Paint it Black

Sziasztok! Hoztam egy újabb Game of Thrones fanficet, ami az előző (Play with Fire) fanficem folytatása. 20 évvel később járunk, s Daelys még mindig elnökasszonyként uralkodik Westeroson. Két lánya született, Maelys és Raenela. Daelys kisebb vitába keveredik észak vezetőjével, Darna Starkkal, ami nem sül el jól egyikőjük számára sem. Felbukkan a szőkeség elveszettnek hitt bátyja is, Vaegar, akinek mocskos kis titkai vannak.

Jó olvasást kívánok hozzá!
& Kellemes Ünnepeket!

A levegő hűvös. Daelys a hideg kastélyban botorkált. Kintről beszűrődött egy sárkány hangja. A csendben szinte hallani lehetett a szárnyai susogását. Az ezüsthajú nő kinézett a csarnok ablakán, s kisebbik lányát pillantotta meg. Épp vörös színű sárkánya hátáról csúszott le, s megindult a vár felé. Mire felért, anyja már a nagykapuk előtt ácsorgott. Felettük Roberion repült el, s kétszer akkora, mint egykor, mikor Daelys rátalált. Maelys füle mögé tűrte szőke haját, majd felnézett az égre. Eszébe jutott, hogy sose látta anyját a sárkányon. Apja szerint, mikor Raenela megszületett, eldöntötte, hogy többet nem ül sárkányhátra.

– Mit keresel itt? – hangzott a kérdés, s anyja nincs jó kedvében. Maelys mély levegőt vett, majd anyjára pillantott.

– Raenela bekerült a tanácsba. Gondoltam elmondom a jó hírt. – a szőkeség tudta, hogy átlépett egy határt. Ha Daelys Sárkánykőn tartózkodik, annak oka van. Nem szereti, ha megzavarják. A nő elmosolyodott, majd a vörös színben pompázó sárkányra nézett, ami hűn várta, hogy lovasa visszatérjen hozzá.

– Ez jó hír. – szólalt meg, majd összekulcsolta maga előtt kezeit. – Most menj, tanulj a vizsgáidra. – hangja nem tűrt ellenmondást, s ezt Maelys érezte. A fiatal Targaryen bólintott, majd hátat fordított anyjának, s visszasétált a partra. Felmászott Opia hátára, majd elhagyta Sárkánykövet. Daelys mély levegőt vett, majd ő is elindult a part felé. Ott tanácsadója várta, Ascar, akit Ivan halála után vett fel. Ascar a negyvenes éveiben járt, épp úgy, mint Daelys. Megértették egymást, s a férfi mindenben támogatta a nőt. Immáron tizenhárom éve dolgoztak együtt, s Ascar imádta minden egyes percét. Rhanno nagy ritkán féltékeny volt a férfira, bár tudta, hogy ez alaptalan. Mindenki tudta. Daelys szigorúan szakmai szemekkel nézett a férfira, s egy jó barátot látott benne. Még ha Ascar nem is így érzett. A férfi már beindította a motorcsónakot, s ahogy a nő beszállt, visszaindultak Királyvárba.

Maelys órákkal korábban tért vissza, mint anyja. Lecsusszant Opia hátáról, majd a házuk felé igyekezett. Belépett a házba, majd felsietett a szobájába, s elővette könyvet. Hirtelen nővére állított be a szobába, majd mintha keresett volna valamit, körbe nézett ott.

– Hol van anya? – csattant fel, mire a szőkeség megforgatta szemeit.

– Gondolom úton vissza. Tudod, ő nem ül sárkányra. – hangja gúnyos volt, sose értette meg, hogy anyja miért fosztotta meg magától ezt az érzést. Raenela összeszűkítette szemeit, majd ott hagyta húgát. Testvérével ellentétben neki nem voltak ezüst tincsei, s lila szemei sem. Apja barna hajkoronáját, s barna szemeit örökölte. Fiatalabb korában utálta ezért húgát. Őt nevezték az igaz Targaryennek. Sokan azt is mondták, hogy Raenela örökbefogadott gyerek, de ez nem így volt. Csupán Maelys volt a szerencsésebb, minden szempontból. Ezüst haj, lila szem, s immunis a tűzre is. A sárkánnyal is jobban megértik egymást, mint Raenela a sajátjával. A barna hajú lány idén töltötte huszadik életévét, s anyja titkárnője volt, valamint beválogatták a tanácsba is. Számára ez sokat jelentett, s nagy álma, hogy egyszer Daelys nyomdokaiba lépjen. Magára vette kedvenc fekete kabátját, aminek hátán apró sárkánykarmok rajzolódtak, majd kilépett a házból. Még be sem csukódott mögötte az ajtó, az égen Roberion hatalmas szárnyai jelentek meg. Ez anyja érkezését jelentették. A sárkány olyan hatalmasra nőtt az évek során, hogy nem tudott leszállni oda, ahol a másik két sárkány tartózkodott. Messzebb, a város szélén tanyázott, a pusztán. Raenela oldalra nézett, s megpillantotta a fekete limuzint, amit Ascar vezetett. Megállt a ház előtt, majd anyja szállt ki belőle. Arca morcos volt, s tele volt aggodalommal. A lány érezte, hogy ez húgához köthető. Hallotta, hogy az iskolában összetűzésbe került egy Stark lánnyal. Valószínű az iskola felhívta anyját, s ezért ment Sárkánykőre. Hogy gondolkodjon.

– Hol a húgod? – Daelys hangja elmélyült. Ascar lehajtott fejjel ácsorgott mögötte, s Raenela nagyot nyelt.

– A szobájában. – felelte, mire a nő kikerült nagyobbik lányát, majd a szőkeség szobája felé vette az irányt. Raenela a férfire nézett, aki továbbra is lehajtott fejjel álldogált ott. – Mi az? – a lányt egyre inkább érdekelte, hogy mi folyik ott. – Mi történt? Mit csinált megint a húgom?

– Megfenyegette Alessa Starkot, hogy megeteti a sárkányával. – a férfi halkan mondta, szinte alig lehetett hallani. – Az iskola szólt Daelysnek, majd a lány anyja is felkereste őt.

– Darna Stark? – a lány ledöbbent. Darna nagy befolyásra tett szert az évek során, s jelenleg ő irányította Északot. Nem véletlen, hogy lánya Királyvárban tanul. Senki se akarná ellenségének azt a nőt. Raenela levetette kabátját, majd leült a nappaliban lévő fotelre. Ascar a kanapén telepedett le, majd várták a fejleményeket, de most először, Daelys nem volt kedves, se halk.

– Mit képzeltél? – az ajtó kinyílt, s neki csattant a falnak. Maelys felpattant, majd anyjára nézett. – Komolyan, Maelys? Pont egy Starkot kellett megfenyegetned? Elfelejtetted, hogy mennyit segítettek húsz évvel ezelőtt? – Daelys kikelt magából, s a lány sose látta még ilyennek anyját. – A sárkány nem azért van, hogy terrorba tartsuk vele az embereket.

– Hanem, hogy védelmezzük… - suttogta Maelys, majd lehajtotta fejét.

– Holnap bocsánatot kérsz a lánytól!

– Ő kezdte, én csak...

– Nem érdekel ki kezdte! – Daelys ismét kiabált, s a lány összerezzent. Nem szólt semmit. – Ennek a beszélgetésnek vége. – az ezüsthajú nő kisétált a szobából, majd leviharzott a lépcsőn. A nappali felé emelte fejét, ahol Ascar és nagyobbik lánya üldögélt. Arca más volt. Raenela nem látta ilyennek anyját, de mintha aggódott volna. Valamit eltitkolt. Ascar felpattant a kanapéról, majd elindult a nő után. Raenela tudta, hogy valami van a háttérben. Daelys beült a limuzinba, majd elindultak Székhely felé. Egy hatalmas felhőkarcoló állt a régi vár helyén, s a nőnek mindig is szúrta a szemét. Nem illet a festményre. A lift felvitte őt a tetőtérbe, ahol az irodája helyezkedett, s Darna Stark már ott várta őt. A vörös hajú nő elmosolyodott, majd kezet fogott a szőkeséggel. Ascar kint maradt a folyosón, míg a két nő az irodába sétált. Darna helyet foglalt a bőrszékben, míg Daelys az asztal másik oldalán, szintúgy így tett.

– Remélem sikerült megbeszélned mindent a lányoddal. – a nő hangja idegesítően nyugodt volt.

