerült. Már maga az alapötlet is tetszett. Bear kap egy lehetőséget arra, hogy kívánjon valamit, és természetesen nem valami értelmes dolgot kíván, mint például egy rakás pénzt, amiből körbeutazhatná az egész világot. Ehelyett azt kívánja, hogy Nikki mindenkinél és mindennél jobban szeresse őt. És hát... mondanom sem kell, hogy ebből nem éppen egy romantikus szerelmi történet kerekedik.

A történet szerintem végig érdekes maradt, és a karakterekkel is meg voltam elégedve. Bear már az elejétől kezdve egyáltalán nem volt szimpatikus. Sőt, ahogy haladt előre a film, egyre inkább az volt az érzésem, hogy ember, te tényleg nem vagy normális. A végére pedig már konkrétan annak drukkoltam, hogy végre haljon meg. Nikkit viszont nagyon sajnáltam. Már az elején lehetett érezni, hogy valami nincs rendben vele, és szerintem ezt jól is adagolták. Nem éreztem úgy, hogy túl gyorsan haladna Bear és Nikki kapcsolata, főleg azért, mert igazából nem is Nikkivel volt együtt, hanem azzal a valamivel, ami megszállta őt. Szóval nekem ez a része teljesen rendben volt. A film egyik legerősebb része számomra inkább az volt, hogy nem az állandó ijesztgetésre épített. Nincsen tele azzal, hogy minden második percben valami beugrik a képbe, amitől majd leugrunk a székről. Inkább maga a helyzet és az, ahogy egyre jobban elszabadulnak a dolgok, adja meg a feszültséget. Nekem ez sokkal jobban működött.

Persze azért volt olyan jelenet, ami rendesen meglepett. A téglás jelenet. Na, az egy picit sokkolt. Nem azért, mert rossz lett volna, sőt, szerintem pont jól sikerült, csak egyáltalán nem számítottam rá. Annyira brutális volt, hogy egy ponton inkább eltakartam a szemem, mert nem akartam látni. Szóval nálam ez abszolút betalált, de közben örültem annak is, hogy a film nem mindenáron akar gusztustalan vagy véres lenni. És a befejezés... Szegény Nikki. Ahogy ott sírt, nekem is majdnem elszorult a torkom. Nagyon sajnáltam, mert hiába történt meg mindaz, ami történt, ott maradt az emberben a kérdés, hogy most mi lesz vele? Mihez kezd ezek után? Szerintem ez egy elég erős lezárása volt a történetnek, mert nem csak azt éreztette, hogy „na, a gonosz meghalt, vége”, hanem ott hagyott Nikki sorsával is.

Összességében nekem az Obsession tényleg kellemes meglepetés lett. Nem számítottam rá, hogy ennyire tetszeni fog, de a történet, az alapötlet, a karakterek és az egész hangulat nálam működött. Nem mondanám, hogy életem legfélelmetesebb horrorfilmje, de szerintem egyáltalán nem is ez volt a célja. És Bearnek továbbra is azt üzenem: ember, ha már kaptál egy kívánságot, miért nem pénzt kívántál?! Én már rég a világ másik felén lennék.

Nálam ez a film: 9/10

Főleg azért, mert teljesen mást vártam tőle, és végül sokkal jobban szórakoztam rajta, mint gondoltam volna. Szóval ha valaki eddig csak a hype miatt kerülgette, annak szerintem érdemes adnia neki egy esélyt. 

Az utolsó kép

Sziasztok baglyocskák!

Újabb történettel érkeztem, ezúttal egy rövidebb horror novellával. Az utóbbi időben egyre többet foglalkozom a saját történeteimmel és szeretném ezeket itt, a blogon is megosztani veletek. Az Az utolsó kép egy régi fényképezőgépről szól, amely elsőre teljesen ártalmatlannak tűnik, ám Ivy hamar rájön, hogy a gép olyan dolgokat is megmutat, amelyeket talán jobb lett volna nem látni. Remélem, hogy ez a rövid történet elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást!

Ivy már hajnalban készülődött, hogy ő lehessen az első, aki kiér a bolhapiacra. Érezte, hogy ma szerencsés napja lesz. Már félhétkor úton volt, hogy minél jobb dolgokat találhasson, ám oda érve csalódnia kellett. Kevés árus volt kint és a kínálat sem volt az igazi azon a szombati napon. Hosszú keresgélés után megpillantott egy régebbi fényképezőgépet. Nem volt benne semmi különleges, ám a lányt valamiért vonzotta magához a készülék. A fényképező egy összehajtott barna takarón hevert az asztal jobb sarkában. Néhány porcelánfigura, rozsdás órák és régi képeslapok vették körül. Fekete burkolata itt-ott már kopott volt, sarkain pedig apró ezüstös karcolások futottak végig. A gyártó neve már szinte teljesen kikopott. Ivy megállt előtte és egy ideig csak szemezett vele. Gyerekkora óta vágyott már egy ilyen régebbi típusú gépre. Az asztal mögött egy idős férfi foglalt helyet. Elmosolyodott, majd közelebb hajolt a lányhoz.

– Öreg darab, de még működőképes. - hangja rekedtes volt, de kedves is. Ivy felemelte a fényképezőt, majd alaposan szemügyre vette. Meglepően nehéz volt a méretéhez képest.

– Mennyi? - hangzott a kérdés a lány szájából. A férfi egy ideig csak gondolkodott.

– 50 font. - jelentette ki végül, mire Ivy belenyúlt nadrágja zsebébe és előhúzta a pénzt. Átnyújtotta a férfinak, majd boldogan távozott az asztaltól. Jó érzés volt számára, hogy végre nem üres kézzel kellett távoznia a bolhapiacról.

Hazaérve, ledobta táskáját a kanapéra, majd ismét nézegetni kezdte a kezében lévő készüléket. Letette a dohányzóasztalra, majd az egyik fehér szekrényhez sétált, ami a tévé állvány mellett helyezkedett el. Kivett onnan egy csomag tisztítókendőt, azután visszasétált a kanapéhoz. Leült és elkezdte megtisztítani a fényképezőgépet. Először a külsejét törölgette át, azután a lencsét. Mikor már szép tisztának látszott, bekapcsolta. A gép hátulján lévő apró kijelző azonnal felvillant. Ivy elmosolyodott. Megnyomta az exponálógombot, a gép kattant, a kijelzőn megjelent a kép. A képen a nappali látszódott. A dohányzóasztal, mögötte a tévé és az állvány, amin pihent. Mellette pedig a fehér szekrény, amiből az imént vette ki a törlőkendőt a lány. Minden pontosan ugyan olyan volt a képen, mint élőben. Kivéve egy dolgot. A kép jobb sarkában egy furcsa sötét folt jelent meg. Ivy megtörölgette a kijelzőt, ám a folt nem tűnt el. Maga felé fordította a lencsét és azt is még egyszer áttörölte, habár nem tűnt koszosnak. Visszafordította maga felé a kijelzőt, de a folt már nem szerepelt a képen. Eltűnt. A lány vállat vont, azután kikapcsolta a fényképezőt és az asztalra helyezte. Az nap már nem foglalkozott a géppel. Másnap délután jutott ismét eszébe az eszköz, ami még mindig az dohányzóasztalon hevert, a nappaliban. Felkapott magára egy vékonyabb dzsekit, azután kisétált egy közeli parkba. A levegő hűvös volt, de a nap sütött. A fák levelei lassan sárgulni kezdtek, a nedves járdán pedig apró tócsák tükrözték a kék eget. Ivy bekapcsolta a fényképezőt. Lefényképezett egy idős házaspárt, akik az egyik padon ültek; egy kölyök kutyát; egy kisfiút, aki egy sárga falevéllel szaladgált a fák között. Tovább sétálva, megpillantott egy kisebb ösvényt. Elmosolyodott, majd arról is készített egy képet. A kijelzőre pillantva azonban az ösvény végén egy fekete alak ácsorgott. Ivy felnézett, ám az ösvény üres és csendes volt. A kijelzőn azonban továbbra is ott volt az a fekete alak. Mintha egyenesen őt nézte volna. A lányt kirázta a hideg. Körbe nézett, de egyedül volt a park azon részén. A távolban csupán a nem régiben lefotózott kölyök kutya vakkantását lehetett hallani. Ivy végül meggyőzte magát arról, hogy valaki csak éppen elsétált ott, amit nem vett észre. Ismét lefotózta az ösvényt, a kép most tiszta volt. Sehol egy árnyék. Felsóhajtott, majd tovább indult. Hazaérve ismét a dohányzóasztalra tette a gépet. Vacsorát csinált, pörgette a közösségi médiákat, vacsorázott, azután lefürdött. Felvette kedvenc pizsamáját, majd a nappalijába vezette útja. Kényelembe helyezte magát a kanapén és valami filmet kezdett keresgélni a tévében. Miközben a háttérben az Átkozott Boszorkák ment, Ivy kezébe vette a fényképezőgépet. A képeket kezdte nézegetni. Szépen sikerültek, jók voltak a fények, a színek. Csupán az a fekete alak zavarta továbbra is. Volt a képben valami megmagyarázhatatlan, amitől furcsa érzés tőrt rá. Nem tudta megmondani mi, de nyugtalanította. Hosszú percekig bámulta a képet, aztán egyszer csak, mintha az árnyék megmozdult volna. Ivy azonnal kikapcsolta a fényképezőt, majd visszatette azt az asztalra. Talán csak a szeme káprázott, annyira szuggerálta azt az alakot.

