Gemini: 1. rész

Üdv! Egy kis kihagyás után végre valahára meghoztam a Gemini első részét. Remélem sokatoknak tetszeni fog. Jó olvasást kívánok hozzá!

Barna hajába belekapott a szél, de őt nem érdekelte. Elmosolyodott, majd apjára nézett, aki épp az imént lépett mellé. Kezében egy bögre kávé volt, amit lánya felé nyújtott. A lány elvette azt, majd szorongatni kezdte. Ismét az erdőt vizslatta. A fák lassan átváltoztak. Arany színben pompáztak. A lánynak ez volt a kedvenc évszaka. Imádta az ősz illatát. Apjával pár éve költöztek ki tanyára, de már akkor szerelmes lett a helybe. Egy kisebb földet kaptak mellé, amit apja kukoricával vetett be. Most üres volt a föld. Csupán a szomszéd tanyák és a hatalmas erdő vette őket körül.

– Arra gondoltam, jövőre ültethetnénk napraforgót. – szólalt meg Charles, s lánya arcát kémlelte. Chelsea belekortyolt a kávéjába, majd apjára nézett.

– Nem rossz ötlet. Lenne valami új. – felelte a lány, majd ismét az erdőt kezdte bámulni. Apja felsóhajtott, majd fejére helyezte a kis kalapját. Kivette pipáját a zsebéből, majd meggyújtotta, s a szájába helyezte azt. Hátradőlt a hintaszékben, majd ő is az erdőt kezdte figyelni. Mintha várnának valamit, valami különlegeset. De néhány madáron, s a mozgó falombokon kívül, semmit se lehetett látni. Végül a barna hajú lány felpattant a székből, s elvette az ablakpárkányról a kis pénztárcáját, s a hátitáskáját. Charles kivette szájából a pipát, s lányára szegezte tekintetét.

– Hova mész?