– Igen, remélem ezentúl nem lesz ilyen. – felelte a Targaryen nő, majd elmosolyodott. Darna szinte farkasszemet nézett a nővel. Nem félt tőle, hiába voltak sárkányai. Régóta szúrta a szemét, hogy egy Targaryen az uralkodó, de nem tudott mit kezdeni vele. Élvezte, hogy a fiatalok dulakodtak, így ő is talált valami fogáspontot Daelysen. Darna elmosolyodott, majd felállt, s az ajtó felé indult, ám megtorpant. Az ablakokon keresztül megpillantotta Roberiont, ahogyan épp hatalmas köröket tesz az épület körül. Nem hitte, hogy ilyen hatalmas a sárkány. Daelys észrevette, hogy a Stark nő megszeppen, s halvány mosoly ült arcára. Darna mély levegőt vett, majd a szőkeségre nézett.

– Remélem, még találkozunk. – hangja vészjósló volt. Daelys biccentett, mire a vörös hajú nő kilépett a helységből. Becsukta maga mögött az ajtót, majd a lifthez sétált. Ascar szúrósszemmel méregette a nőt, s tudta, hogy valami nincs rendben vele. Rossz előérzete volt. A férfi felállt, majd besétált az irodába. Daelys az ablaknál ácsorgott, s a két kisebbik sárkányt bámulta, ahogyan épp játszadoztak. Opia mintha kicsivel nagyobb lett volna, mint Servoa. Előbbi Maelys sárkánya volt, míg utóbbi Raeneláé.

– Mindent megbeszéltetek? – hangzott a kérdés Ascar szájából. Daelys felsóhajtott, majd a férfira nézett.

– Van egy olyan érzésem, hogy ezzel nincs vége. – a nő hangja bizonytalan volt, tele félelemmel. Tudta, hogy Darna valamiben sántikál. Öt éve nem tette be a lábát Királyvárba, most egy kis csetepaté miatt, mégis. Ez nem a lányaikról szólt, ez többről.

Maelys becsukta a történelem könyvét, majd kinézett ablakán. Sajgott a feje, s nem érezte túl jól magát. Mély levegőt vett, majd felvette kedvenc pulóverét. Kiosont a házból, majd sárkánya felé vette az irányt. Opia épp szundikált, de ez a szőkeséget nem nagyon izgatta. Máskor is felkeltette már. Maelys furcsa neszre lett figyelmes. Megfordult, de nem látott senkit a sötétben. Megrázta fejét, majd elindult sárkánya felé, ám belebotlott egy idegenbe.

– Szervusz Maelys. – a férfi hangja ismerős volt, de a lány nem tudta honnan. Feketét viselt, fején csuklya volt. Nem látta az arcát.

– Ki vagy te? – a lány megrémült, s messze volt még sárkányától. Az idegen nem szólt semmit. Maelys hátrálni kezdett, ám hirtelen valaki elkapta őt. A lány kapálózni kezdett, s sikítani szeretett volna, ám az a valaki befogta a száját. A szőkeség érzett valami fura szagot, s egyre nehezére esett kapálózni. Érezte, hogy valamit az oldalába szúrnak, de már nem volt ideje elgondolkodni, hogy mi lehetett az. Lehunyta szemét, s az idegenek felrakták őt egy fekete furgonba. Az autó elhajtott, a szőkeséggel együtt.

Rhanno az éjszaka közepén ért haza, s egyből bevetette magát az ágyba. Daelys ismét az irodában éjszakázott, így a férfi nem talált senkit az ágyában. Megpróbálta felhívni feleségét, ám annak telefonja ki volt kapcsolva. Akaratán kívül is csak arra tudott gondolni, hogy felesége ismét Ascarral éjszakázik. Látta, hogy néz rá a férfi. Rhanno sokat puhult Daelys mellett, de még mindig menne neki, hogy elverje azt a pojácát. Felsóhajtott, majd a hátára fordult, s a plafont kezdte bámulni. Már egy ideje nem nagyon aludt együtt feleségével, s keveset is látta mostanság. Az ezüsthajú nő azon volt, hogy Raenela bekerüljön a tanácsba, valamint új törvényeket dolgozott ki az oktatással kapcsolatban, s azokat is megkellett szavaztatnia. Rhanno egy ideig még elmélkedett, majd lehunyta szemét. Álmát nagyobbik lánya zavarta meg, aki hajnalban keltegette őt.

– Apa! Kelj már fel! – a lány rázogatta a férfit, aki nagy nehezen felült ágyán.

– Mi a baj, Raenela?

– Maelys nincs az ágyában. Felakartam kelteni, hogy iskola, de nincs ott. – a lány hangja kétségbeesett volt. Húga sosem szökött el, ha mégis, akkor sárkányával együtt, viszont Opia a helyén volt, csupán Maelys nem.

– Opia? – Rhanno egyből arra gondolt, hogy csak kiszellőzteti a fejét, ám Raenela megrázta fejét. A férfi kipattant az ágyból, majd ismét Daelys számát tárcsázta. Ismét a hangposta jelentkezett, mire a férfi a földhöz vágta telefonját. – Menj, szólj anyádnak.

– És te?

– A rendőrségre megyek. – felelte Rhanno, majd magára rántott egy pólót. Raenela villámgyorsan felöltözött, majd elindult a Székhely felé. Oda érve azonnal a lifthez rohant, s megnyomta a hívógombot. Amikor a lift ajtó kinyílt, anyjával találta szemben magát. A nő arca fáradtnak tűnt, s nem volt vele Ascar se.

– Maelys eltűnt, a sárkánya nélkül. – Raenela lihegett. Daelys kilépett a liftből, ám megtorpant egyhelyben.

– Rhanno hol van? – hangja meglepően nyugodt volt.

– A rendőrségre ment. – felelte a barna hajú lány, aki még mindig lihegett. Daelys kivette zsebéből a telefonját, majd bekapcsolta azt. Ascart hívta, aki tíz perc múlva már meg is jelent a halban. Daelys lányára nézett, majd a férfira.

– Északra megyünk. – jelentette ki, s hangja nem volt még ilyen magabiztos.

– Hozom az autót! – mondta Ascar, s már indult volna, ám Daelys megrázta fejét.

– Nem szükséges. – felelte, majd elindult a hátsó ajtók felé. Végig sétáltak egy sötét alagúton, ami a város melletti tisztásra vezetett. Roberion már készen állt az útra, s mikor megpillantotta a szőkeséget, azonnal letette fejét a földre. Daelys felmászott, majd mögé Raenela, s mögé pedig Ascar. A nő végig simított a sárkány nyakán, majd Roberion kissé megrázta magát. Felemelte fejét, majd szárnyaival lassan csapkodni kezdett. Lassan elrugaszkodott a földtől, majd az ég felé kezdett repülni. Raenela sose érzett még ilyet, pedig a saját sárkányán szokott repülni, de Roberion más volt. Daelys tudta, hogy Darna keze van lánya eltűnésében. A sárkány Deres előtt ért földet. Kisebb hóvihart csinált szárnyaival. Raenela a sárkány mellett maradt, míg Daelys és Ascar megindultak a város bejárata felé.

– Elnök asszony! – hajtottak fejet a nő előtt, majd kinyitották a kapukat. A két férfi ijedten bámulták a sárkányt, s tudták, hogy nagy baj lehet, ha Daelys Targaryen sárkányháton jött Északra. Egy fiatal nő futott oda az ezüsthajú nőhöz, majd egy fehér, szőrmés kabátot adott át neki. A szőkeség megköszönte, majd felvette a kabátot. Ismét két biztonsági őrbe botlottak, akik nagyot nyeltek, amikor megpillantották a nő ezüstös haját.

– Vezessetek Darna Starkhoz. – a két férfi szó nélkül felvezették őt az irodába, ahol a vörös hajú nő már várta őket. Daelys berontott a szobába, majd a nőre nézett, aki csak mosolygott.

– Hol a lányom? – a szőkeség üvöltött, s Darna kissé összerezzent, ám mosolya nem tűnt el.

– Nem tudom, miről beszélsz. – a válasz nem tetszett Daelysnek. Arca megváltozott.

– Ha egy haja szála is görbül, felperzselem Északot és ezt te is tudod! – hangja elhalkult, s Darna beleremegett a nő hangjába. – Hol van? – ez volt az utolsó kérdés, s ezt mindenki érezte a helységbe. A vörös hajú nőnek nem volt esélye. Vagy átadja Maelyst, vagy nézheti, ahogyan imádott városát felemészti a tűz.