A következő napok nyugodtan teltek. Ivy dolgozott, bevásárolt, élte mindennapjait. Próbált nem gondolni arra a hátborzongató képre. Inkább a barátaival töltött időt és sorozatokat bámult megállás nélkül. Péntek estére programja lett volna, ám végül az időjárás miatt elmaradt. Hatalmas vihar kerekedett odakint. A szél tépkedni kezdte a fák lombjait. Ivy azt gondolta, majd néz valami jó filmet, ám az áram egyszer csak elment. Minden villany lekapcsolt a házban, ahogyan a tévé is. A lány felsóhajtott, majd gyújtott pát gyertyát a nappaliban és a konyhában. A dohányzóasztalon heverő gépre pillantott. Kezébe vette és elkezdte nézegetni a képeket, amiket a parkban készített. Az idős házaspár, a kölyök kutya, a kisfiú a falevéllel. Végül pedig az ösvény, azzal a fura árnyékkal. A következő kép már az üres ösvény volt. A következő pedig... Ivy szíve hatalmasat dobbant. A nappalija szerepelt a képen, ám teljesen más szögből, mint, amit ő csinált. Körülnézett a nappaliban. A bal sarokból készíthették a képet, de biztos volt benne, hogy nem ő volt. A képen üres volt a nappali. Ivy megnyomta a nyilacskát és a következő képre ugrott a kijelző. A hálószobája. Az ágy, az éjjeliszekrény, az ablak. Mintha a képet az ajtóból készítette volna valaki. Tovább lapozott. A következő képen ő szerepelt, ahogy ágyában alszik. békésen. Ivy elsápadt. Megnézte a kép információit és a dátum még inkább megrémítette. 2026. 10. 22. Ez a holnapi nap dátuma volt. Kikapcsolta a fényképezőt, majd megindult vele a fehér szekrényéhez. Berakta az egyik polcra, majd becsukta a szekrény ajtaját. Visszaült a kanapéra, azután magára húzta kedvenc, barna pokrócát. Egész éjjel nem mert elaludni. Minden apró neszre oda kapta a fejét. Odakint időközben eleredt az eső. Villámlott és dörgött.

Másnap kora reggel elindult a fényképezőgéppel a rendőrségre. Biztosra vette, hogy valaki betört hozzá és az a valaki készítette a képeket. A rendőr türelmesen végig hallgatta a lányt. Megnézte a képeket, majd visszaadta a fényképezőt.

– Sajnálom hölgyem, de ezek alapján nem tudok mit mondani. - sóhajtott fel unott fejjel a férfi - Talán az egyik haverja tréfálta meg. Ha esetleg érzékelne valamit a lakásban, hívja a segélyhívót és kiküldünk valakit. - tette hozzá. Ivy nem válaszolt, csak elemelte a pultról a gépet és kiviharzott a rendőrségről. Hazafele menet a fényképezőgép a megszokottnál is nehezebbnek érződött kezében. Nem tudta kihez fordulhatna. Biztos volt benne, hogy azokat a képeket nem ő készítette, ahogyan abban is, hogy nem valamelyik barátja próbálja megtréfálni. Hazaérve azonnal szétszerelte a fényképezőt. Kivette belőle az aksit, azután minden részét egy dobozba helyezte, amit leragasztott. Levitte a pincébe és egy régi szekrény mélyére rakta. A pinceajtót kulcsra zárta, a kulcsot pedig a konyhában lévő egyik fiókba dobta. Nem akarta többé látni azt a gépet. Úgy volt vele, majd elajándékozza valakinek és vesz magának egy másik fényképezőt. Este lefürdött, megvacsorázott, azt követően pedig ágyba bújt. Nyakig betakarózott és telefonját kezdte nyomkodni. 23:41-kor azonban fura üzenet jelent meg az értesítések között. Ivy megnyitotta. MMS, ismeretlen szám. Egy kép. Egy kép, ami a pinceajtót ábrázolta, mintha valaki a lépcsőről fotózta volna le. Valaki van a pincében... a pincében, aminek az ajtaja zárva van. A következő üzenet egy szöveg volt, szintén ismeretlen számtól.

NE NÉZD MEG A KÖVETKEZŐ KÉPET

Ivy kezei remegni kezdtek. Telefonnal a kezében, felült az ágyon. Pár másodperc múlva megérkezett a következő kép is. A képen ő volt, hálószobájában ácsorogva. Kezében a fényképezőgéppel. Arca sápadt és beesett. Szemei vörösek, kisírtak voltak. Haja kócosan omlott vállaira. A lány felemelte fejét és körbe pillantott a szobában. Csend volt, az ajtó csukva. Ismét érkezett egy kép. Ivy szerepelt rajta, ám most közelebbről. Jobban kiehetőek voltak arcvonásai. Fáradtnak tűnt és megviseltnek. A következő képen már egy fura, fekete kéz hevert a lány vállán. Ekkora már teljesen meg volt rémülve. Ismét körbepillantott a szobába, de az továbbra is békés és csendes volt. Kívülről se szűrődött be egyetlen nesz sem. Ismét felvillant a telefon. Új értesítés. Egy újabb kép. A mostani egy teljesen más szögből készült, távolabbról. Ivy ágya mellett ácsorgott. Haja vizes volt, hozzátapadt arcához. Ruháját beborította a vér, ahogyan kezeit is. A kép alatt egy dátum szerepelt. A holnapi dátum. Ivy kilépett az üzenetből, majd bepötyögte a segélyhívó telefonszámát. Épp lenyomta volna a hívás gombot, mikor kattanást hallott. A fényképezőgép kattanása. Az ajtó mögül jött. A lány kikelt ágyából, majd az ajtóhoz sétált. Kezében még mindig a telefont szorongatta. Másik kezét a kilincsre helyezte, ám ekkor ismét meghallotta a kattanást. Most a háta mögül. Megfordult, körbe nézett a sötétszobában, de üres volt a helyiség. Telefonja ismét megrezzent kezében. Új értesítés. Megnyitotta. Ő szerepelt a képen, ahogyan a kamerának háttal áll és éppen az ajtókilincset fogdossa. Másik kezében pedig a telefon. Ugyan az a ruha, ugyan azok a fények, amik a szobában uralkodtak. Katt. Új értesítés. Most már a kamerával szemben állt a lány, éppen a telefonja kijelzőjét nézte, ami megvilágította arcát. Mögötte pedig egy különös fekete árnyék. Alig kivehetően, de ott volt. Ivy felnézett, nem látott senkit maga előtt. Csupán az ablak volt vele szemben. Katt. A lány szinte kitépte hálószobájának ajtaját a helyéről és kifutott a házból. Kiérve az utcára, azonnal hívta a rendőrséget. A két rendőr átkutatta a házat, megnézték Ivy telefonját és a képeket is. A ház üres volt. Az ablakok sértetlenek. Egyetlen egy furcsaság volt csak: a fényképezőgép. A pince helyett, a nappaliban volt. A dohányzóasztalon hevert. A rendőrök átnézték azt is. Tele volt olyan képekkel, amiket nem a lány készített. A háznak a helyiségeiről és Ivyről. Az utolsó képen a lány a földön feküdt. Mintha vértócsa vette volna őt körül. Szeme nyitva, szájából mintha vér folyt volna ki arcára. A teste felett egy fekete árnyék guggolt, mintha végig simított volna a lány fején. Dátum nem volt. A rendőr összevonta szemöldökét, majd megmutatta társának. Mindketten értetlenül álltak az eset előtt. A gép magától kattant egyet. Az egyik rendőr hatalmasat nyelt. Újabb kép jelent meg a kijelzőn. Ő és társa szerepelt a képen, mintha a kép hátulról készült volna. Mindketten megfordultak, de mögöttük csak a konyha helyezkedett el. Ivy pedig továbbra is az utcán ácsorgott. Katt. A rendőr megnyomta a tovább nyilat és megnézte az új képet. Ugyan az a szög, de most mindketten a kamera felé néztek. Mögöttük egy sötét alak helyezkedett el. Mintha valaki a konyha felől fényképezte volna őket, pedig a kamera a rendőr kezében volt. Egymásra néztek, majd ismét Ivyre. Újabb kép jelent meg a kijelzőn. Lenéztek a kijelzőre. Ivy nappalijában voltak, ám mindketten felakasztva. Szemük fenn akadva, nyakuk eltörve. Katt. A következő kép már csak egy nagy feketeséget mutatott. Semmi. Talán ez vár rájuk. A sötétség. A némaság. A hideg semmi.

