Gemini: 2. rész

Sziasztok! Meghoztam a történet második részét. Jó olvasást kívánok hozzá!

Dwennon ledobta az utolsó táskát is Aina lábai elé, aki elmosolyodott.

– Ma este elkezdhetjük? – hangzott a kérdés a férfi szájából, majd előrántott egy szál cigit a zsebéből. Meggyújtotta azt, majd szívni kezdte.

– Elhiszem, hogy viszket a farkad, - csattant fel a nő – de várnod kell még ezzel. – fejezte be mondatát, majd a konyhába sétált. – A bizalmába kell férkőznöd. – folytatta, majd egy kézlegyintéssel rendbe hozta a lelakott helységet. – Neki kell akarnia a dolgot. – Csettintett egyet, majd megjelent a pulton egy fazék leves. – Az előzőnél sok hibát követtünk el. Újból nem hibázhatunk. – a nő ismét csettintett egyet, majd még egyet. Megvolt a vacsora. Oda kinn sötétedni kezdett. Aina közelebb lépett a férfihez, majd megragadta annak karját. – Csábítsd el! – parancsolta neki, mire Dwennon elmosolyodott. Bólintott, majd egy kéjes vigyorral az arcán, elindult az emeletre. Végig baktatott a folyosókon, majd megállt a pirossal jelölt ajtó előtt. Mély levegőt vett, majd bekopogtatott. Chelsea körülbelül fél perc után nyitott ajtót. Dwennon elmosolyodott, majd beletúrt hajába. Igazából élvezte, hogy ilyen feladatot bízott rá Aina. Chelsea szemrevaló lány volt. A férfit az is izgatta, hogy jó pár ével fiatalabb volt nála.

– Kész a vacsora. – jelentette ki, majd a karját nyújtotta a lány felé. Chelsea becsukta maga mögött az ajtót, majd a férfiba karolt. Fura érzés öntötte el. Rossz előérzete támadt, ahogyan megérintette Dwennont. Valami nem stimmelt vele. Bár ezzel az egész helyzettel nem stimmelt valami. A férfi lekísérte őt az ebédlőbe, ami ragyogott. Aina mosolyogva rakta ki az asztalra az utolsó szalvétát is, majd Chelseára nézett.

– Ó, megtaláltad! – kezeit összecsapta, s tapsolt egyet. A barna hajú lány kissé összerezzent. – Elfelejtettem mondani, hogy a szekrényben találsz tiszta ruhákat. Jól áll ez a szín. – mosolya vészjósló volt. Chelsea leült az asztalhoz, Aina pedig vele szemben foglalt helyet.

– A kislány nem eszik velünk? – nézett az üres székre Chelsea.

– Ó, tudod, ő olyan, mint a kutyák. – a nőn látszott, hogy komolyan beszél. – Jobb, ha külön eszik. – ismét vigyorogni kezdett, majd a fazékra mutatott. – Egyél, finom. – mondta, majd mert magának a merőkanállal. Chelsea a mellette ülő férfira nézett, akin ugyan az a vigyor terült el, mint Aina arcán. Nagyot nyelt, majd szedett magának a levesből. Végig futott az agyán, hogy talán meg akarják mérgezni. Kezébe vette a kanalat, majd a sötét hajú nőre nézett. Szemei ismét világítani kezdtek, s továbbra is csak mosolygott. Elkezdte enni a levest. Chelsea most Dwennonra nézett, aki szintén kanalazta befele az ételt. Mély levegőt vett, majd ő is elkezdett enni. Chelsea hamar belejött az evésbe. Két tányér leves után, még másodikat is evett, s egy keskeny szeletet bevágott a pitéből is. Aina öntött a lánynak egy pohár bort, majd beszélgetni kezdtek. Aina hátradőlt a széken, majd lábait az asztalra helyezte, s Chelseát kezdte bámulni.

– Biztosan tele vagy kérdésekkel. – belekortyolt a poharában lévő italba, majd a férfira nézett.

– Tedd fel nyugodtan, válaszolunk. – Dwennon végig simított a lány combjain, majd a lány székének támlájára támaszkodott kezével.