– Rhanno tudja, hogy megcsalod? – Darna felnevetett, majd Ascarra nézett. – Nem hibáztatlak. Jól néz ki a tanácsadód, lehet, én se tudnék neki ellenállni. – a férfi nagyot nyelt, majd a szőkeségre nézett. Igaz volt, de nem úgy, ahogyan Darna hitte. Csak egy csók volt, s az is hónapokkal azelőtt. Elkellett volna mondania a férjének, de nem merte. Elakarta felejteni a dolgot, s fogalma sem volt róla, hogy Darna ezt honnan tudhassa. – Egyébként tudod, hogy hol van most a férjed? – Daelys nem tudta, csupán azt, hogy a rendőrségre ment. A vörös hajú nő megfordított az előtte lévő monitort, amin Rhanno és Maelys szerepelt. Mindketten megkötözve feküdtek valami sötét helyen. A szőkeség dühösebb volt, mint eddig.

– Ez háborút jelent. – suttogta Daelys, s Darna minden vágya az volt, hogy ezt kimondja a nő. Kikapcsolta a monitort, majd őreire pillantott. Az egyik közelebb lépett Daelyshez, ám Ascar megragadta annak kezét.

– Tudd, kihez akarsz hozzáérni! – a szőkeség felemelte kezét, miközben a vörös hajú Stark nőt bámulta. Nem szólt semmit, csupán megfordult, majd elindult kifelé. Ascar szorosan követte őt, s tudta, hogy valamit tervez a nő. Végig sétáltak az épületek közt, majd ki a nagykapun, s végül megérkeztek Roberionhoz. Mindannyian felültek az állat hátára, ám nem szálltak fel. A sárkány szúrós szemmel bámulta a város bejáratát.

– Dracarys! – Daelys alig hallhatóan mondta, ám a sárkány ezt hallotta. Megrázta magát, majd kinyújtotta nyakát. A két őr tudta, hogy mi következik. Azonnal futni kezdtek, s még időben elmenekültek onnan. Roberion szájából ömleni kezdett a tűz, s elolvasztotta a vaskapukat, s a bejárat beomlott. Daelys elmosolyodott, majd a sárkány elrugaszkodott a földtől, s eltűnt a felhők között. Az emberek sikítozni kezdtek a városban, ám senkinek nem esett baja. Darna nem hitte, hogy a nő komolyan mondta a dolgokat, ám most kissé megremegett az önbizalma. Mély levegőt vett, majd nézte, ahogyan a hatalmas fekete sárkány eltűnik a semmibe. Ismét bekapcsolta a monitort, s a kiütött foglyait kezdte bámulni. Még mindig úgy gondolta, hogy ő vezet, s jól gondolta. Daelys nem támadja meg Északot, amíg ártatlanokat tart a városban. Ezt már bizonyította. Húsz évvel ezelőtt.

Roberion a tisztáson szállt le. Raenela és Ascar lecsusszantak Daelys mögül, ám a nő nem hagyta el sárkánya hátát.

– Szólj a katonáknak, készülődjenek! – hangja mély volt – Induljanak meg északra. Raenela, te pedig menj a védett házba! – a lány bólintott, de tudta, hogy nem hagyhatja húgát azon a helyen. Nem bújhat el, küzdenie kell. Ascar tudta, hogy a harc gyorsan elfog dőlni. Darna nem tehet semmit egy sárkánnyal szemben. Nincs esélye. Roberion elrugaszkodott a földtől, majd eltűnt a felhők között.

– Tudod, hogy nem fogok elbújni, ugye? – Raenela szemei izzódtak. Ascar elmosolyodott, majd átölelte a lányt.

– Készítsd fel Servoa-t a harcra. – a férfi suttogott, s nem véletlen volt. Daelysnek mindenhol voltak kémjei, s ez nem juthat a nő fülébe. A barna hajú lány elmosolyodott, majd futásnak eredt. Servoa aranyszíne még inkább látszódott, ahogyan rá sütött a nap. Opia mellett feküdt, s szinte mosolygott, amikor meglátta lovasát. Raenela megállt a sárkány előtt, majd végig simított fején. Az állat megrázta magát, majd testvérére nézett. Fejét a földre tette, majd Raenela felmászott a sárkány hátára. Sárkánykőre igyekezett anyja után, s már fejében kitalálta, hogy mivel fogja meggyőzni anyját, hogy vele tarthasson.

Ascar a katonaság parancsnokához igyekezett, s teste remegett. Nem akarta, hogy háború legyen. Féltette Daelyst. Dran Blackmyre már várta a férfit, érezte, hogy valami történt. Mindig megérezte, ha harc közeleg. Katonái között rengeteg dothraki harcos szolgált, így Westeroson ők verhetetlenek voltak. A Királynő Seregét még senki se győzte le. Ascar lihegve elmondott mindent a férfinek, aki azonnal ment is intézkedni. Ascar a váróban maradt, s várta a fejleményeket, közben próbálta elérni telefonon Daelyst, ám telefonja ki volt kapcsolva. Az se kizárt, hogy valahol kiesett zsebéből, amikor a magasban szálltak. Az ezüsthajú nő épp Sárkánykőn volt. Belépett Daenerys Targaryen ekkora lakosztályába, s végig simított az ágyon. Poros volt, s pár helyen már elszakadtak rajta a szövetek. A fekete szekrény felé emelte tekintetét, ami az ággyal szemben helyezkedett el. Daelys közelebb lépett hozzá, majd végig simított ajtaján. Hatalmas sárkányfaragás borított mindkét ajtaját. Tűz és Vér, ez állt a tetején. A nő mély levegőt vett, majd kinyitotta a szekrény ajtaját. A vastagabb ruhák elég jó állapotban voltak. Kivett egy szőrmés, fehéres kabátot, amit vékony, vörös csíkok díszítettek. Ledobta magáról a kabátot, amit Deresben kapott, majd magára vette Daenerys egykori ruháját. Belül enyhén bundás volt. Ismét benézett a szekrénybe, s megpillantott egy bakancsot. Kopott volt, s sok helyen már elvesztette fekete színét, de a célnak pont megfelelt. Levetette magas sarkúját, majd felhúzta a bakancsot. Apró fonatokat rakott hajába, majd a tükörhöz sétált. Pont, mint Ő. Jorah jutott eszébe. Mindig azt mondta, hogy olyan, mint Daenerys. Hiányzott neki a férfi, de sosem beszélt róla. Lehunyta szemét, majd végig gördült egy könnycsepp az arcán. Sárkányüvöltés zavarta meg a csendet, ami a kastélyra telepedett. Daelys kinézett az ablakon, s Servoa-t pillantotta meg a magasban.

– Ezt nem hiszem el. – csattant fel a nő, majd végig baktatott a kastélyon, ám mire a csarnokhoz ért, lánya már ott ácsorgott.

– Segíteni akarok! – a lány halk volt, s minden, amit odáig kigondolt, nem jött ki ajkain. Csupán boci szemekkel bámulta anyját, aki elmosolyodott. Kitárta karjait, majd Raenela átölelte őt. Sose látta anyját ezekben a ruhákban, de tetszett neki. A kabát meglehetősen puha volt, ahogyan a lány átölelte anyját. Mint egy szőrmés kispárna, legalábbis ehhez tudta hasonlítani. Kintről egy fekete varjú szállt be az ablakon. Egyenesen Daelys felé repült, majd a nő vállára érkezett. Raenela leszedte a lábán lévő üzenetet, majd kihajtogatta.

– Mit ír? – hangzott a kérdés Daelys szájából.

– Darna Stark írt. Azt mondta, hagyományos harcot akar, ami régen volt.

– Ez megőrült. – nevetett fel a nő, majd hátrább lépett, s a sárkányokra nézett, akik odakint repkedtek. – Karddal és nyilakkal akar küzdeni? – Daelys lányára nézett, majd ismét elnevette magát. – Remélem, ő nem úgy készül, mert én nem így fogok játszani. – a nő mély levegőt vett, majd megindult a hegyoldalra, ahol a sárkányok tanyáztak. Oira is ott volt, apja smaragdzöld színű sárkánya. Lányára nézett, aki már lófarokba kötötte a haját, s készen állt az indulásra. Kisétáltak a pusztásra, majd mindketten saját sárkányukra ültek. Roberion volt az első, aki felemelkedett a levegőbe, s elindult északnak. A másik két sárkány pedig követte őt. Nem tudták, hogy milyen csapda vár rájuk. Daelys beérte a katonákat, akik autóval közelítették meg északot. Megannyi fekete járgány száguldott Deres felé, s mindegyik oldalán ott volt a Targaryen ház címere. A hírekben már csak erről volt szó. A legtöbben Daelys mellé álltak, s szívesen segítették volna őt a harcban, de tudták, hogy a katonák és a sárkányok mellé nem kell több ember. Az autópályán gyorsan megérkeztek a havas Északra. Darna már a beomlott kapu előtt ácsorgott, s várta, hogy Roberion földet érjen. Daelys lecsusszant a sárkány hátáról, majd Ascarral az oldalán megindultak a nő felé. A katonák remegtek. Daelys megállt a vörös hajú nőtől öt méterre, majd várta, hogy ő kezdje a mondani valóját. Darna elmosolyodott, majd intett az egyik katonájának. A katona odavonszolt egy férfit, majd térdre kényszerítette. Fején egy barna csuklya volt, amint Darna tépett le az ember fejéről.