Trinity: Első fejezet

Üdv! Itt is van az első fejezet. Nem lett túl hosszú, még mindig csak az elején járunk a történetben. Hamarosan majd beindulnak a történések. Jó olvasást!

Az este lassan ráborult Elyndrára.

A nappali zaj fokozatosan elcsendesedett. Az utcákat ismét ellepték a fények, az emberek pedig hazafelé tartottak. A város azonban még korántsem aludt. A Broken Chain előtt időnként elhaladt egy-egy autó, a kávézók helyét lassan átvették az esti szórakozóhelyek, az utcákon pedig egyre több neonfény derengett. Elyndra mit sem sejtett arról, hogy ezen az estén három ember élete örökre megváltozik. Három lány. Három különböző hely és három erő, amely már nem akart tovább csendben maradni.

Lavender a nappaliban ült, lábait felhúzva a kanapéra. A televízió halkan szólt a háttérben, miközben telefonját görgette. A kinti utcáról időnként egy-egy autó hangja szűrődött be. A lakás csendes volt. Túl csendes. A lakásban kellemes félhomály uralkodott, az ablakon keresztül pedig beszűrődött az utca fénye. A nő néhány pillanatig a televízió halk hangját hallgatta, aztán valami reccsenésre lett figyelmes a szoba másik feléből. Körülnézett. Semmi. Néhány másodpercig még bámulta a sötét sarkot, ahonnan a hang jött, majd visszafordult a tévé felé és hátradőlt a kanapén. Ekkor az említett sarokban lévő növény, hirtelen leesett a tartójából. A cserép hangosan tört össze a padlón. Lavender ijedten pattant fel a kanapéról és a kiömlött virágföldet kezdte bámulni. A nő mozdulatlanul állt. A növény ott hevert a földön, a cserép darabjai szétszóródtak körülötte. Odalépett, majd lehajolt a növényhez. Megvizsgálta a tartót. Nem szakadt le, a kampó is a helyén maradt. Lavender értetlenül ácsorgott az összetört cserép és a kiömlött föld felett. Óvatosan felemelte a növényt, majd az asztalra tette. Lavender visszaült a kanapéra, de tekintete továbbra is a növényen maradt. Valamiért nem hagyta nyugodni a dolog. A tartó nem szakadt le, a növény pedig nem volt olyan nehéz, hogy magától leessen. A nő felsóhajtott, majd elővette telefonját. Néhány másodperc múlva halk sercegés hallatszott az asztal felől. Lavender lassan felemelte a fejét. Az egyik levél megmozdult. Aztán még egy. A növény szára lassan kiegyenesedett, mintha valami láthatatlan erő húzná felfelé. Lavender mozdulatlanul figyelte. A következő pillanatban a növény egyik új hajtása szinte szemmel láthatóan növekedni kezdett. Lavender lassan felállt a kanapéról. Tekintetét le sem vette a növényről. Közelebb lépett az asztalhoz, majd megállt előtte. Az új hajtás tovább növekedett. A nő óvatosan kinyújtotta a kezét, de mielőtt hozzáérhetett volna, keze körül lila energia jelent meg. Lavender ledermedt. A lila fény egyre erősebben ragyogott körülötte, majd lassan végigfutott a karján és a testén. Nem fájt, mégis különös érzés járta át. A nő hátrált egy lépést, tekintetét a saját kezére szegezve. A lila energia néhány pillanatig még ott kavargott körülötte, aztán lassan elhalványult. A nő lenézett a kezére.

– Mi történt velem…?

Lavender néhány másodpercig mozdulatlanul állt. Tekintete még mindig a kezére szegeződött, mintha választ várna tőle. Megfordította a tenyerét, majd ökölbe szorította, aztán ismét kinyitotta. Semmi sem történt. Lassan kifújta a levegőt. Egy ideig még az asztalon lévő növényt vizslatta, majd inkább visszatért a tévé nézéshez. Lehuppant a kanapéra, ezután ismét kezeit kezdte bámulni. Ujjait lassan megmozgatta, majd tenyereit egymás felé fordította. Semmi. A lila fénynek nyoma sem maradt. Lavender értetlenül nézte a kezét. Nem tudta, mi történt vele. Nem tudta, honnan jött az energia, és azt sem, miért éppen most jelent meg. Végül hátradőlt, és megpróbált nem gondolni rá. A televízió tovább szólt a háttérben. Lavender pedig hosszú percekig csak ült a kanapén, miközben ugyanaz a kérdés járt a fejében. Mi történt vele?

Nyra már otthon volt. A nap lassan teljesen lebukott a házak mögött, az ablakon túl pedig felkapcsolódtak az utcai lámpák. A szőkeség a szobájában ült az ágya szélén. A délutáni parkban készített rajz mellette hevert az ágyon. Nyra elmosolyodott, amikor ránézett. Fáradt volt, de kellemesen érezte magát. A fülhallgatóját az asztalra tette, majd felállt, hogy vizet hozzon magának. Nyra kisétált a szobából, majd a konyhába indult. A poharat megtöltötte vízzel, aztán néhány kortyot ivott belőle. Visszafelé menet megállt a folyosón, amikor észrevette, hogy a szobájában égve maradt a lámpa. Visszalépett, majd lenyomta a kapcsolót. A fény kialudt. Nyra már éppen tovább indult volna, amikor a szobából halvány fény derengett fel. A lány megtorpant. Lassan visszafordult. Nyra visszalépett a szobába. A halvány fény továbbra is ott derengett, hiába volt lekapcsolva a lámpa. Tekintete lassan végig pásztázta a helyiséget, míg szeme megakadt a délután készített rajzon. A papír halványan ragyogott. A szőkeség közelebb lépett. A rajz körül aranyló fény derengett, amely egyre erősebben világította meg az asztalt. A szőkeség óvatosan felemelte a rajzot, ám abban a pillanatban a fény eltűnt. Nyra néhány másodpercig mozdulatlanul állt. A rajzot nézte, majd megfordította, mintha azt próbálná kideríteni, mi okozhatta a fényt. Semmit sem talált. A lány még néhány másodpercig a rajzot nézte, majd visszatette az ágyra. Nem akart tovább gondolkodni azon, amit látott. Egy hosszú nap állt mögötte, és inkább valami egészen mással szerette volna lefoglalni magát. A fürdőszobába ment, majd ledobta magáról a ruháit és beállt a zuhany alá. A meleg víz lassan lemosta róla a nap fáradtságát. Néhány percig csak élvezte a csendet, aztán megtörölközött és visszament a szobájába. Felkapcsolta a villanyt. Szekrényéhez sétált, majd végig nézett a kínálaton. Végül egy fekete farmernadrágra és egy fehér, csipkés toppra esett a választása. Egy fekete, magassarkú bokacsizmát vett fel mellé, majd telefonjára nézett.