– Kik vagytok? – tette fel a kérdést, majd megköszörülte a torkát. Feszéjezte, hogy a fiú ennyire közel van hozzá. Érezte a leheletét a nyakán, s hallotta, ahogyan veszi a levegőt.

– Boszorkányok. – felelte Aina. – Ahogyan te is. Egyformák vagyunk.

– Én nem… - kezdte volna, de tudta, hogy igaz. Ő nem boszorkánynak mondta magát, csupán mindig úgy fogalmazott, hogy különleges képességekkel rendelkezik. Ez volt a magyarázat.

– Azért raboltunk el, mert tudtuk, hogy magadtól nem jönnél. – folytatta Aina, majd belekortyolt italába. – Hallottál Midnightról, a boszorkányok ősi anyjáról? – Chelsea megrázta a fejét, majd ő is felemelte a borospoharat, s belekortyolt. Nem szokott bort inni, de kifejezetten jól esett neki. – Nos, ő egy nagyon erős boszorka volt. Talán a legerősebb, aki valaha élt ezen a földön. Nagyon rég élt, talán több ezer éve. – Dwennon folyamatosan a lányt nézte, s Chelsea ezt tudta. Csupán félig tudott figyelni Aina meséjére. – Visszaakarjuk őt hozni és a kulcs, te vagy. – a lány nem értette. Mégis milyen kulcs? És hogy hozhatnának vissza egy több ezer éves boszorkányt a halálból? A boszorkák is halandók. – Egyéb kérdés? – Chelsea megrázta fejét. Épp elég volt ez mára. Talán bízhat bennük. Talán még se akarják megölni őt, vagy megkínozni. Ha vége ennek az egésznek és megkapják, amit akarnak, elengedik. Biztosan így lesz, kár lenne ellenkezni. Mély levegőt vett, majd ismét belekortyolt az italba. Dwennon a sajátjához nem nyúlt. Csak ott ült, s szinte oda simult a lányhoz. Aina a fiúra nézett, s ebből mindent tudott. Felsóhajtott, majd eltávolodott Chelseától.

– Én elteszem magam holnapra. – szólalt meg, majd felállt a székből. – Jó éjt lányok! – tette hozzá, majd utoljára még végig nézett a barna hajú lányon. Aina megforgatta szemeit, majd foglyára pillantott, aki remegve fogta a poharat, s ismét belekortyolt.

– Nem kell tőle félned. Kicsit fura, de aranyos srác. – mosolyodott el, majd a lányra kacsintott.

– Azt hiszem, én is elmegyek lepihenni. – mondta, majd felállt. Rámosolygott Ainára, majd felsétált szobájához. Befeküdt ágyába, majd a plafont kezdte nézni. Megütötte az alkohol, s forgott vele a szoba. Ha lehunyta szemét, még rosszabb volt az egész. Próbálta lassan venni a levegőt, s koncentrálni egy pontra, ami nem mozgott. Végül lehunyta szemét, s megpróbált aludni.

Charles idegesen ücsörgött a verandán, s a nyomozónő autóját nézte, ahogyan befordul az útra. Leparkolt, majd kipattant a kocsiból. Megigazította haját, majd zsebre tette telefonját, s megindult az öregember felé. Mély levegőt vett, majd megállt. Charles a lábánál ülő macskára pillantott, s tudta, hogy még nincs nyoma lányának. Danarine Forbes aggódó tekintettel nézett végig a férfin. Mindent megtettek, de nem volt nyomuk. Csupán Mrs. Lovegood, aki utoljára látta a lányt. A szőkésbarna hajú nő, mély levegőt vett.

– Mr. Ford, sajnálom, de még nem akadtunk a lánya nyomára. – kárt volt kimondania, a férfi ezzel tisztában volt, már akkor, amikor a nő befordult az útra. Dana szíve összeszorult, ahogyan végig nézett a férfin. Szemei kisírtak, arca beesett. Talán napok óta nem is evett. – De ne keseredjen el, megtaláljuk! – tette hozzá, majd közelebb lépett a férfihoz. Mondania kellett volna még valamit, valami bíztatót, de nem ment neki. Nem tudta, hogy mit mondjon. Ha nem talál valami nyomot, abbahagyják a keresést. A városiak már halottnak gondolják a lányt, s Dana félt tőle, hogy talán igazuk van. Talán Chelsea Ford már rég halott és hiába minden. Felsóhajtott, majd megveregette a férfi vállát. Hátat fordított neki, majd elindult a kocsija felé. Kinyitotta annak ajtaját, majd beakart ülni, de Charles hirtelen felpattant a székből.