– Íme, a hatalmas Khal! – felnevetett, majd ledobta a földre a csuklyát. Rhanno arca szanaszét volt verve, pólója szakadt volt, barna haja pedig kócos. Daelys megindult a nő felé, ám az hirtelen egy pisztolyt rántott elő, s a szőkeségre fogta. – Egy lépést se! – a Targaryen nő megtorpant. Roberion szorosan a nő mögött volt. Fejét Daelys felé emelte, s készen volt arra, hogy porig égesse az embereket maga előtt.

– Mit akarsz? – a kérdés egyszerű volt. Daelys bármit megadott volna, ha visszakapja a családját. Darna elmosolyodott, majd leengedte kezét maga mellé.

– A zöld sárkányt! – mutatott az égre, ahol Oira repkedett. Hatalmas köröket rótt a katonák felett. Az ezüsthajú nő lehajtott fejét, majd Ascarra nézett, aki hevesen rázni kezdte a fejét. A nő épp szólni akart, ám férje belé szorította mondandóját.

– Ne tedd! – kiáltott fel Rhanno, mire Darna a fejéhez szegezte a pisztolyt, s szinte rögtön meghúzta a ravaszt. A férfi teste oldalra dőlt, s a vér beborította a fehér talajt. Daelys meg se rezzent. Ascar elfordította fejét, s hátrálni kezdett. A vörös hajú nő csak mosolygott. Kellett neki a sárkány. Daelys mély levegőt vett, majd hátat fordított a Stark nőnek. Időközben besötétedett, s csupán a városból szűrődött ki egy kis fény. A hó is elkezdett esni, de ez senkit sem érdekelt. Roberion lerakta fejét a földre, s tudta, mi következik.

– Támadás! – nézett Dranra a szőkeség, aki rögtön felemelte fegyverét, s tüzelni kezdett. Darnát azonnal betolták a katonái a városba, ám addigra Roberion már a levegőben volt. A sárkány a város fölé repült, majd okádni kezdte a tüzet. A Stark nő menekülőre fogta, s egy idő után, már nem lehetett fentről látni őt. Roberion magasabbra szállt, s Daelys próbálta fentről megtalálni a vörös hajú nőt. Csupán Deres székhelye lángolt, s a külső falak. A házak egyben voltak, s a katonák negyede azon volt, hogy kiürítse a várost.

Mellettük épp Oira repült el, ám hirtelen meginogott, s valami nem stimmelt. A zöld sárkány a földre zuhant. Nem üvöltött, nem látszott rajta semmi, de Daelys érezte, hogy valami történt. Hirtelen egy kis fekete golyó repült el mellette, ami kicsit arrébb felrobbant. Alig hallható volt, s a hóban és a sötétben alig látni. Roberion megrázta magát, majd még magasabbra repült. Daelys továbbra is Darnát kereste, ám megpillantotta Raenela-t, sárkánya hátán. Jaj ne, futott át az agyán, mire Roberion szélsebesen elkezdett az arany sárkány felé repülni. A sárkány megragadta Servoa-t, majd arrébb vitte. Az aranyszínű sárkány kénytelen volt földet érni, s jóval odébb volt már, mint a város. Raenela lecsúszott az állat hátáról, majd Oirát bámulta, aki feltehetően halott. Roberion egy hatalmas kört tett, majd ismét a város felett lebegett. Dran megtalálta Maelys, s az egyik furgonba tuszkolta. A bent ülő katona azonnal elhajtott onnan. Roberion a város háta mögött landolt. Daelys oldalra nézett, s megpillantotta Oirát, aki a földön hevert. Halott volt. Megölték. A nő köré csend telepedett. Csupán a város lángoló épületei adtak ki magukból hangokat. A messzi sötétben Servoa bújt el, hátán Raenelával. A vörös hajú Stark nő eltűnt. Daelys lehunyta szemét, s próbálta kizárni a hangokat a fejéből. Valaki a nevén szólította, de nem érdekelte. Újra és újra előtte volt, ahogy az a hárpia fejbe lövi férjét. Ismét hallotta, hogy valaki a nevét üvöltözi. Kinyitotta szemét, s körbe nézett, de nem látott senkit. Roberion hirtelen felüvöltött, s rázni kezdte magát. Daelys ijedten kapkodta a fejét, mikor megpillantotta, hogy pár feketébe öltözött ember szurkálni kezdték a sárkányt. Nem látta rendesen mi volt a kezükbe, de Roberionnak fájt. Valaki felmászott az állat hátára, s megragadta Daelyst hátulról. A nő lelökte magáról az idegent, ám az magával rántotta. Mindketten leestek Roberion hátáról. A sárkány ismét megrázta magát, majd elrugaszkodott a földtől, s az égbe emelkedett. A nő felpattant, majd körül nézett. Három vagy négy feketébe öltözött férfi állt vele szembe. Mindegyik kezébe egy-egy hatalmas kés díszelgett. Daelys hátrálni kezdett, ám a férfiak követni kezdték. Érezte, hogy innen nem menekül el. Roberion nem érne vissza időbe, az emberei pedig a város másik felén vannak. Megállt. Az egyik férfi megindult felé, ám egy puffanást követően a földre rogyott. Daelys összerezzent. Újabb puffanások követték az elsőt, és mindegyik fekete ruhás idegen összeesett. Az ezüsthajú nő megfordult, s meglátta Őt. Akit húsz évvel ezelőtt elveszetett. Jorah állt mögötte, egy meglehetősen furcsa hacukában. A nő elmosolyodott. Jorah eldobta a pisztolyt, majd megindult a Targaryen nő felé.

­– Daelys! – a nő háta mögül szólt valaki, de nem akart megfordulni. De mielőtt Jorah odaért volna hozzá, köddé vált. Az ezüsthajú nő arcán egy könnycsepp gördült végig. Ascar látta, végig nézte. Nem mert közelebb menni a nőhöz. Felnézett az égre, s megpillantotta Roberiont, aki épp felettük repül el. Daelys mély levegőt vett, majd megfordult, s Ascarra nézett.

– Hol van Darna? – hangja tele volt keserűséggel.

– Őt nem találtuk meg, viszont Maelyst igen és…

– És?

– Találtuk még valakit, aki azt állítja, hogy a testvéred. – mondta a férfi, s Daelys felhúzta szemöldökét. Ugyan volt egy bátyja, aki pár évvel idősebb volt nála, de anyjuk halála után lelépett, s apjuk nem is egy volt. Ugyanúgy szőke tincsei voltak, ám szemei barnák voltak. Sose tudta meg, hogy ki volt az apja, s Robert sajnálta, hogy elhagyta őket. A nő megindult a város felé. A tűz már nem lobogott sehol, ám a hamu belepte a helyet, s eltakarta a havat. A város székhelye darabokra esett. Dran a megkötözött idegen mellett állt, s várta, hogy oda érjen Daelys. Az ezüsthajú nő megállt a férfi előtt, aki lassan felemelte fejét.

– Dalie! – a férfi majd kicsattant örömében, ám ezt nem lehetett elmondani húgáról.

– Mit keresel itt, Vaegar? Azt hittem végeztél Westerossal. – a férfi lehajtotta fejét, majd mély levegőt vett.

– Mikor meghallottam, hogy visszaszerezted az otthonunkat, eldöntöttem, hogy visszajövök…

– Az én otthonom! – emelte fel a hangját a nő. – Te elhagytál minket! Nem voltál itt, amikor szükségem lett volna rád.

– Sajnálom, Dalie. – a férfi őszintének tűnt. Daelys Dranra nézett, aki eloldozta a férfit. Vaegar felállt, majd leporolta magát. Húgára nézett, aki már nem volt az a kislány, mint egykor. Egy családanya volt, egy vezető. Megakarta ölelni, de egyszerűen nem merte. Daelys Ascar felé fordult.