Hol vagy már?

Nyra elmosolyodott, majd közölte barátnőjével, hogy már is indul. Bezárta maga mögött az ajtót, majd elindult a találkozóhely felé. Az utcákon már jóval élénkebb volt az élet, mint délután. A bárok és szórakozóhelyek előtt kisebb csoportok beszélgettek, az utcákon pedig egyre több ember sétált. Befordult a következő sarkon, majd megpillantotta kedvenc szórakozóhelyüket. Minden neonfényben pompázott. Lisa és Kol már tűkön ülve várták a lányt. Lisa már messziről integetett neki, Kol pedig türelmetlenül toporgott mellette. Nyra elnevette magát, ahogy odaért hozzájuk. A két barátja szinte azonnal körbevette őt, majd együtt indultak befelé. Odabent hangos zene és színes fények fogadták őket. A helyiség zsúfolásig megtelt, a tánctéren egymás mellett mozogtak az emberek. Nyra végre teljesen elengedte magát. A délutáni park, a furcsa fény és az egész nap különös eseményei néhány percre teljesen kimentek a fejéből. Lisa egymás után kérte ki a shotokat, Kol pedig valami csinos lánykával kezdett flörtölgetni a pultnál. A szőkeség oda lépett barátnője mellé, majd mindketten megfogták a kis pohárkájukat. Koccintottak, ezután lehúzták a tartalmát. Nyra fintorgott egyet, majd megrázta magát. Mindketten Kol-ra pillantottak, aki továbbra is valami random csajt füzögetett. Lisa megforgatta szemeit, majd megragadta Nyra kezét és visszahúzta a tánctérre. Lisa a zene ritmusára kezdett táncolni, Nyra pedig hamarosan csatlakozott hozzá. Mindketten nevettek, miközben próbálták követni a hangos zene ütemét. Kol időnként feléjük pillantott a pult mellől, de úgy tűnt, egyelőre sokkal jobban leköti új ismerőse. Nyra egy pillanatra hátrapillantott rá, majd csak megcsóválta a fejét. Az este egyre jobban alakult. Legalábbis egészen addig, amíg fejük felett az egyik lámpa hirtelen ki nem aludt. A zene tovább dübörgött, a többi lámpa pedig zavartalanul világított tovább. A tánctérnek azon a részén azonban, ahol Nyra és Lisa álltak, hirtelen sötétebb lett. Nyra felnézett. A kialudt lámpa néhány másodperc múlva ismét felvillant. Aztán újra kialudt. Lisa értetlenül nézett fel rá, majd vállat vont, és tovább táncolt. Nyra azonban nem mozdult. A lámpa harmadszor is felvillant. Ezúttal azonban a fénye szokatlanul erős volt. A szőkeség hunyorogni kezdett. A körülöttük lévő neonfények egy pillanatra mind elhalványultak, majd újra felragyogtak. Nyra pedig különös meleget érzett a tenyerében. A szőkeség lassan kezeire pillantott. Tenyere körül halvány, aranyló fény cikázott. Pislogott egyet, de a fény nem tűnt el. Egyre erősebbé vált. Az aranyló energia végigfutott ujjain, majd lassan körbe ölelte karját. Nyra rettentően megijedt. A következő pillanatban a lámpa felette ismét felvillant, ám ezúttal nem hunyt ki. Fénye vakítóan erőssé vált, azt követően hirtelen elpattant a lámpa. A lámpa szilánkjai a padlóra hullottak. Nyra ösztönösen a fejéhez kapta a kezét, és hátralépett. A zene néhány pillanatra elhalkult, majd tovább dübörgött. Lisa értetlenül nézett a plafonra, aztán Nyrára. A szőkeség azonban csak állt a tánctér közepén. A kezei még mindig halványan ragyogtak. Nyra gyorsan ökölbe szorította őket. Az aranyló fény lassan eltűnt. A lány zihálva nézett körül. Senki sem tűnt úgy, mintha észrevette volna, mi történt. Pár pillanatig csak barátnőjét bámulta, majd hirtelen kirohant a szórakozóhelyről. Lisa megpróbált utána menni, de mire kiért, sehol sem látta a szőkeséget. Nyra szinte futva szelte át az utcát. Nem törődött azzal, merre tart, csak minél messzebb akart kerülni a szórakozóhelytől. A szíve vadul vert, lélegzete egyre szaporábbá vált. Újra és újra a kezére pillantott, mintha attól tartana, hogy az aranyló fény ismét megjelenik rajta. Végül lelassított és kedvenc parkját pillantotta meg maga előtt. Besétált a fák közé, majd leült az egyik padra. Nyra a padon ülve lassan megpróbálta rendezni a gondolatait. A szórakozóhely fényei és az aranyló energia újra meg újra eszébe jutottak. Lenézett a kezére. Már semmi különöset nem látott. Mély levegőt vett, majd hátradőlt a padon. A park csendje lassan megnyugtatta. Egyelőre nem akart gondolni arra, ami történt. Talán reggelre minden értelmet nyer. Nyra még néhány percig csendben ült, aztán felállt a padról, és lassan elindult hazafelé.