– Két nap múlva halloween. Valamit kell adnunk a kölyköknek. – felelte mosolyogva Chelsea, majd belépett a házba, s leakasztotta az autó kulcsát, a kulcstartóról. Arcon csókolta apját, majd Charles Mercedes-e felé vette az irányt. Beült az öreg autóba, majd elhajtott. A város húsz kilométerre volt, így kellett tíz-tizenöt perc, hogy beérjen. A kis boltban már ismerték, s Judith egy hatalmas öleléssel fogadta a lányt. Chelsea csupa finomságokat vett, amit mind elosztogat majd a gyerekeknek. Apjának egy csomag dohányt vett, amit beledugdoshat majd a szivarjába. Magának pedig csak egy doboz kólát. Belepakolta a szatyorba a cuccait, majd miután kifizette, elköszönt az idős Mrs. Lovegood-tól, s kisétált a boltból. Előkereste a zsebében megbújó kocsi kulcsot, majd beült, s ismét útnak eredt. A város végén, ahol az utolsó lámpa volt, Chelsea megállította az autót. A lámpa hosszasan piroson világított. A lány a kormányon kezdett kopogtatni ujjaival. A semmiből hirtelen egy fekete hajú lány jelent meg. Megállt az autó előtt, s a barna hajú lányt kezdte bámulni. Chelsea nyelt egyet, majd szemezni kezdett az ismeretlen lánnyal. Mindenkit ismert a városban, hisz kis város volt. Willies pár ezer lakossal rendelkezett csupán. Egy-két kis bolttal, s egy picike mozival, s egy darab kocsmával. A lámpa közben zöldre váltott, de a fekete hajú lány továbbra is a zebrán ácsorgott, s Chelsea-t bámulta. Lassan felemelte a kezét, majd a lányra mutatott. Suttogott valamit, de Chelsea nem tudta kivenni, hogy mit. A nő leengedte kezét, majd elsétált onnan. A barna hajú lány mély levegőt vett, majd lassan elindult az autóval. Az út során próbálta kiverni a történteket a fejéből, de nem ment neki. Egyre csak az a fekete hajú lány villogott a szemei előtt. Mintha vérben forogtak volna a szemei. Valami nem volt rendben azzal a lánnyal. Nem lehetett több húsznál. Chelsea beletúrt barna hajkoronájába, mikor hirtelen egy hatalmas szarvas ugrott az útra. A lány megragadta mindkét kezével a kormányt, s beletaposott a fékbe. Az autó recsegni kezdett, s sípolni. Chelseanak sikerült megfogni az autót, s pár méterrel a hatalmas, ezüstszínű szarvas előtt állt meg. Sose látott még ilyen hatalmas, s ilyen színekben pompázó szarvast. Óriási agancsai voltak, szemei pedig koromfeketék. Az autó pár percekkel azelőtt lefulladt, mint hogy a lány észre vette volna. Nem merte újra indítani. A szarvas csak állt, s bámulta őt. Chelsea félt, hogy az állat neki rohan az autónak. Ám nem történt semmi. A szarvas szép lassan elindult az erdő felé. Chelsea kezdett megnyugodni, ám ekkor hirtelen egy durranás hallatszott, s a Mercedes szélvédőjét beborította a vér. A lány összerezzent, s az ablakot bámulta. Kinyitotta az ajtót, majd kiszállt a kocsiból. A másik autós túl gyorsan jött. Egy fekete jeep volt. Az eleje rommá tört, s besodródott a fák közé. A betont beborította a vér, s ezüstszínű szarvas jó pár méterrel odébb hevert az úton. Két lába eltört, s a bordái közül néhány úgy eltört, hogy átszúrta az állat bőrét is. Chelsea csak egy pillanatra nézett a még mozgó állatra, majd a jeep felé vette az irányt. A lány hosszú, világos kék szoknyája leért a földre, így az alja tocsogott a vérben. Chelsea nyelt egyet, majd benézett a jeep ablakán. Egy fiatal férfi ült a volánnál. Feje vérzett. Talán csak agyrázkódás, gondolta magában a lány, majd megpróbálta kinyitni az ajtaját a fekete monstrumnak. Nagy nehezen sikerült feltépnie, de a férfi eszméletlen volt. A lány mély levegőt vett, majd visszasietett apja autójához, s előkereste a telefonját. Tárcsázni kezdte a 911-et, amikor egy halk hörgésre lett figyelmes. Kezei annyira remegtek, hogy megnyomta telefonján a kis zöld gombot. Nem figyelte mit csinál. Az erdőt kezdte pásztázni. Kacajok visszhangja lepte el a környéket. A hörgés a háta mögül jött. Óvatosan megfordult, s megpillantotta a férfit, aki a fekete jeepet vezette.

– Jól van, uram? – hangzott a kérdés Chelsea szájából, ám a férfi nem felelt. Közelebb lépett a lányhoz. Chelsea hátrálni szeretett volna, ám az autótól nem tudott jobban. – Hallja, amit mondok? – szólalt meg ismét a lány. Talán sokkot kapott, gondolta magában, ám a férfi hirtelen megragadta a barna hajú lány nyakát. Chelsea próbálta leszedni a torkáról a férfi kezét, ám sikertelenül. Hirtelen valami szúrni kezdte az oldalát. Abban a pillanatban az idegen férfi elengedte őt, s Chelsea megfordult. Egy fura kislány ücsörgött az autó ülésén, s közben egy fecskendőt tartott a kezében. Hirtelen nem fogta fel, hogy mi történt, ám mikor szédülni kezdett, megértette. Elsötétült előtte minden, s érezte, ahogy eltűnik a lába alól a föld. A férfi felkapta a lányt, majd megjelent egy harmadik autó is az úton. Betették Chelsea-t a hátsó ülésre, majd ők is bepattantak az autóba, s eltűntek a semmibe. A barna hajú lány órákkal később tért magához. Mellette ropogott a tűz, s hallotta, ahogyan felette valakik beszélgetnek. A feje sajgott, s a teste minden porcikája fájt. Nem mert megmozdulni, csupán a tűzet bámulta, s próbált hallgatózni. Nem tudta, hol lehet. Végül óvatosan megfordította fejét, hogy meglesse, kik is beszélgetnek felette. Pár méterrel odébb egy férfi és egy nő társalgott, valószínűleg róla. A nő talán negyven év körüli volt, s a férfi sem lehetett idősebb tőle, legalábbis sokkal nem. Chelsea a telefonja után kezdett kutakodni, közben pedig a két elrablót nézte, nehogy észrevegyék. Hirtelen megjelent mellette egy kislány, aki mosolygott. Vigyorgott. Ijesztő volt. Chelsea majdnem felsikoltott, ám türtőztette magát. Még meghallják.