– Adjatok menedéket a lakosoknak Királyvárban, amíg rendbe tesszük a várost. Nem maradhat így. Holnap jöjjön ide egy takarítócsapat. – Ascar bólintott, majd elindult az emberek felé, hogy közölje velük a jó hírt. A nő ismét bátyjára pillantott, aki megviseltnek látszott. Valószínű őt is megkínozta Darna. Végig simított a férfi karján, akin csak egy rövid ujjú póló volt.

– Gyere utánam. – nyújtotta a kezét a férfi felé. Vaegar megfogta húga kezét, s követte őt. A nő az egyik autóból kivett egy kabátot, majd a férfinek adta. Vaegar felhúzta, majd oldalra nézett. Egy hatalmas zöld sárkányt pillantott meg. A hó már csak nem belepte az egész testét. Daelys oda sétált a halott állathoz, majd végig simított annak fején.

– Apám sárkánya volt. – szólalt meg. Vaegar nem hitt a sárkányokban, úgy gondolta sosem léteztek, ám húga erre rácáfolt. – Megölték, épp úgy, mint apámat. – Daelys dühös volt és szomorú. Tudta, hogy nem sok ideje lett volna már vissza Oirának, hisz már akkor is öreg volt, mikor apja rátalált. Viszont ezt a halált kegyetlennek tartotta. Jobbat érdemelt. Vaegar közelebb lépett a zöld sárkányhoz, majd kezét annak fejére helyezte.

– Sajnálom. – suttogta a férfi, majd átkarolta húgát. Daelys mély levegőt vett, majd az égre nézett. Roberion már készült leszállni.

– Menjünk. – mondta, mire Roberion megjelent mögötte. Vaegar ijedten fordult meg. A fekete sárkány hatalmas volt, s a férfi el se tudta képzelni, hogy ilyen hatalmasra megnőhet egy sárkány. Daelys felmászott az állat hátára, majd kezét nyújtotta a férfinek. Vaegar mély levegőt vett, majd felügyetlenkedte magát Daelys mögé. Ott hagyták a havas északot, s visszatértek Királyvárba. Darna eközben a város alatti alagútrendszerben bujkált pár emberével együtt. Tudta, hogy ha bátyja visszatér útjáról, elveszi tőle északot. Elrontotta, nagyon csúnyán. Nem hitte, hogy Daelys megtámadja a várost. Tévedett, s ez lehet az életébe fog kerülni. Bátyja nem törölte el északon a halálbüntetést, Frederick halála után sem. Az sem segített a nő helyzetén, hogy Daelys és Igor jó barátságban voltak. Menekült. Igyekezett elhagyni az alagutat, majd Westerost. Talán még nem zárta le a határokat Daelys. Előbb el kell temetnie férjét, s sárkányát. Darna tényleg úgy gondolta, hogy megúszhatja a dolgot. Ám a vörös hajú nőt ismét elhagyta szerencséje. A legközelebbi kikötőbe ment, ám ott már Daelys katonái várták őt. Felemelt kézzel állt meg, s tudta, hogy itt a vég. A katonák elfogták őket, majd azonnal Királyvárba szállították. Daelys már a városkapu előtt ácsorgott, s várta, hogy befussanak a fekete jeepek. Oldalán Vaegar állt, mögöttük pedig két lánya. Darna végig nézett rajtuk, s szeretett volna egy gúnyos megjegyzést tenni, de nem volt abban a helyzetben, hogy beszólogasson a szőkeségnek. A vörös hajú nő megállt ellenségével szemben, akinek arcán semmi sem látszott. Üresség volt benne. Nem tudta kivenni, hogy mi a szándéka vele.

– Igor úton van vissza, két nap múlva itt lesz. Addig egy cellában leszel, külön az embereidtől. – mondta Daelys, mire Darna teljesen lefagyott. Bátyja tud mindenről és miatta haza utazik. A vörös hajú nőben iszonyatos harag gyűlt, s neki akart rontani Daelysnek, ám a katonák lefogták, s elvonszolták. Belökték egy sötét cellába, majd magára hagyták. A nő órákon keresztül üvöltözött, de senki sem hallotta. Mélyen a föld alatt volt. Nem érdekelt senkit a mondani valója. A nő tudta, hogy meg fog halni. Csupán azt nem tudta, hogy Daelys lesz az, aki kimondja az ítéletet, vagy Igor. Westeros gyászolt, s Rhanno testét Sárkánykőn temették el. Csatlakozott Roberthez. Daelys a temetés után kisétált a hegyoldalra, majd hatalmas sárkánya mellé telepedett. Roberion letette fejét a nő mellé, majd hatalmasak szuszogott. Vaegar felkötötte haját, majd a kastély csarnokában ácsorgott. Az ablakból pont rálátott húgára. Nem értette Darna tettét, hisz húgába ugyanúgy Stark vér folyik, ahogyan benne. Őseik egyek. Daelys szerencsés volt, ő többet örökölt a Targaryen családból, de attól még volt benne Stark vér is. Nem voltak tiszták, ezt ő is tudta. Hiába volt ezüst haja, Vaegar is tudta, hogy sosem lesz már tiszta a vérvonal. Mély levegőt vett, majd kisétált húgához. Daelys meghallotta a lépteket, s hátra fordult. Elmosolyodott, majd megpacskolta maga mellett a füvet.

– Ülj ide! – arca ragyogott, örült bátyjának. Vaegar letelepedett a nő mellé, majd az előttük elterülő eget kezdte bámulni. Csodaszép volt.

– Tudod, én mindig nehezteltem a Starkokra. A történelmünk során sok olyat tettek a Targaryenek ellen, a családunk ellen, ami megbocsáthatatlan. – Daelys mély levegőt vett, majd felhúzta bakancsát. – Viszont, úgy gondoltam ennek az időnek vége. Frederick Stark segített nekem visszavenni az otthonom, kárpótlásul az őseink hibái miatt. – bátyjára nézett, s tekintete tele volt szomorúsággal. – Igor pedig imádott engem, mindig segített, bármit is kértem tőle. – felsóhajtott, majd leült a székre, ami a kandalló mellett helyezkedett el. – Darna pedig felborított mindent. – Vaegar mély levegőt vett, s húgára nézett. Pont vele szemben ácsorgott. A nő haja összevolt fonva, s a tűz megvilágította sápadt arcát. Daelys egy tincset tartott a kezében Rhanno hajából. Bátyjára nézett, majd behajította a tűzbe. Vaegar leguggolt, majd megragadta húga kezét.

– Darna ma estig meghal. Tudod te is. Ő is tudja. Bosszút állunk. – a férfi szavai kicsit megnyugtatták a nőt, de neki legbelül több kellett. Fájdalmában letudta volna rombolni egész északot és megtehette volna. Nem állna senki az útjába. Mély levegőt vett, majd egy mosolyt erőltetett az arcára. Az ajtó hirtelen kinyílt, mire Vaegar felpattant, s az ajtó felé fordult.

– Megjött Igor, a pusztáson van, ahogyan Darna és az emberei is. – Ascar nyers volt, tudta, hogy ma este mészárlás lesz. Roberion hatalmas köröket rótt a város körül, s várta, hogy lovasa megszólítsa. Daelys felállt, majd megigazította ruházatát. Belekarolt bátyjába, majd megindultak a pusztás felé. Mire oda értek, Roberion már a földön volt, s várta őket. Daelys végig simított a sárkány orrán, majd Darna felé fordult, aki megkötözve térdelt a földön. Igor lépett hirtelen a szőkeség mellé, aki valamit a fülébe súgott. Daelys bólintott, majd saját katonáira nézett.

– Az embereit vigyétek arrébb. Róluk Igor dönt. – hangja mély volt, nyers, s tele volt búval, haraggal. Szemei kisírtak. Szerette Rhannot. Darna tudta, hogy hibát követett el. Lehajtott fejjel térdelt az ezüsthajú nő előtt, s mondania kellett volna valamit, de nem ment neki. Üvölteni akart, megbocsájtásért könyörögni, de legbelül tudta, hogy nem bocsájtja meg neki ezt senki.

– Mik az utolsó szavaid, húgom? – Igor közelebb lépett a nőhöz, aki felnézett rá. Szemeiből hullottak a könnyek. Igor lehajolt hozzá, majd arcon csókolta a nőt. Végig simított a nő vörös haján, majd arrébb lépett. Végig simított Daelys kezén, majd hátat fordított húgának.