Orchis a laptopja előtt ült, miközben a nap folyamán készített fényképeket válogatta. Sorra nyitotta meg a képeket, ellenőrizte a beállításokat, majd amelyikkel elégedett volt, külön mappába helyezte. A legtöbb fotó teljesen rendben volt. A ház kívülről és belülről is megfelelően látszott rajtuk, így az ingatlanos valószínűleg elégedett lesz a munkájával. Orchis hátradőlt a székében, majd egy újabb képre kattintott. Aztán megállt. Ugyanaz a fénykép volt. A bejárati ajtó, a kopott kerítés és az elhanyagolt kert. A lány közelebb hajolt a kijelzőhöz. Az a furcsa árnyék továbbra is ott állt az ablakban. Hiába nagyított a képen, még mindig valami különös pacának tűnt. Abban a pillanatban elkönyvelte valami bogárnak vagy hibának a képen, s tovább lapozott. A következő néhány felvétellel már teljesen elégedett volt, így azokat is a megfelelő mappába rendezte. Hamarosan az összes használható képet kiválogatta. Hátradőlt a székében, majd egy pillanatra megdörzsölte a szemét. Az egész napos munka kezdte éreztetni rajta a hatását. Végül lecsukta a laptopot. Orchis felállt a székéből, lekapcsolta a nappaliban a villanyt, ám mielőtt elhagyta volna a helyiséget, szeme sarkából egy árnyat látott elsuhanni. Oda kapta fejét, mire egy sötét alakot pillantott meg a sarokban. Körvonalai alig különültek el a sötétségtől, arcát egyáltalán nem lehetett látni. Orchis szíve hevesebben kezdett verni. Néhány másodpercig egyikük sem mozdult. A lány lassan hátrált egy lépést. Az alak ekkor eltűnt. Orchis összerezzent, majd gyorsan felkapcsolta a villanyt. A sarok üres volt. A lány döbbenten nézett körbe a nappaliban. Egy ideig ácsorgott még ott, majd ismét lekapcsolta a villanyt. Kifújta a levegőt, majd megfordult, hogy elinduljon szobája felé, ám megtorpant. Valami állt előtte. A vörös hajú lány szemei kikerekedtek. A sötét alak alig egy méterre állt tőle. Egész teste feketének tűnt, mintha maga is árnyékból állna. Arcának vonásait nem lehetett kivenni, csak két sötét, üres szemgödör meredt rá. Orchis egy pillanatra levegőt is elfelejtett venni. Nem tudta levenni a tekintetét a lényről. Az alak mozdulatlanul állt előtte. A lány lassan hátrált egy lépést. A lény nem mozdult. A lány újabb lépést tett hátra. Szíve a torkában dobogott. A következő pillanatban a lény egyetlen gyors mozdulattal a lány felé nyúlt. Orchis ösztönösen felemelte a kezét, hogy védekezzen. Abban a pillanatban vörös fény villant fel körülötte. A sötét alak megtorpant. A vörös energia egyre erősebben kavargott Orchis körül, majd hirtelen lökéshullámként tört elő belőle. A lény több métert hátrazuhant. Orchis döbbenten meredt a saját kezére. A vörös fény még néhány pillanatig ott vibrált az ujjai körül, majd lassan elhalványult. A lány még mindig nem értette, mi történt. A furcsa lény viszont eltűnt. Orchis előhúzta telefonját nadrágja zsebéből, majd Marcust hívta. A telefon hosszasan csörgött, ám a férfi nem vette fel. Újra tárcsázta, de ezúttal sem érkezett válasz. A lány idegesen engedte le a telefont. Ismét körbepillantott a házban. Minden ugyanolyan volt, mint néhány perccel korábban. A nappali, a bútorok, a sötét sarok. Csak éppen már nem tudott ugyanúgy nézni rájuk. Orchis felkapta a székről fekete pulóverét. Egy utolsó pillantást vetett a nappalira, aztán kirohant a házból. A bejárati ajtót maga mögött becsapta, majd néhány lépéssel odébb megállt. Mély levegőt vett. A telefonjára nézett. Marcus továbbra sem hívta vissza. Lassan elindult tovább a sötét utcákon és közben telefonját bámulta. Várta, hogy a fiú visszahívja őt. Orchis végül zsebre tette a készüléket, és tovább sétált. Az éjszakai város lassan elnyelte a vörös hajú lányt.

Trinity: Prológus

Sziasztok baglyocskák! Meghoztam a prológust a kis történetünkhöz. Még nem történik semmi extra, csak bemutatom a három főhősnőnket. Jó olvasást kívánok hozzá!

Vannak napok, amelyek ugyanúgy kezdődnek, mint bármelyik másik.

Elyndra ébredezett.

A város lakói éppen munkába és iskolába igyekeztek. A boltok sorra kinyitottak, az utcák pedig lassan megteltek élettel. A kinti fények egymás után kialudtak, ahogy a reggeli napfény átvette a helyüket. Autók és gyalogosok lepték el az utcákat. A forgalom egyre sűrűbbé vált, és hamarosan kialakultak az első apróbb dugók is. A buszmegállókban egyre többen várakoztak, a kávézók előtt pedig fokozatosan sorok alakultak ki. A pékségekből friss kenyér és péksütemény illata szállt ki az utcára, miközben a taxisok türelmetlenül dudáltak a feltorlódott forgalomban. Elyndra számára ez csak egy átlagos reggel volt. Legalábbis annak tűnt. A város egyik régebbi negyedében egy öreg templom órája pontosan hetet ütött. A környéken senki sem figyelt fel rá, ahogy arra sem, hogy néhány pillanatra minden madár elhallgatott. A templom előtt eközben egy nő sétált el. Lavender nyugodt léptekkel haladt végig a járdán, kezében egy energiaitallal.

DONG.

A nő megtorpant. Valami különös érzés kerítette hatalmába. Körbetekintett. Az utca tele volt emberekkel. Autókkal, amik várták, hogy a lámpák zöldre váltsanak. A kávézók előtt még mindig hosszú sorok cikáztak. Mindenki a reggeli kávéjáért várakozott. Lavender felnézett a templomra, aztán a közeli fára emelte tekintetét. Egyetlen madár sem ült rajta.

– Furcsa… - suttogta, majd megrázta a fejét és tovább indult. A különös érzés lassan elhalványult benne és hamarosan egészen más dolog kezdett járni a fejében: az áru. Befordulva a sarkon, megpillantotta az ismerős feliratot: Broken Chain. A motoros kocsma éjjel-nappal nyitva volt, az esetek többségében csak akkor állt be pultba, ha valamelyik alkalmazottja lebetegedett. Jobbára szerdánként járt csak be, amikor árut kellett átvenni. A hely már nagyon régóta a családja tulajdonában állt. Az apjától örökölte, ő pedig annak idején a saját apjától. A bejárat előtt már ott állt a kamion. A sofőr éppen a délelőttös pultossal beszélgetett az ajtóban. Lavender odalépett hozzájuk, és elvette a papírokat a sofőrtől. Tüzetesen átnézte őket, miközben a rakodók behordták az árut a raktárba. Sorra ellenőrizte a tételeket, hogy minden megérkezett-e, amit rendelt. A háttérben halk rockzene szólt, miközben egy törzsvendég a pulton húzta a lóbőrt, és hangos horkantások hagyták el a száját.

A nő ránézett, majd megforgatta a szemét. Ismét a papírokat kezdte vizslatni. Végül aláírta őket, és visszaadta azokat a sofőrnek. A saját példányát a pultra dobta, majd pultosára nézett.

– Mióta alszik így? – hangzott a kérdés.

– Úgy két-három órája – felelte a lány.

Lavender odalépett törzsvendégéhez, és rávágott egyet a hátára. Rufus felemelte a fejét, és a rózsaszín hajú nőre nézett.

– Megyek már, megyek – mormogta, ezután egy hatalmas ásítás közepette felkelt a pulttól. – Nem akartam gondot – tette hozzá.

Lavender elmosolyodott.

– Tudom. De ebből kezd rendszer lenni. Szedd össze magad.

Megveregette a férfi vállát, Rufus pedig bólintott egyet, majd elhagyta a kocsmát. A pultos lány elkezdett kihordani néhány rekeszt, majd nekilátott a hűtők és a polcok feltöltésének. Lavender előhúzott még egy energiaitalt a táskájából. Kibontotta, majd lassan körbejárta a helyet. A kopott faasztalok tiszták voltak, ahogyan a pult is; látszott rajta, hogy nemrég takarították le. Pókhálónak nyoma sem volt. A hangszórókból egyenletesen szólt a halk rockzene. Egyedül az egyik sarokban lévő kék lámpa pislákolt időnként. A nő végül mindent rendben talált, ezért visszasétált a pulthoz. Tekintete megakadt a pulton álló kis képkereten. A fényképen az apja és a nagyapja álltak a Broken Chain bejárata előtt, büszkén pózolva a kamera felé. Régi felvétel volt; még azon a napon készült, amikor a nagyapja megvásárolta a helyet. Lavender gyermekkora óta számtalanszor hallotta tőle annak a napnak a történetét, és az öreg mindig meleg szívvel mesélt róla. Lavender még néhány másodpercig nézte a fényképet. Ujjával végigsimított a képkeret szélén, majd egy halk sóhajjal visszatette a helyére.

– Most megyek. – fordult a raktár felé, ahol a pultos lány tartózkodott. – Hívj, ha bármi van.

– Rendben. – bólintott a lány. Lavender még egyszer körbenézett a Broken Chainen, majd kilépett az ajtón. A város közben egyre zajosabbá vált. A reggel lassan délelőttbe fordult. Elyndra azonban nem csak egyetlen történetet rejtett.

A város egy másik pontján egy fiatal nő dühösen csapta be maga mögött egy újság szerkesztőségének ajtaját.

– Hihetetlenek... – morogta az orra alatt.

Orchis határozott léptekkel indult végig a járdán, miközben a fényképezőgépe a vállán lógott.

Még mindig nem tudta elhinni, amit az imént hallott.