– Ezt keresed? – emelte fel a rózsaszín készüléket a kislány, mire Chelsea a telefon után kapott. A lány gyors felpattant, majd hangosan felnevetett. Megmutatta még egyszer Chelseának a telefont, majd nevetve az egyik fához vágta a készüléket. A mobil darabokra tört. A barna hajú lányt iszonyatos düh öntötte el. Felpattant, majd megragadta a kislányt. Nem lehetett több tizenháromnál. Rázni kezdte, de ő csak nevetett. Chelsea elengedte a vállait, majd levágott neki egy hatalmas pofont. Sosem bántott még gyereket, s nem nézte volna ki magából. Felismerte. Ő szúrta le, s most összetörte a telefonját is. A kislány az arcához kapott, s szemeiben könnyek gyűltek. Sírni kezdett, s Chelsea elszégyellte magát. Letérdelt a kislány elé, aki ekkor kuncogni kezdett. A barna hajú lány teljesen összezavarodott. Felállt, majd hátrálni kezdett. Nem tudta, mire gondoljon. Zavarodott volt, s a hányingere is erősödni kezdett. Ahogyan hátrált, neki ment valaminek. Ijedten megfordult, s megpillantotta elrabolója arcát. A férfi, akin segíteni akart. Miért pont Ő? Mit akarnak tőle ezek az emberek? Hova hozták őt? Megannyi kérdés, de Chelsea nem merte feltenni őket. A férfi mosolyogni kezdett, de ez nem nyugtatta meg a lányt. Látta, hogy a férfi szája mozog, de egyszerűen nem értette mit mond. Eltompultak a dolgok, s sötétedni kezdett körülötte minden. Érezte, ahogyan zuhan, de nem érte el a földet. Valami elkapta őt. Lehunyta szemét, s engedte, hogy a sötétség magával ragadja.

Ismét órák telhettek el, legalábbis a lány így érezte. A tűz még mindig ropogott, de a levegő meglepően hűvös lett. Chelsea mély levegőt vett, majd felnézett az égre. Kezdett világosodni. Lassan felült, majd a tüzet kezdte vizslatni. Hirtelen el is felejtette, hogy mi történt.

– Tessék, meg ne fázz. – lépett oda a férfi, majd egy meleg pulóvert terített a lány hátára. Chelsea összerezzent, s ijedten bámulta az idegent. – Ne félj tőlem. Nem foglak bántani. – szólalt meg ismét, majd letelepedett a lány mellé. – Chelsea, igaz? – a lány bólintott, majd összehúzta maga előtt a pulóvert. – Az én nevem Dwennon. – nyújtotta a kezét a barna hajú lány felé. Chelsea kezet rázott vele, majd a tüzet kezdte bámulni. – Gondolom tele vagy kérdésekkel. – a férfi hangja mély volt, olyan nyugtató hatása volt. Chelsea körbe nézett, s próbált rájönni, hol is lehetnek. Mögötte nem messze egy terepjáró parkolt.

– Hol vagyunk? – kérdezte végül meg, majd a férfire nézett. Dwennon elmosolyodott.

– Úton, Mistwood felé. – felelte a férfi, de a lány nem értette minek mennek oda. Ismét körbe nézett, de nem látott arra esélyt, hogy elmeneküljön. Bizonyára a férfi egy-kettő utolérné. Magas volt, hosszú lábai voltak. Biztosan gyorsan fut. A nap lassacskán felkelt, s Dwennon eloltotta az apró tábortüzet. Odament az egyik fához, hogy könnyítse magán, majd az autóhoz sétált. Chelsea továbbra is a földön lévő pokrócon ücsörgött. A fák közül hirtelen egy nő bukkant fel. Látta már korábban. Hosszú, sötét haja volt. Szemei fénylettek. Mosolyogva a lányhoz sétált, majd leguggolt hozzá.