– Sajnálom. – suttogta Darna, miközben Daelys kisírt szemeibe nézett. Az ezüsthajú nő, bátyjára nézett, aki megfogta húga kezét. Daelys mély levegőt vett, majd ismét Darnát kezdte bámulni.

– Én, Daelys Targaryen. Westeros vezetője és a sárkány vére, halálra ítéllek. – hangja csontig hatoló volt. – Dracarys! – suttogta, mire Roberion felemelte fejét, s porig égette Darnát. Igor érezte, ahogyan betölti a vidéket húga hamvainak szaga. Daelys a férfira nézett, aki még mindig háttal állt a nő égett testének.

– Sajnálom, Igor. – szólalt meg a nő, majd kikerülte a hamvakat, s elsétált. Vaegar szorosan követte húgát, míg a többiek eltakarították Darna maradványait. Igor mély levegőt vett, majd elhagyta Királyvárat. Még húga hamvait sem volt képes elvinni. Az embereit északon végeztette ki, az elnök asszony megtámadásáért, s a haza elárulásáért. Daelys napokon keresztül ki se jött a szobájából. Mindkét lánya próbálkozott, ahogyan Ascar és Vaegar is, de senkinek sem nyitott ajtót. Ezüsthaja kócosan hullt hátára, többé már nem volt befonva, egy tincs sem. Szemei vörösek voltak, a rengeteg sírástól. Rhanno egyik pulóverét ölelgette, s közben bámult maga elé. Nagy ritkán az ablakon nézett kifele. Hallotta Roberion hangját, ahogyan hívja, de nem felelt a sárkánynak. Nem ment ki hozzá. Ismét érezte, hogy felemészti a fájdalom. Épp, úgy ahogyan apja halála után érezte magát. Hiába ölte meg a Lannister férfit, a fájdalom hosszú ideig vele maradt. Most sem űzte el ezt, Darna halála. Lehunyta szemét, majd hátradőlt a fotelben. Mikor ismét kinyitotta, egy romos épületben találta magát. A tető beomlott, a hatalmas üveg ablakok összetörtek. Mindenhol törmelék darabok hevertek, s a hó belepte a padlót. Hatalmas volt a terem, a nő szinte elveszett benne.
Megpillantott egy furcsa ülőhelyet, előtte pedig egy nő ácsorgott. Ezüst hajába húsz fonat díszelgett. Ruháját sárkánypikkelyes minták díszítették. A nő megfordult, majd Daelysre nézett. Szemei lilábbak voltak, mint bármelyik élő Targaryené. Mosolya sugárzott. Egy igazi hódító állt előtte.

– Gyere közelebb. – nyújtotta kezét Daelys felé, mire a nő közelebb sétált. Fellépett a lépcsőkre, majd megfogta az ezüsthajú lány kezét. Mintha fiatalabb énjét látta volna maga előtt. – Tudod mi ez itt? – hangzott a kérdés a mellette álló lánytól. Daelys megrázta a fejét. A lány ismét elmosolyodott. – A Vastrón. Az a trón, amit Aegon Targaryen hagyott ránk, s amit, én pusztítottam el. – a lány megszorította Daelys kezét, majd a szemeibe nézett. – Visszaszerezted azt, amit tőlünk elvettek. Ne engedd, hogy újra elvegyék! – a nő rájött, kivel beszél. Nem más állt előtte, mint, Daenerys Targaryen. – Ne engedd, hogy újra elnyomjanak! – Daenerys elengedte a nő kezét, majd az égre pillantott. Eltűnt arcáról a mosoly. Odakintről egy sárkány hangja szűrődött be. A sárkányok anyja ismét Daelysre pillantott. – Tedd, amit tenned kell. Légy sárkány! – ahogy ezt kimondta, mögötte Drogon jelent meg. Az épület megremegett, ahogyan az állat leszállt oda. Daelys hátrálni kezdett. Megindult az ajtó felé, s elakarta hagyni a helyet. A sárkány követte a nőt.

– Tűz és vér! Ne feledd. – Daenerys lesétált a lépcsőkön, s várta, hogy Daelys reagáljon bármire is, amit eddig mondott neki. – Daelys, kérlek… - aggodalommal teli volt a tekintete. Kétségbeesetten próbálta maga mellett tartani Daelyst. Félt, hogy elvesztenek mindent. Daenerys rettegett, hogy családját ismét letaszítják a trónról.

– Nem támadom meg Északot. – Daelys megfordult, s a lányra nézett. Továbbra is ugyanúgy állt ott, csupán már nem a Vastrón mellett.

– Rossz helyen kapizsgálsz. – mosolyodott el ismét Daenerys. A nő nem értette pontosan, hogy mire gondol. Daelys mély levegőt vett, majd biccentett egyet a lány felé. Ismét megfordult, majd ott hagyta őt.

Másnap hajnalba kelt, ugyan ott, ahol napjai javarészét töltötte. Eltűrte haját az arcából, majd felállt a fotelből. Mély levegőt vett, majd kinyitotta ajtaját, s a konyhába sétált. A helységben két lányát pillantotta meg, akik épp reggelihez készülődtek. Maelys elmosolyodott, majd azonnal anyja nyakába vetette magát.

– Aggódtunk érted. – suttogta a lány, anyja fülébe, majd elengedte őt. – Jobban vagy?

– Igen. Csak kellett pár nap. – Daelys nagyobbik lányára nézett, aki már ki is öntötte anyjának, kedvenc bögréjébe a kávét. Daelys elvette azt, majd belekortyolt. – Viszont ha lenne kedvetek, a hajammal csinálhatnátok valamit. – nézett kisebbik lányára, aki azonnal felrakta kezeit a magasba.

– Bízd csak rám. – felelte, majd a fürdőszobába sietett, hogy megkeresse a fésűt.

– Intéztem a dolgaidat, amíg pihentél. – szólalt meg Raenela, majd az asztalra rakott egy dossziét, ami tele volt papírokkal. – Lenne pár dokumentum, amiket át kéne olvasnod hétfőig. Igazából apróságok, de sajnos muszáj. – a lány oda tolta őket anyja elé. – És Igor is szeretne veled találkozni a jövő héten, ha ez megoldható. Emailben írta. Ascar még nem válaszolt neki. – Daelys nem értette, hogy mit akar tőle Igor. Nem sok kedve volt hozzá, de tudta, hogy muszáj lesz vele beszélni. Felállt az asztaltól, majd kisétált az udvarra. Elővette telefonját, majd kikereste Igor számát. Sokáig csörgött, ám végül senki se vette fel. A nő még egyszer megpróbálta, s ekkor már felvette a férfi a mobilt. Daelys nem mert beleszólni. Valamiért aggódott, hogy a férfi neheztel rá, s persze minden oka meglenne.

– Daelys, te vagy az? – Igor valahonnan érezte, hogy a szőkeség kereste.

– Raenela mondta, hogy kerestél.

– Igen, csupán megakartalak nyugtatni, hogy a lázadók megkapták büntetésüket. – Daelys felsóhajtott, megnyugodott, hogy Igor csupán ezért kereste. – Te jól vagy? – hangzott a kérdés.

– Jobban leszek. – Daelys elmosolyodott, majd oldalra pillantott, s Ascart pillantotta meg, aki az ablakban ácsorog. Bizonyára az egyik lánya engedte be őt. – Jövő héten elnézek hozzád, ha szeretnéd. – tette hozzá.

– Igen, gyere csak. Átbeszélünk mindent. – Igor egyáltalán nem haragudott a nőre. Tudta, hogy húga megérdemelte, amit kapott. Gyászolt, de Darna halála nem Daelysnek volt köszönthető. Ezt nem kenhetni rá.

– Most megyek, majd beszélünk. – zárta le a beszélgetést a nő, majd letette a telefont. Mély levegőt vett, majd bement a házba. Ascar mintha kissé remegett volna. A nappaliban ácsorgott, haja kicsit kócos volt, talán a kinti szél borzolta neki össze. Valami nem stimmelt a férfivel. Maelys elrabolta anyját, mielőtt a férfi bármit is mondhatott volna. A lány szép lassan kifésülte anyja hosszú ezüst haját, majd két tincset befont, s azt összefogatta hátul egy apró csattal. Végig simított anyja haján, majd maga felé fordította őt.