Több napot töltött a munkával. Rengeteg időt, energiát és pénzt fektetett a képek elkészítésébe, erre az újság szerkesztője közölte vele, hogy csak jóval az általa kért összeg alatt hajlandóak megvásárolni őket.

– Ennyiért még a memóriakártyámat sem adom oda... – sziszegte. Orchis még mindig dühösen lépkedett az utcán. A fényképezőgépe minden egyes lépésnél finoman nekikoccant a csípőjének. Elővette telefonját, amin egy üzenet jelent meg: Tudok neked egy melót. A lány izgatottan válaszolt az üzenetre. Ismerőse ingatlanügynökként dolgozott, s egy új ház került hozzá, arról szeretett volna pár jó fotót. Orchis elfogadta a felkérést. Meg is kapta a címet. Megigazította vállán a fényképezőt, s elindult a címre. Útközben felkötötte hosszú, vörös haját. Mikor megérkezett a címre, végignézett a házon. Nem a legszebb építmény volt. Kívülről meglehetősen lelakottnak tűnt. Körülnézett, majd átfutott az úton, de a haverja még nem volt ott. Elővette ismét a telefonját, de a fiú még nem válaszolt az utolsó üzenetére. Orchis felsóhajtott.

– Remek. Pont ezt szeretem...

A telefonját visszacsúsztatta a zsebébe, majd ismét a házra nézett. Ha már itt van, legalább elkezdheti felmérni a terepet. Leemelte válláról a fényképezőgépet, és elindult a kapu felé. A lány megállt a kapu előtt és felemelte fényképezőjét. Egy kép a ház egészéről. Még egy a bejáratról. Közelebb lépett. A kert elhanyagolt volt. A fű helyenként majdnem térdig ért. A kerítésről pedig több helyen lepattogzott a festék. Újból kattant a fényképezőgép. Újabb kép. Orchis lejjebb engedte a gépet és a kijelzőre nézett. A képek nem lettek rosszak, de inkább tűntek valami horrorfilm díszletének, mint sem egy eladásra váró háznak. A lány közelebb lépett a bejárathoz. Felemelte fényképezőgépét. Katt. Újabb kép. Orchis egy pillanatra lefagyott. Valami nem stimmelt a házzal. Összeráncolta homlokát, s ismét a kijelzőre nézett. Közelebb hajolt a kijelzőhöz. A fényképen ugyan az a ház díszelgett. A bejárati ajtó. A kopott kerítés. A benőtt kert. A lány szeme azonban megakadt az egyik ablakon.

– Mi a franc? – visszanézett a házra. Az ablak üres volt. Ismét a kijelzőre pillantott. A képen viszont mintha egy alak állt volna mögötte. Ránagyított az alakra, de csak egy elmosódott árnyékot lehetett látni. Orchis még néhány pillanat erejéig nézte a kijelzőt, majd megrázta fejét.

– Biztos csak a fények… 

Leengedte a fényképezőgépet, azután ismét az épületre pillantott. Vett egy mély levegőt, majd a bejárati ajtóhoz lépett. A kilincsre helyezte kezét. Egy pillanatig még habozott, aztán lenyomta. A zár kattanása visszhangzott a csendes házban. Résnyire kinyílt az ajtó. Orchis bedugta fejét, majd körbe nézett.

– Marcus? – szólt be óvatosan. Válasz nem érkezett. Maga mögé pillantott, majd visszafordult a nyitott ajtó felé. Mély levegőt vett, aztán belépett a házba. Dohos és állott levegő fogadta odabent. Tett pár lépést előre, a padló nyikorgott léptei alatt. A falakon régi, megsárgult tapétadarabok lógtak. A padlón vastag porréteg ült. Elővette ismét telefonját. Marcus még mindig nem jelentkezett. Orchis zsebre vágta telefonját, ezt követően pedig körbe nézett az előszobában. A nappali ajtaja résnyire nyitva volt. Odalépett és óvatosan belesett. Régi bútorok sorakoztak odabent, vastag porréteg borított mindent. A függönyök sötétek és megfakultak voltak, a falon pedig néhány üres képkeret lógott. Orchis felemelte a fényképezőgépét. Katt.

– Legalább a képek jók lesznek… - jegyezte meg magának, majd ismét csinált pár képet. Hirtelen valami halk nesz ütötte meg a fülét. Lassan leengedte a gépet. Figyelt. Lépteket hallott maga mögül. Megfordult, majd a bejárati ajtót kezdte bámulni. A semmiből, Marcus jelent meg az ajtóban. Orchis ugrott egy kisebbet ijedségében.

– A francba, Marcus! – kapott a mellkasához. – A szívbajt hoztad rám!

A fiú értetlenül nézett rá.

– Én? Te jöttél be egyedül.

– Nem jelentkeztél!

Marcus elővette a telefonját.

– Le volt némítva.

Orchis csak megforgatta a szemét.

– Fantasztikus. Már azt hittem, valami kísértet mászkál utánam.

– Kísértet? – nézett körbe Marcus.

– Hagyjuk.

Marcus még néhány másodpercig bámult a lányra, aztán megvonta vállát. A többi helyiséget már közösen járták be, s Orchis szorgosan lőtte a képeket egymás után. A ház minden egyes szobája ugyanolyan elhanyagoltnak tűnt. A bútorokat vastag porréteg borította, a falakon helyenként felhólyagosodott a tapéta, a padlót pedig itt-ott törmelék és lehullott festékdarabok borították. Orchis időnként megállt, hogy egy-egy részletet közelebbről is lefényképezzen. A fényképezőgép halk kattanásai visszhangoztak a ház csendjében. Ahogy haladtak egyik helyiségből a másikba, a lány egyre kevésbé érezte magát kellemetlenül. Az első furcsa fotót lassan betudta a fények játékának, és igyekezett kizárólag a munkájára koncentrálni. Lassan a ház minden helyiségén végig értek. A lány újabb és újabb képeket készített. Miután végeztek az utolsó szobával is, mindketten kisétáltak a házból. Marcus bezárta a bejárati ajtót, majd a lányra nézett. Orchis azonban azt az egy ablakot vizslatta, amiben az a furcsa árnyék ácsorgott. Megrázta fejét, majd a fiú autója felé fordult.

– Haza tudsz dobni? 

– Persze. – mosolyodott el Marcus, majd mindketten beültek az autóba. Orchis még egyszer az épületre pillantott, mielőtt beszállt volna az autóba. Néhány pillanat múlva Marcus elindult, a ház pedig lassan eltűnt mögöttük. Orchis hátradőlt az ülésen, majd elővette a fényképezőgépét. Átfutotta az elkészült képeket. Az ujját megállította az egyik felvételnél. Az árnyék még mindig ott volt. A vörös hajú lány összevonta a szemöldökét, majd tovább lapozott. Nem akart többet foglalkozni vele.

Elyndra egy másik részén a reggeli nyüzsgés már valamivel csendesebbé vált.

Egy kisebb kávézóban halk zene szólt, miközben a pult mögött egy fiatal szőke lány szorgosan készítette egymás után a rendeléseket. Nyra letette az elkészült kávét a pultra, majd egy mosollyal az éppen érkező vendég felé fordult. Odakint az emberek tovább siettek a dolgukra, odabent azonban kellemes meleg és frissen őrölt kávé illata töltötte be a helyiséget. A kávézó nem volt túl nagy, de annál barátságosabb. A világos falakat egyszerű, pasztellszínű dekorációk díszítették, az ablakok mellett pedig néhány kisebb asztal kapott helyet. A pult mögött kávégépek sorakoztak, mellettük gondosan elrendezett bögrék és poharak. A helyiség egyik falán egy nagy krétatábla hirdette az aznapi kínálatot. A polcokon különféle kávék, teák és sütemények sorakoztak. A hatalmas üveg ablakokon keresztül beáradó napfény pedig kellemesen megvilágította a helyet. A környéken ez volt a legolcsóbb kávézó, így sok vendég fordult meg egy nap. A törzsvendégeket pedig már minden dolgozó névről ismerte. Egy üzletember lépett be a kávézóba. Sötétkék öltöny, hozzá passzoló nadrág, fekete nyakkendő. A pulthoz lépett, majd ránézett a szőkeségre.