– Pont olyan vagy, mint Ő. – suttogta, majd végig simított Chelsea arcán. Felegyenesedett, majd a férfira nézett, aki már készen állt folytatni útjukat. – Menjünk. – morogta, majd a kezét nyújtotta a lány felé. Chelsea mély levegőt vett, majd megragadta a nő kezét. – Egyébként Aina vagyok. – ismét egy fura vigyor terült el arcán. A lányt kirázta a hideg tőle.

– Örvendek. – Chelsea suttogott, szinte alig hallható volt a hangja. Dwennon kinyitotta az autó hátsó ajtaját, a barna hajú lány pedig beült. Mellette a kislány ugrándozott, akit lepofozott. Sár színű volt a haja, bőre piszkos, szemei pedig feketék. Chelsea egy kiásott élőhalotthoz tudta hasonlítani a lányt. Az út során megtudta, hogy Carolina a neve. Nem sokat beszélt, inkább csak üvöltözött és sikongatott, mint egy baba. Valami kis játék mackó volt a kezében, akiből lassan elkezdte tépkedni a bélést. Dwennon vezetett, Aina pedig a térképet vizslatta. Chelsea kinézett az ablakon, s próbálta kitalálni, hogyan szökhetne meg. Már messze jártak Williestől, s apja biztosan jelentette már eltűnését. Keresik, ebben biztos volt. Ha kiugorna a kocsiból, vajon lenne ideje befutni az erdőbe, mielőtt Dwennon visszatolatna? Ez függ persze a sebességtől is. Ha túl gyorsan megy a kocsi, vagy bénán érkezik a földre, bukott a mutatvány. Bele is halhat, vagy egyszerűen csak visszatuszkolják a kocsiba. A lány beletúrt hajába, s próbált kiutat találni. Valaminek lennie kellett. Néhány óra múlva egy benzinkútnál álltak meg. Dwennon kipattant a kocsiból, majd elkezdte tankolni az autót.

– Kérsz valamit, kedves? – mosolyodott el Aina, de Chelsea megrázta a fejét. A nő kiszállt, majd megindult az épület felé. Chelsea a mellette ülő kislányra nézett, majd a férfire, aki háttal állt a kocsinak. Aina eltűnt, ahogy bement a boltba. Itt a lehetőség. Chelsea megragadta a kilincset, majd ismét körbe nézett. Tiszta volt a terep. Gyors megrántotta, majd kilökte az autó ajtaját. Kiugrott a terepjáróból, majd futásnak eredt. Legalábbis szeretett volna. Pár méterrel odébb iszonyatosan elkezdett fájni a feje, s összeesett. A fejét szorongatta, s levegőt is alig kapott. Dwennon felkapta a lányt a földről, majd elindult vele vissza a kocsihoz.

– Mi történt?! – Aina mérges volt. – Két percig sem tudtok rá vigyázni? – a nő felemelte hangját. A férfi visszarakta Chelseát a kocsiba, majd rácsapta az ajtót.

– Carolina intézkedett, nyugodj meg. – mondta, majd megkerülte az autót, s beült a volánhoz. Aina ránézett a lányra, aki kábultan ült az autó hátsó ülésén. Felsóhajtott, majd beszállt az autóba. Mikor elindultak, hátrafordult, s megbökdöste a lányt.