– Csodaszép vagy. – suttogta Maelys, mire a nő elmosolyodott. – Menj, szerintem Ascar valami fontosról akar veled beszélni. – a lány titkolt valamit, s ezt Daelys érezte. Összehúzta szemöldökét, majd felállt. Magára húzta fekete pulóverét, amin apró pikkelyek díszelegtek. Mély levegőt vett, majd visszasétált a nappaliba. Hirtelen mikor Ascarra nézett, mintha Joraht látta volna benne. Megtorpant, majd becsukta egy pillanatra szemeit. Ascar közelebb lépett a nőhöz, majd megragadta annak kezét.

– Jól érzed magad? – hangzott a kérdés a férfi szájából, mire Daelys bólintott. Kinyitotta szemét, s Ascarra nézett. Mindig is érzett iránta valamit, de titkolta, még saját maga előtt is. Viszont, most nem lett volna képes együtt lenni vele. Most még nem. Elengedte Ascar kezeit, majd a férfi arcára egy csókot lehelt. A férfi elmosolyodott, majd megértően bólintott egyet. Daelys mély levegőt vett, majd megfordult. Raenela már összepakolt mindent anyjának egy táskába, amit a konyhaasztalra helyezett. Daelys elvette az asztalról a táskát, majd Ascarral az oldalán bement a Székhelyre, hogy ismét elvégezze a rászabott feladatokat. Ismét vezetnie kellett egy országot. Nincs kifogás, ha beteg, ha gyászol, az emberek számítanak rá.

Este hulla fáradtan esett haza. Daelys nagy nehezen kikereste táskájából a lakáskulcsokat, majd kizárta az ajtót. Mély levegőt vett, majd belépett a házba. Ledobta a földre táskáját, pulóverét felakasztotta, majd felkapcsolta a nappaliban lévő lámpát. A nappali fel volt dúlva. A hatalmas tv az üvegasztalon hevert, amin darabokra tört az üveg. A kanapé szétvagdosva, felborítva. A falak vérrel voltak összekenve.

– Maelys? – kiáltotta el magát, ám lánya nem felelt. – Raenela? – hangja keserű volt. Azonnal átment a konyhába, ám az is fel volt dúlva. – Vaegar? – azt remélte, legalább bátyja felelni fog, de semmi. Körülvette őt a némaság. Felszaladt a lépcsőn, majd egyesével benyitott az összes szobába. Mindegyik szoba fel lett forgatva. Daelys levegő után kapkodott. Lent becsapódott a bejárati ajtó. Daelys az egyik ajtó mögé bújt. Hallotta a lépteket. Lehunyta szemét, s imádkozni kezdett. Nem volt nála semmi, amivel megvédhette volna magát.

– Dalie? – a hang ismerős volt. Daelys kilépett az ajtó mögül, s bátyja szőke tincseit pillantotta meg.

– Itt vagyok. – suttogta a nő, mire a férfi megfordult. Közelebb lépett húgához, majd átölelte őt. – Hol vannak a lányok? – kérdezte a nő, s félt, hogy ismét elrabolták lányait. Félt, hogy talán Darna valamelyik megmenekült embere tette ezt.

– Ascarral vannak, ajándékot vesznek neked. – Daelys megkönnyebbült. – Nem akartam elmondani, de gondolom okkal kérdezted most. Mi történt?

– Nem tudom. Erre jöttem haza. – az ezüsthajú nő remegett. Vaegar elengedte húgát, majd a rendőrség számát tárcsázta. Mindketten lementek a feldúlt konyhába, s várták, hogy a helyszínelők megérkezzenek. Daelysnek fura érzése támadt, ahogyan bátyját bámulta, aki épp egy bögre teát szürcsölgetett. Nem stimmelt valami. Az ajtó kinyílt, s rendőrök helyett, egy kisebb csapat, fekete ruhás idegen lépett be a házba. Vaegar elmosolyodott, majd felállt az asztaltól. Odasétált az egyik feketébe öltözött emberhez, majd elvett tőle egy pisztolyt. Beletúrt szőke hajába, majd megállt a konyha és a nappali között. Felemelte kezét, s a pisztolyt Daelysre szegezte.

– Miért? – hangzott a kérdés a nő szájából. Nem próbált menekülni. Tudta, hogy felesleges. Csupán ott állt, s várta, hogy bátyja meghúzza a ravaszt.

– Hogy miért? – a férfiből hangos nevetés tört ki. – Elvettél tőlem mindent! Anyánkat, Westerost, aztán pedig a szerelmemet. – Daelys tudta, hogy kire gondol. Végig Darnával dolgozott együtt. Már az első pillanattól fogva gyanús volt neki Vaegar.

– Ezt nem néztem volna ki belőled.

– Sok mindent nem néznél ki belőlem. – nevetett fel ismét, majd közelebb lépett húgához. A férfi remegett, szinte alig tudta megtartani a fegyvert. Nem tudott húga szemébe nézni. Daelys nem félt. Készen állt a halálra. A ház tele volt kamerákkal, bizonyára a katonák már úton voltak, de tudta a nő, hogy nem érnek ide elég gyorsan. – Meg foglak ölni! – üvöltött fel, s szájából nyál folyt ki. – Miért nem félsz? - Vaegar összezavarodott. Azt hitte, hogy húga majd könyörögni fog az életéért, de nem tette. Halkan, dacosan álldogált ott, s mintha lenézett volna bátyjára. Vaegar kicsinek érezte magát a nő mellett, hiába ő volt a magasabb és az idősebb. Nem versenyezhetett Daelyssel. – Én csak az otthonomat akarom. – suttogta, s szemeibe könnyek gyűltek. – Miért neked adatott meg ez is? Miért te örököltél mindent őseinkből? – a férfi szemeiből valami idegen sugárzott. Daelys még nem látott ilyet. Mintha bátyja megőrült volna. Sajnos egy családjától nem állt távol. Vaegar továbbra is húgára fogta a fegyvert. Nem volt hajlandó leengedni kezét, habár remegett mindene. Irigy volt a nőre, s ezt nem tudta leplezni. Daelys nem mondott semmit. Továbbra is várta, hogy bátyja elsüsse a pisztolyt, s bosszút álljon rajta. A férfi mély levegőt vett, majd felhúzta a pisztolyt, s ismét Daelysre fogta. Nem mondott semmit, csupán próbálta egyenesen tartani kezeit. Az ezüsthajú nő lehunyta szemeit, s várta, hogy vége legyen mindennek. Csend telepedett köréjük. Minden hangot elnyelt a némaság. Még a szelet sem lehetett odakinn hallani. Vaegar hangos levegővétele zavarta meg csupán ezt a csendet. Hirtelen beomlott a tető, s egy hatalmas karom szétvágta a férfi mögött álló feketébe öltözött embereket. Roberion a maradék kettőt egészben lenyelte, majd Vaegarra nézett. Hatalmas fejét a férfi felé emelte, s szinte várta, hogy lovasa kimondja a varázsszót. A férfi eldobta a kezében lévő fegyvert, majd hátrálni kezdett. Daelys közelebb lépett a sárkányhoz, majd végig simított annak fején. Bátyjára nézett, aki a falhoz simult. Sírni kezdett, majd letérdelt húga elé. A ház omladozni kezdett körülöttük.

– Dalie, kérlek. Sajnálok mindent. – a férfi szinte zokogott, s alig lehetett érteni, mit is mond. Daelysnek eszébe jutott, hogy álmában eljött hozzá Daenerys. Rájött, hogy a Sárkányok Anyja, nem az Északiakra gondolt, hanem bátyjára. Végig ő volt, aki az egészet elkezdte. Ő volt az, aki elrabolta Maelyst, aki rávette Darnát, hogy forduljon ellene, aki miatt meghalt a férje. Roberion felmordult, ahogyan a férfi könyörögni kezdett húgának. Vaegar közelebb kúszott a földön a nőhöz, majd megragadta annak lábát.