– Szia, Nyra. Te már megint itt? 

– Én mindig. – nevetett fel a lány – A szokásos? 

– Ahogy mindig. – bólintott a férfi, majd oda nyújtotta a lánynak a pénzt. Nyra elvette a pénzt, majd a kasszába tette. Már fordult is a kávégép felé, hogy elkészítse a férfi megszokott rendelését. A férfi a terem egyik ablak melletti asztalához sétált, és helyet foglalt. Nem szokták kivinni a rendeléseket a vendégeknek, de ő már régóta járt oda. Sokszor órákat töltött a kávézóban. Nyra óvatosan a csészealjra tette a csészét, majd megindult az ablak melletti asztalhoz. Mr. Bowman időközben elővette notebookját, s nekilátott a napi teendőinek. A szőkeség letette elé a kávét. Visszasétált a pulthoz, ám hirtelen valami furcsán pillantott meg. A hatalmas ablakon keresztül beáradó napfény érdekesen csillant meg a férfi kávéscsészéjén. Egy pillanatra különös, aranyló fény csillant meg. Nyra megtorpant. A csillogás pillanatok alatt elillant. A lány egy ideig még bámulta a csészét, majd megrázta fejét és folytatta munkáját.

Délután két óra.

A kávézó lassan elcsendesedett. A reggeli rohanás már rég elmúlt, a vendégek száma is megfogyatkozott. Nyra letette a kötényét, majd még egyszer végignézett a pulton. A műszakja véget ért. Elköszönt a kollégáitól, felvette a kabátját, majd kilépett a kávézó ajtaján. Odakint a délutáni napfény már egészen más szögben világította meg Elyndra utcáit. A szőkeség lassan végig sétált az utcán. A délelőtti tömeghez képest jóval kevesebben tartózkodtak az utcákon. Megállt egy kirakat előtt, majd egy pillanatra elgondolkodott. Egy idős néni boltja előtt állt meg. Az üzlet tele volt festményekkel, vásznakkal, különféle kellékekkel és antik tárgyakkal. A hatalmas üvegen keresztül különféle festményeken akadt meg a szeme. Az egyik különösen megtetszett neki. Egy világos, szinte ragyogó festményen. Egy táj volt rajta, a felhők között pedig aranyszínű sugarak törtek át. Nyra egy ideig bámulta a képet. Tekintete a bent ücsörgő idős nénire tévedt. Elmosolyodott, majd integetni kezdett neki. A nő viszonozta az integetést. A szőkeség tovább indult és élvezte a friss levegőt. Nem sietett, a műszak után jól esett neki egy lassú séta. Lassan elérte kedvenc parkját, ami egy eldugott részén volt a városnak. Nem túl sokan jártak ide, nyugodt hely volt. A hatalmas fák lombjai kellemes árnyékot vetettek a sétányokra. Nyra lassan végig sétált a parkon. Élvezte a csendet és a friss levegőt, miközben a napfény időnként átszűrődött a lombok között. Végül leült az egyik padra és hátradőlt. Nyra néhány percig csak csendben ült. A levelek halk susogása és a távolból érkező városi zaj teljesen elmosódott körülötte. Lehunyta a szemét, és mély levegőt vett. Bedugta fülébe a fülhallgatót, majd Melanie Martinez régebbi számait kezdte hallgatni. Egy enyhe szellő végigfutott a parkon, megmozdítva a fák lombjait. Néhány falevél lassan a földre hullott. Nyra kinyitotta a szemét, és az egyik lehulló levelet kezdte figyelni. A levél azonban nem esett le. Egy pillanatra megállt a levegőben. Nyra pislogott egyet. A következő másodpercben a levél tovább zuhant, és puhán a földre hullott. A lány értetlenül nézett utána. Megrázta a fejét, majd hátradőlt a padon. Úgy döntött, nem foglalkozik vele. Lehunyta a szemét és ismét a zenére koncentrált. Nyra néhány percig csendben élvezte a zenét. Aztán kinyitotta a szemét, és a táskájába nyúlt. Egy kisebb füzetet és ceruzát húzott elő. Az ölébe tette a füzetet, majd rajzolni kezdett. A park egyik öreg fáját választotta témának. Nem sietett, lassú, apró mozdulatokkal formálta a vonalakat. Időnként felnézett a fára, majd visszatért a rajzhoz. A napfény átszűrődött a lombok között és aranyszínű foltokat festett a papírra. Nyra elmosolyodott. Valamiért mindig szeretett itt rajzolni. Nyra tovább dolgozott a rajzon, teljesen belemerülve a részletekbe. A ceruza hegye halkan sercegett a papíron. Néhány perc múlva apró léptek neszét hallotta maga mellett. Felnézett. Egy kislány állt a pad közelében, és kíváncsian figyelte a rajzot. Nyra elmosolyodott, majd kissé megemelte a füzetet, hogy jobban lássa. A gyermek közelebb lépett. A szőkeség visszanézett a rajzára, majd folytatta a munkát. A kislány végül vigyorogva elszaladt mellőle, vissza anyukájához. Nyra pedig összepakolta a cuccait és haza indult.

A délutáni nap lassan ereszkedni kezdett Elyndra felett. A város tovább élte megszokott életét, mit sem sejtve arról, hogy valami lassan megváltozni készülődött.

Harry Potter - tag

Sziasztok!

Abeth mindig gondol rám és küldi a kihívásokat, én meg állandóan késve csinálom meg őket. Úgy hogy jár a verés, de! itt van, megcsináltam. A következő ilyenre pedig már én fogom őt meghívni, mert terveztem egy ilyet csinálni, más sorozatról/filmről. Na de, vágjunk bele, mert rengeteg kérdés van.

1.-2. (Kedvenc könyv és a legkevésbé kedvelt könyv?)

Ezekre sajnos nem tudok válaszolni, mivel nem olvastam a könyveket. Anyukámnak meg voltak, viszont angolul és akkor még nem tudtam angolul, ő pedig azokból tanult konkrétan. Most már elég jól beszélem azt a nyelvet, viszont a könyvek már nincsenek meg. Egy könyvem van, az első rész Hugrabuggos kiadásban, angolul. Viszont még azt sem olvastam el, csak megtetszett és megvettem. 

3. Kedvenc film?

Harry Potter és az Azkabani fogoly

Ez a rész volt meg nekem kicsinek DVD-n és rongyosra néztem. Szerintem ez sikerült az összes közül a legjobban. Persze én csak a filmekből tudok táplálkozni.

4. Legkevésbé kedvelt film?

Harry Potter és a Félvér herceg

Kövezzetek meg, de nekem az a rész nagyon nem jött át. Sokáig meg se néztem, jóval a megjelenése után vettem csak rá magam és hát csalódás volt.

5. Kedvenc idézet? 

Az igazság olyan, akár egy régi könyv lapjain a betű: azt várja, hogy kiolvassák.

6. Volt-e olyan rész a könyvekben/filmekben, amin sírtál?

Dobby halála. Minden univerzumban. Én ott rendesen zokogtam. Plusz én teljesen feleslegesnek éreztem a halálát. Ezért talán picit még jobban fájt.

7. Kedvenc Weasley?

Mondhatom Molly-t? Molly! Különösen imádtam, ahogy Harry-vel bánt, plusz az egy epic jelent volt, amikor ellátta a baját Bellatrix-nek. 

8. Kedvenc női karakter?

Luna Lovegood. Adhattak volna neki több screentime-ot is, mert imádtam a kis csajt. 

9. Kedvenc gonosztevő?

Na hát igen. Én vagyok az a ritka kivétel, aki mindegyiket utálta. Végig bíztam benne, hogy az összes meghal.