– Tessék, igyál! – nyújtott neki oda egy üveg vizet. Chelsea megdörzsölte homlokát, majd elvette a nőtől a palackot. Letekerte róla a kupakot, majd inni kezdett. Ekkor jött rá, hogy arra se emlékezett, mikor evett vagy ivott utoljára. Az üveg tartalmának a felét elfogyasztotta, majd remegő kezeivel visszatekerte rá a kupakot. A nő felé nyújtotta. – Maradjon csak nálad. – mosolyodott el Aina, majd ismét előre fordult, s a kezében lévő térképet kezdte nézegetni. Nappal nem lehetett látni, hogy a nő szemei fénylenek. Legalábbis, most nem látta Chelsea. Oldalra pillantott, a kislány elaludt. Feje abnormálisan állt, s olyan volt, mintha mindjárt kitörné a nyakát. Chelseát kirázta a hideg is tőle. Furcsa hangok jöttek ki Carolina szájából. Mintha beszélne, de a szája nem mozgott. Chelsea közelebb hajolt, de nem értette tisztán. Hirtelen a kislány kinyitotta szemeit, majd a barna hajú szépségre pillantott. Vigyorogni kezdett, s fogai rohadtak voltak. Chelsea hátradőlt, de megcsapta az az undorító bűz, ami a lány szájából áradt. Orra elé tette kezét, majd próbált hátat fordítani, s az ablakon keresztül a fákat kezdte nézni. Körülvette őt az a bűz. Mintha valami rohadna a kislányon belül. Chelseának hányingere támadt. Dwennonra nézett, majd előre hajolt, s megütögette a férfi vállát.

– Megállnál, csak egy pillanatra, kérlek… - motyogta, mire a férfi lassan félre állt. Chelsea kipattant a kocsiból, majd az egyik fához rohant, s kijött belőle minden. Még az, amit meg se evett. Megtörölte száját, majd hányását kezdte bámulni. Miből van az a kislány? Megfordult, majd a kocsiban ülőkre pillantott. Aina folyamatosan őt bámulta. Mély levegőt vett, majd visszaült az autóba. Belekortyolt a vízbe, majd Carolinára pillantott. Folyamatosan őt néztek. Ide-oda döntögette a fejét, közben vigyorgott, s mutogatta a piszkos, rohadt fogait. Chelsea elfordult, s megfogadta, hogy többet nem néz rá.

– Jobban vagy? – szólalt meg Aina, majd hátrafordult, hogy lássa a lány arcát. – Nem sokára megérkezünk Mistwoodba. Tetszeni fog. – mosolyodott el, majd megpacskolta a lány combját. Chelsea mély levegőt vett, majd ismét belekortyolt a flakonban lévő vízbe. Biztosan keresik a rendőrök, apja már szólt nekik. Apja biztosan szólt nekik, hogy eltűnt. Folyamatosan ezekkel nyugtatgatta magát, de legbelül félt attól, hogy apja megfeledkezett róla. Talán csak úgy gondolja, hogy bent maradt valamelyik barátjánál. Volt már rá példa, s apja ezt megszokta. Nem csinált ügyet belőle, soha. Megszokta, s talán ez lesz most a veszte. Rettegett. Nem tudta, mit akarnak tőle ezek az emberek. Ismerték. Tudták a nevét. Valószínű régóta figyelték már őt. Talán a házukat is figyelték, talán azt is, amikor aludt. Chelsea megremegett, ahogyan ezekbe a dolgokba belegondolt. Kik ezek az emberek?