– Kérem, hozza haza! – a férfi hangja megremegett, s reszkető kezével letörölte arcáról azt az egy könnycseppet, ami kiszökött szeméből. Danarine bólintott, majd beült az autóba. Nem szívesen hagyta magára az öreget, félt, hogy kárt tesz magában. Nem volt mindig képben, ez látszott rajta. Biztosan a lány viselte gondját. Charles végig nézte, ahogy a nyomozónő elhajt, majd ismét a lábánál lévő fekete macskára pillantott. A macska a lábához dörgölőzött, majd hirtelen elfutott. A férfi az erdőt kezdte kémlelni, hátha megpillantja lányát, de Chelsea nem volt a közelben. Ezt ő is érezte. Charles érezte, hogy lánya retteg. Tudta, hogy ha nem találják meg hamarosan, lánya meghal. Egyre közelgett a dátum, s a férfi ezt nem akarta. Tehetetlen volt. Egyedül nem messzire jutott volna. Lábai már nem a régiek voltak. Folyton remegett mindene, s többször volt rá példa, hogy csak úgy összecsuklott. Ha nincs Chelsea, már rég halott lenne, s ezt tudta ő is. Charles besétált a házba, majd a konyhába igyekezett. Teát szeretett volna inni, de mire odaért, elfelejtette. Kinyitotta ütött-kopott hűtőjét, majd kiemelt onnan egy doboz tejet. Öntött magának egy pohárral, majd egy kis cukrot rakott hozzá. Kevergetni kezdte, majd leült az előszobában lévő barna kanapéra, s iszogatni kezdte a cukros tejet. Lányára emlékeztette. Chelsea kicsinek sokszor álmodott rosszakat. Olyankor apja meleg, cukros tejet adott neki, amitől mindig megnyugodott, s vissza tudott aludni. Charles letette az üres bögrét az asztalra, majd elfeküdt a kanapén. Imádkozni kezdett. Nem tudta kihez és azt sem, hogy hallja e bárki, de imádkozott. Imádkozott, hogy lánya épségben haza térjen.

Chelsea dél körül nyitotta ki szemeit. Szobája ajtaja lassan kinyílt, s Aina lépett be rajta.