10. Kedvenc férfi karaktered?

Sirius Black. Az ő halála volt a másik, ami nagyon megviselt. Én bíztam benne, hogy ott lesz Harry mellett végig és segíteni fogja. 

11. Kedvenc tanárod/professzorod?

Minerva McGalagony. Imádom a nőt és imádtam, ahogy oda állt Harry elé és készen állt ellátni Piton baját. Go girl go.

12. A) megmosni Piton haját vagy B) eltölteni egy napot Lockhart hencegését hallgatva?

Még be is festem Piton haját vagy ne kelljen Lockhart-al egy helyiségben tartózkodnom, mert elvisznek ember ölésért. 

13. A) egy lelkes Bellatrix-szal vagy B) egy dühös Mollyval párbajozni?

Csak azért Bellatrix, mert legalább lenne esélyem elkenni a száját.

14. A) a Roxfort Expresszel vagy B) repülő autóval utazni el a Roxfortba?

Kicsinek a vonatot mondtam volna, mert mindig kerestem hol lehet az a titokzatos vágány, ami elvisz engem innen. Viszont felnőtt fejjel az autót választanám, mert imádok vezetni. Plusz ez repül is. 

15. A) megcsókolni Voldemortot vagy B) Umbrdige-ot pezsgőfürdőben részesíteni?

Ha bekenhetem a számat előtte valami méreggel, akkor szívesen adok Voldemortnak egy csókot, akár kettőt is. Umbridge-t meg belefojtanám a fürdőjébe. Szerintem velem nem járnának jól. 

16. A)     Hippogriffen lovagolni vagy B) Tűzvillámon repülni?

Én most itt egy kicsit csalok, mert én Thesztrálon szeretnék lovagolni. A játékban is ők voltak a kedvenceim. Imádom őket.

17.-18. (Van olyan karakter, aki iránt máshogy éreztél a filmekben? - Van olyan film, ami szerinted jobb volt, mint a könyv?)

Ezekre ismét nem tudok válaszolni sajnos, mert nekem a könyvek kimaradtak.

19. Richard Harris vagy Michael Gambon jobb Dumbledore?

Nekem kicsiként fel sem tűnt a színész csere, csak felnőtt fejjel tudtam meg, hogy mi történt. Nekem mindkettő alakítás tetszett.

20. Melyik az a dolog (személy vagy esemény), ami nem volt benne a filmben, de te hiányoltad?

Ha egyszer elolvasom a könyveket, majd visszatérünk az ilyen jellegű kérdésekre.

21. Ha átalakíthatnád valamelyik filmet, melyik lenne az?

Én Hermione-t nem Ronnal hoztam volna végül össze, hanem Harry-vel. Ezt én biztos megváltoztatnám a történetbe, de kinek mi.

22. Az érzéseid szerint melyik az a ház, amelyikbe te is tartoznál?

Hugrabug. Bár mások szerint inkább Mardekáros vagyok, de én nem érzem annak magam.

23. Melyik házba soroltak a Pottermore-on?

Hugrabug. Ezért is vettem meg azt a csodaszép különleges kiadású könyvet. Sapkám is van. Hihi.

24. Melyik tantárgy lenne a kedvenced?

Legendás Lényeg Gondozása és a Bűbájtan.

25. Szerinted melyik a leghasznosabb varázsige, amit érdemes megtanulni?

Crucio & Alohomora.

26. Melyik az a karakter, akivel azonnal összebarátkoznál?

Én lennék Luna legjobb barátja, fix infó. Harryvel is szerintem jól kijönnék, viszont Ron már idegesítene. Hermione számomra olyan semleges. Draco meg kapná tőlem a nyakleveseket, szóval azt a barátkozást el is engedném. Hagridhoz viszont fixen átjárnék teázni. 

27. Ha a tulajdonodban lehetne a Halál ereklyéi közül egy, melyiket választanád?

Köpeny. Szeretek amúgy is eltűnni az emberek elől, szeretem ha egyedül lehetek, ha nem piszkálnak. Így biztosan rendszeresen használnám. 

28. Ha visszahozhatnál egy szereplőt az életbe, ki lenne az?

Sirius.

29. Mi lenne a patrónusod?

Teknőctarka cica. 

30. Ha találkozhatnál a stáb bármelyik tagjával, ki lenne az?

Gary Oldman for sure. Második válaszom Robbie Coltrane lenne, nyugodjon békében.

31. Játszottál valamilyen Harry Potteres játékkal valaha?
Gyerekkoromból vannak emlékeim valamilyen Harry Potteres játékról, unokatesóméknál játszottam vele, de már nem tudom mi volt az pontosan. Viszont mikor Steamen kijött a Hogwarts Legacy, azonnal megvettem. Ám kiderült, hogy a laptopom nem bírja el. Szóval két idegroham után, felmentem az Euronics oldalára és összerakattam magamnak egy asztali PC-t, amit meg is rendeltem. Szóval az a játék volt az oka, hogy most van egy elég komoly gépem, ami már bármilyen játékot elvisz full grafikán.

32. Mire használnád a Tekergők térképét?

Imádok kémkedni emberek után, szóval mindenképpen erre. Utána pedig mennék a barátnőimhez pletykálni, mit láttam.

33. Mit jelent számodra a Harry Potter?

Összességében a gyerekkoromat. Ezeken a filmeken nőttem fel, még ha nem is olvastam a könyveket. Az első rész még VHS kazettán volt meg és rongyosra néztem. Még mindig fáj, hogy Hermione nem Harry mellett kötött ki, de ez van, ezt kell szeretni. Viszont van róluk egy videóm, amit én csináltam, be is fogom ide szúrni a linket. 

Meghívni nem tudok senkit és pár kérdést is kihagytam, mert nem tudtam volna rájuk válaszolni megfelelően, így jobbnak láttam átugrani azokat. Köszönöm még egyszer Abeth-nek, hogy gondolt rám, ismét. Hamarosan pedig hozom majd az új történetet a blogra.

Puszi: Anne.

Trinity: Bejelentő

Sziasztok! Most egyszerre több novellát is írok, amiket egyelőre nem akarok feltenni a blogra, viszont van egy történetem, aminek a részei ide fognak készülni. Gondoltam, hogy külön blog oldalt csinálok neki, de végül ezt elvetettem, hisz egy ideje amúgy se volt novella vagy bármilyen történet a blogon. Szóval ez a story ez direktbe ide íródik. Nem tudom egyelőre milyen hosszú lesz, de amint készen vannak a fejezetek, felfognak kerülni a blogra. Fantasy történet lesz elsősorban, bár lehet csempészek majd bele egy kis horrort is. Hamarosan hozni fogom a prológust, addig itt hagyok pár információt a történetről.

Fülszöveg:

Három lány. Három erő. Egy sors.

Lavender mindig is látott olyasmit, amit mások nem.

Orchis olyan erőt hordoz magában, amelyet nem lehet megszelídíteni.

Nyra pedig a fényt képes megidézni még a legsötétebb pillanatokban is.

Három különböző lány, három különböző élet, akiknek semmi okuk nem lenne találkozni.

Egészen addig a napig, amíg valami fel nem ébreszti bennük azt az erőt, amely már régóta ott szunnyad.

A lila energia.

A vörös káosz.

Az arany fény.

Ahogy a három lány egyre közelebb kerül egymáshoz, rá kell jönniük, hogy az erejük nem véletlenül kapcsolódik egymáshoz. Valami összeköti őket — valami ősi, valami, amit talán már előttük is megpróbáltak elpusztítani.

Lavender látja a jeleket.

Orchis nem fél attól, amit a sötétség rejt.

Nyra pedig még akkor is hisz a fényben, amikor minden ok nélkül eltűnni látszik.

De, amikor a határ fény és sötétség, rend és káosz között megreped, a három lánynak választania kell:

egymás mellett állnak — vagy hagyják, hogy a sötétség elválassza őket.

Mert vannak sorsok, amelyeket nem lehet elkerülni.

És vannak kötelékek, amelyeket nem lehet megtörni.

Három lélek. Egy sors.

Ez a Trinity.