– Mistwood! – Aina úgy örült, ahogyan egy gyermek örül egy lufinak. Összehajtogatta a térképet, majd berakta a kesztyűtartóba. Dwennonra nézett, majd tovább mosolygott. A város olyan kihaltnak tűnt. – Ó, ne félj, kedves. Barátságos népek élnek errefelé. – nézett hátra a lányra, majd ismét előre fordult. – Nem zavarják az embert. – arca komor lett. Végig mentek a városon, majd egy hatalmas kapuhoz értek. Kicsit félre eső helyen volt. Aina kipattant a kocsiból, majd eltolta a hatalmas vaskapukat. Visszaült a kocsiba, majd végig mentek az ösvényen. Az út döcögött, s Chelsea gyomra ismét kavarogni kezdett. Előttük egy hatalmas villa emelkedett fel. Dwennon leparkolt a bejárat előtt, majd kiugrott a kocsiból. A villa gyönyörű volt. A növények már félig visszavették, de apró hibái ellenére is varázslatos volt. Aina mély levegőt vett, majd mosolyogva fellépett az ajtóhoz. Apró karom nyomok látszódtak a barna faajtón. Vésések, s egy név: Luna. Aina izgatott volt. Lenyomta a kilincset, majd belökte az ajtót. Belélegezte a ház öreg illatát, majd belépett. Néhány ablak ki volt törve, de a legtöbb épen maradt. A padlók és a falak elszíneződtek, s levelek és faágak borították a padlót, mindenütt. Aina belépett egy terembe, ahol egy kőből faragott trón állt. A trón hatalmas támlájába feketével ez a név volt faragva: Midnight. Aina jó pár évvel ezelőtt megpróbálta már a boszorkányok ősanyját visszahozni, de az akkori alany nem volt elég erős hozzá. Nem tudta befogadni, s kudarcba fulladt minden. Ez ötven éve volt, s akkor épült ez a gyönyörű kúria. Az akkori alanyt Chloe Whitenak hívták. Hasonlított a boszorkára, de nem voltak képességei. Csupán egy gyenge halandó volt. Viszont Chelsea más volt, s ezt Aina érezte. A lány kiköpött mása volt Midnightnak, s még talán erejét is örökölhette. Minden adott volt, hogy újra megpróbálják. Dwennon már készen állt, de a nő nemet mondott.

– Várunk. Chelseának erőre kell kapnia. – felelte, majd az emeletre sétált. Kiválasztott egy szobát, majd csettintett egyet. A helység hirtelen ragyogni kezdett. Aina elmosolyodott, majd lekiabált a barna hajú lánynak. Chelsea mély levegőt vett, majd felsétált a széles lépcsőkön. Követte a hangot, majd megpillantotta az alvóhelyét.

– Hűha. – a lánynak tetszett a látvány. Az ágyhoz sétált, majd végig simított a puha takarón.

– Pihenj csak. Addig összeütök valami vacsorát. – Aina túlságosan is kedves volt, s ez Chelseát zavarta. Még mindig nem jött rá, hogy mi ez az egész. Kezdett kételkedni abban, hogy valaki megmenti őt. Talán a rendőrség teljesen rossz úton halad. Talán nem is keresik, lehet, halottnak hiszik. A lány az ablakhoz sétált, majd Dwennont kezdte bámulni. A férfi épp a kocsi platós csomagtartójáról szedegette le a csomagokat. Az egyik táskában gyertyák voltak, s kések. Chelsea próbálta a többit is nézni, de azok be voltak húzva. A kések láttán, kissé megrémült. Igazából hazudott saját magának, folyamatosan. Félt, rettegett. Legszívesebben kiszaladna, s segítségért ordítana, de úgy se hallaná senki. A városban sem látott senkit, s ez a hely eléggé el van dugva, mélyen az erdőbe. Ki hallaná meg, hogy egy nő az életéért sír? Remek hely, ha valakit megakarsz ölni. Talán ezek valami szektások, s szűz lányokat áldoznak fel az ördögnek. Chelsea rájött, hogy ez elképzelhető. Okkal őt rabolták el. Nem véletlen volt, nem, nem. Ez meg volt tervezve, kitudja milyen régóta. A lány leült az ágyra, majd lehámozta magáról a pulóvert. Ekkor jött rá, hogy elég fura szaga volt annak a ruhadarabnak. Mély levegőt vett, majd az egyik szekrényhez sétált. Minták voltak rajta, ősi írások. Chelsea kinyitotta a világosbarna ruhásszekrényt, majd végig nézett a ruhákon. Mind estélyi szerűek voltak. Nem az ő ízlése. Felsóhajtott, majd lehunyta szemét, s random leakasztott egy ruhát. Egy halványrózsaszín színű, sima kis egyszer ruha volt. Ledobálta magáról ruháit, felhúzta azt. Átsétált a fürdőbe, majd megmosta arcát. Kifésülte haját, majd feltűzte. A tükörben alig lehetett látni valamit, így Chelsea elkönyvelte jónak magát.