– Remélem nem ébresztettelek fel. – torpant meg a nő, mire a lány megrázta fejét. Aina elmosolyodott, majd a szekrényhez lépett. – Keresek neked valami szép ruhát. – mondta, majd kutakodni kezdett a ruhák közt. Leakasztott egy fekete ruhát, majd nézegetni kezdte. – Szerintem ez jól fog mutatni rajtad. – a ruhát az ágyra tette, majd a fürdőszoba felé igyekezett. – Csinálok neked fürdővizet. Gondolom, szeretnél ázni egy kicsit. – hangja kedves volt, s Chelsea kezdte a nőről is ezt gondolni. Aina megtöltötte a kádat meleg vízzel, majd valami olaj félét öntött a vízbe. Kezével összekavarta, majd visszasétált a lányhoz. – Ha kész vagy, gyere le, mutatok neked valamit. – mosolyodott el, majd magára hagyta a szépséget. Chelsea mély levegőt vett, majd kibújt az ágyból. Megigazította a takarót, majd a fürdőhöz ment. Lehámozta magáról a tegnap esti ruhákat, s belépett a kádba. Leült, majd mélyen belélegezte a víz illatát. Levendula és citromfű. Ezeket rakhatta bele Aina. Elmosolyodott, majd hátradőlt. A plafonon megannyi apró írásjel és motívum díszelgett, amiket bámulni kezdte a lány. Fura érzése támadt tőlük. Biztosan jelentettek valamit, de nem tudott rájönni, hogy mit. Talán valami ősi nyelven íródott. Oldalra pillantott, a kád mellett egy kis asztal állt. Egy puha kendő és egy kis doboz díszelgett rajta. Chelsea elvette a dobozt, majd lecsavarta annak tetejét. Orrához emelte, annak is levendula illata volt. Rakott egy keveset a kezére, majd átmosta vele mindenét. Előre hajolt, majd kihúzta a kád dugaszát. Maga köré csavarta a fogason lógó, halványkék törülközőt, majd az ágyhoz sétált. Haját feltűzte, majd a ruhát kezdte nézegetni, amit Aina helyezett az ágyra. Szép volt, de nem mindennapi viseletre. A szekrényhez lépett, majd kutatni kezdett, de nem talált se szoknyát, se nadrágot. Becsukta a gardrób ajtaját, majd kihúzta az alsó fiókot. Üres volt, csupán egy darab alsóneműt tartalmazott. Chelsea kivette a csipkés fehérneműt, majd egy sóhaj kíséretében, felöltözött. A fekete ruha a vártak ellenére, igen csak kényelmesnek bizonyult. Chelsea kifésülte haját, majd felhúzta a kis cipőcskét, ami az ágya mellett volt. Biztos volt benne, hogy azt is Aina helyezte oda. Ismét végig simított a takarón, hogy egy gyűrődés se legyen rajta, majd kisétált a szobából. Végig baktatott a folyosón, megállt a lépcsőnél, majd végig nézett azon. Az aljánál Carolina ácsorgott. Kivételesen nem volt taszító a kinézete. Tiszta ruha volt rajta, bőre csillogott, haja pedig hátra volt fonva. Talán Aina kezelésbe vette őt. Még mindig állatias volt a mozgása és a viselkedése, de kedvesebb csomagolásban. Chelsea lesétált, majd kikerülte a kislányt. Aina abban a teremben volt, ahol a hatalmas kőtrón állt, Midnight nevével. A nő végig simított a karfáján, majd a barna hajú szépségre nézett. Mosolya ragyogott.

– Csodaszép vagy! – szólalt meg a nő, majd közelebb lépett hozzá. Végig simított a lány haján, majd a mögötte ugráló kislányra nézett. – Úgy érzem, Carolinának is tetszel. – Chelsea hátra pillantott, majd elmosolyodott. – Add a kezed, mutatok valamit. – Aina óvatosan megfogta a lány mindkét kezét, majd lehunyta szemét. Chelsea egy ideig nem értette, mit akar neki mutatni a nő, de aztán rájött. Aina belépett a lány elméjébe, s képeket mutatott neki. Chelsea szédülni kezdett, majd egy pislogást követően, egy parton találta magát. Másik oldalán egy hatalmas vár emelkedett fel. A lány elindult a vár felé. Fekete kőből épült, s megannyi tornya volt. Felérve, a bejárat előtt, egy hatalmas fekete tigris feküdt. Chelseára nézett, majd arrébb sétált. A lány belépett a vár belsejébe, majd sétálni kezdett. Nem tudta, hogy pontosan mit keres. A következő folyosón egy piros ajtóhoz sétált. Benyitott, s egy teremben találta magát. Középen egy máglyarakás díszelgett, még parázslott. Vele szemben pedig egy trón. Fából, kőből és kitudja még miből. Fekete volt, s tűz csíkok díszítették. Chelsea kikerült a rakást, majd a trónhoz ment. Végig simított az izzó felületén, s elmosolyodott. Csodálatos volt. A trón mögött hatalmas ablakok voltak, amiken keresztül az egész csarnok fényben úszott. A lány oldalra nézett, s egy apró folyosót pillantott meg, ami a trón mellett húzódott. Mély levegőt vett, majd megindult a folyosó felé. Nem volt hosszú, a túloldalán pedig egy kisebb helység bújt meg. Könyvekkel teli volt, megannyi könyv. Varázslatok, démonok, boszorkányok, szellemek. Mindenféle témakörben lehetett találni ott könyvet. Chelsea végig simított rajtuk, majd ismét körbe nézett. Itt is egy hatalmas ablak volt, viszont üveg nélkül. A szél végig fújt a szobán, s hallani lehetett a tenger hangját.