– Kérlek… - Daelys kirántotta lábát a férfi kezei közül, majd felmászott Roberion hátára. A sárkány felegyenesedett, majd lenézett a magasból a Targaryen férfira. Daelys tudta, ha nem ő, akkor az épület öli meg bátyját. Nem érdemelte meg a tűzet. Roberion felüvöltött, majd hatalmas farkával kidöntötte az egyik falat, ami hatására az egész ház összeomlott, s maga alá temette Vaegart. Hallani lehetett, ahogyan a férfi üvöltött, miközben a törmelék maga alá kényszerítette. Roberion felemelkedett a levegőbe, s elhagyta a várost. Daelys most az egyszer nem irányította sárkányát. Csupán kapaszkodott, s próbált nem sírni. Roberion földet ért, s Daelys felnézett. Sárkánykőn voltak. De tudta, hogy nem ez volt a cél. Roberion megrázta magát, majd ismét az égbe emelkedett. Kétszer megkerülte a várt, majd elkezdett tüzet okádni. Elpusztította a kastélyt. Semmi sem maradt belőle. Roberion ismét leszállt, s Daelys lecsusszant az állat hátáról. Végig nézte, ahogyan elpusztul őseik otthona. A hely, ahonnan minden indult. A sárkányra nézett, aki szinte kérte, hogy másszon vissza rá. Daelys letörölte arcáról a könnycseppeket, majd visszamászott sárkánya hátára. Roberion felemelkedett a levegőbe, majd elindult útjára, hátán az ezüsthajú Targaryen nővel. Daelys párszor elaludt az út során, s egy idő után el is felejtette, hogy mióta vannak úton. Végül Roberion földet ért. Egy kisebb tisztás volt, ahol a sárkány végül lefeküdt. Mögöttük erdő, előttük pedig egy kisebb folyó, utána pedig egy város. Daelys lemászott a sárkány hátáról, majd megindult a hatalmas híd felé, ami átvezetett a folyón. A híd túl oldalán egy aprócska tábla fogatta, amire Volantis volt írva. A város lepusztult, nem élt már ott senki. Egy szellemváros. Daelys végig sétált a házak között. A házak ablakai betörve, az ajtók kitörve. Mi történt itt? - futott át a nő agyán. Minél több lépést tett meg, annál inkább érezte, hogy valami nem stimmel. Végül visszasétált Roberionhoz, majd leült a sárkány mellé.

– Miért hoztál ide? – suttogta, majd kezét az állat oldalára rakta. – Haza kell mennünk. – tette hozzá, mire a sárkány felmordult, s arrébb tette fejét. Daelys nem értette az állat viselkedését. Fázott, ruhát kellene cserélnie, forró fürdőt szeretne venni, ehelyett Volantisba csücsült a földön, s várta, hogy besötétedjen. – Roberion, menjünk haza. – a sárkány ismét morgott egyet, s nem volt hajlandó lovasára nézni. Daelysnek korogni kezdett a hasa, s tudta, hogy már rég eljöttek otthonról. Ismerős volt neki Volantis, de nem tudta honnan. Talán még anyja mesélt róla neki. Daelys ismét Roberionra nézett, aki még mindig csak ott feküdt, s nem volt hajlandó megmozdulni. A nő mély levegőt vett, majd ismét a város felé nézett. Ott hagyta sárkányát, majd megindult ismét a házak irányába. Úgy gondolta biztosan talál magának valami ágyat, amin megalhat. Ahogy egyre beljebb jutott a városba, hirtelen megpillantott egy kitűzőt a földön. Lehajolt, majd felvette. Egy Targaryen bross volt, vasból. Daelys tovább ment, majd megpillantott egy sárkány koponyát az egyik ház mellett. Hatalmas volt. A nő végig simított a koponyán. További része is volt. A sárkány egész csontváza ott volt, sértetlenül. Daelys végig sétált mellette, majd megpillantott egy kápolnaféleséget. Mély levegőt vett, majd felsétált a lépcsőkön. Óvatosan belökte a kápolna ajtaját, majd belépett az épületbe. Egy hosszú alagút tárult elé, ami lefele vezetett. Oldalra nézett, s egy égő fáklyát pillantott meg, ami a falra volt akasztva. Levette, majd elindult az alagúton. Nem számolta a perceket, de érezte, hogy sokáig menetelt a folyosókon. Végül egy hatalmas terembe érkezett, ami ki volt világítva. A csarnok tele volt sírokkal. Papok és papnők sírjai voltak. De egy ki tűnt köztük. A csarnok közepén, egy pirosra festett sír emelkedett ki. Apró írások voltak rajta, s sokkal kidolgozottabb volt, mint a többi. Daelys közelebb sétált a sírhoz, s elolvasta a rajta szereplő feliratot: Viharbanszületett Daenerys Targaryen, első ezen a néven, az Elsők, az Andolok és a Rhoyniak királynője és a birodalom védelmezője, sárkányok anyja, a láncok leverője, Mereen királynője, a Nagy Fűtenger Khaleesije. Daelys leült a sír mellé, majd maga elé kezdett bámulni. Összekucorodott. Nem tudta, hogy miért hozta ide Roberion, egyszerűen nem tudott rájönni. Arcát kezeibe temette, s próbált megnyugodni. Lépteket hallott, de úgy gondolta, hogy csak a képzelete játszik vele. Hisz üres a város. Nem lakik itt már senki. Valaki leült mellé, majd átkarolta őt. Daelys ijedten felnézett, ám meglepődve vette észre, hogy egy ismerős arc ül mellette.

– Hol voltál eddig? – hangzott a kérdés, mire a férfi elmosolyodott.

– Nem volt rám szükség. – felelte, majd végig simított a nő haján. Nem fogtak ki rajta az évek, arca még mindig ugyanolyan sima volt, mint húsz évvel ezelőtt. Talán egy két kisebb ránc alakult ki, amik alig észrevehetőek voltak. Daelys megviselt volt, fáradt és szomorú. Szemei karikásak voltak. A férfi levette kabátját, majd a nőre adta. Magához szorította, majd belepuszilt ezüst hajába.

– Szükségem lett volna rád… - suttogta az ezüsthajú nő.

– Most itt vagyok. – válaszolt Jorah, majd jobban kezdte szorítani Daelyst. – Haza kell menned. Aggódnak érted. – szólalt meg ismét a férfi. Daelys felnézett, szemei nem fénylettek már úgy.

– Velem jössz? – hangja, mint egy kislányé. Jorah bólintott, majd felállt. Felsegítette a Targaryen nőt, majd elindultak kifelé az épületből. Tudta Daelys, hogy Jorah csak egy szellem, egy démon, egy jelenés. Nem él, csupán a régi idők egy varázslata, ami megmaradt. De mégis, örült annak, hogy ismét láthatja a férfit. Egész úton kapaszkodott Jorahba, hogy el ne tűnjön ismét. Roberion felkapta fejét, mikor meghallotta, hogy valaki közeledik. Megrázta magát, majd szárnyait a nő elé rakta. Daelys a férfira nézett, majd felmászott az állat hátára. Jorah követte őt, majd Daelysbe kapaszkodott. Az út hosszabbnak tűnt, mint előtte. Jorah eltűnt, mire visszaértek Királyvárba. Daelys lemászott Roberion hátáról, majd összehúzta maga előtt a kabátot, amit a férfitől kapott. Elindult a város felé, ám a kapuk előtt Ascart pillantotta meg. A nő megtorpant, majd bámulni kezdet őt. Ascar megindult a nő felé. Mikor odaért, azonnal magához húzta Daelyst, s hosszú percekig el se engedte.

– Ne csinálj ilyet még egyszer! – szólalt meg a férfi, de hangja elcsuklott. A nő simogatni kezdte Ascar hátát. – Ígérd meg!

– Megígérem! – felelte Daelys, majd elengedték egymást. Maelys és Raenela már a Székhely épülete előtt várták anyjukat, s azonnal átölelték a nőt. Az irodában mindent elmondott nekik, s azt is, hogy Vaegar miért volt a romok alatt. A férfi testét már behelyezték egy koporsóba, amit a kriptába helyeztek. Daelys átöltözött, majd az alaksorba ment. Két katona kísérte őt a sírhoz. A koporsó fehér volt, s arany betűkkel volt ráírva a férfi neve.

– Fessétek feketére. – szólalt meg Daelys, majd elhagyta a kriptát. Sosem hitte, hogy bátyja a Királyvári kriptában fog nyugovóra térni, de így hozta a sors. Azt viszont nem érdemelte meg, hogy fehér legyen a koporsója. A saját családja ellen fordult. Ha életben maradt volna, akkor sem bocsájtaná meg neki ezt Daelys. Lassan visszatért a régi kerékvágásba, s pár hónap múlva már Ascar is, mert már udvarolni a nőnek. Daelys összehívta a tanácsot, majd engedélyt kért arra, hogy titulusát átadja idősebbik lányának, Raenelának. A tanács belement, így ismét egy Targaryen lett az elnök asszony. Daelys segített lányának, amiben csak tudott, de nélküle is jó vezetőnek tűnt a barna hajú Targaryen lány. Sárkánykőre soha többé nem mentek vissza, s próbálták maguk mögött hagyni a múltat, s a jövőre koncentrálni.