– Szeretnél olvasni egyet közülük? – hangzott a kérdés a lány háta mögül. Chelsea megfordult, arca ijedt volt. Egy lány állt az ajtóban. Haja ezüstszőke volt, ruhája sötét bordó, s apró karom minták díszelegtek rajt. Chelsea megrázta fejét, mire a lány elmosolyodott. – Gyere. – nyújtotta a kezét. – A nevem Midnight. – tette hozzá. A barna hajú lány, közelebb lépett a szőkeséghez, majd megfogta annak kezét. Midnight végig kísérte a termen a lányt, majd a régi szobájához vitte. A teraszról belehetett látni az egész vidéket. A távolban ott voltak a hegyek, előttük pedig a tenger. Az égen szebbnél szebb felhők. Chelsea tátott szájjal nézett végig a tájon.

– Itt éltél? – nézett a szőkeségre, s ekkor jött rá, hogy mintha tükörbe nézne. Ugyanazok a vonások, az a szemszín, az a testalkat. Midnight elmosolyodott, majd bólintott egyet. – Hol van most a vár?

– Lerombolták. – felelte egyszerűen, majd hirtelen megjelent mellette Luna. A szőkeség végig simított az állat fején, majd Chelseára nézett. – Simogasd meg. Épp úgy a tied, ahogy az enyém. – mosolya vészjósló volt, mintha egy kis őrültség bújna meg mögötte. Chelsea óvatosan megsimogatta az állat feje búbját, majd ismét a tengert kezdte bámulni. – Chelsea, te vagy az esélyem. Az utolsó esélyem. – a barna hajú lány, kérdően nézett a mellette állóra. – Segíts, kérlek! – Midnight szemébe könny gyűlt. Mindennél jobban szeretett volna élni, s Chelsea volt az egyetlen, aki visszahozhatja őt. Évezredek teltek el, s elege volt abból a sötét helyből, ahova száműzték. Nem akart tovább ott lenni, megakart menekülni. Oldalra nézett, majd ismét a barna hajú lányra. – Most menned kell. – ismét megjelent arcán az a bájos mosoly, ami egy kis őrültséget rejtett. – Még találkozunk! – Chelsea hirtelen zuhanni kezdett. Talán több kilométert is, mire ismét földet ért. Kinyitotta szemét, s Aina mosolyával találta szemben magát. Elengedte a nő kezét. Mély levegőt vett, majd hátrálni kezdett.

– Jól vagy? – Aina megrémült, talán nem kellett volna megmutatnia ezt. Chelsea megállt, majd ismét mély levegőt vett. Bólintott, majd megfordult, hogy vissza menjen a szobájába, vagy elmenjen sétálni egyet.

– Ez komoly? – egy sötétbarna hajú lány állt az ajtónál. Nem látta még, nem tartozott közéjük. A lány hirtelen Chelsea mellett jelent meg, majd megragadta a lány nyakát. Felemelte őt a magasba, majd Ainára nézett. – Megölöm, aztán téged is! – hangja eltorzult.

– Kérlek, May. Ne csinálj butaságot. Ő csak egy ártatlan. – May érezte az illatát. Aina nem hazudott, Chelsea pedig nem bűzlött az ősboszorka szagától. Elengedte őt, majd arrébb lökte. Közelebb lépett Ainához, majd elmosolyodott.

– Ha visszahozod, újra megölöm. – szemei feketék voltak, arcán apró sötét erek jelentek meg. Aina összerezzent. Ötven évvel ezelőtt találkozott utoljára a démonnal. Nem értette, hogyan szagolta ki, hogy ismét megpróbálkoznak Midnight feltámasztásával. May végig simított a nő arcán, majd hirtelen köddé vált. Aina megkönnyebbült. Tudta, hogy ideje fogytán van. May hamarosan ismét el fog jönni, hogy meggyőződjön róla, nem tettek semmit. Midnight az egyetlen, akinek van ereje felette. Midnight az egyetlen, aki parancsolhat neki. Az ő teremtménye, s May tudja ezt. Ha az ősboszorka visszatér, a világnak vége, s May nem tehet ellene semmit. A szőke boszorkányt a harag, a fájdalom és szeretethiány fogja hajtani. Mindenkit megöl, amiért elvették tőle szerelmét. Felfogja égetni a világot, s Aina várta már azt a pillanatot. A Föld már rég megérett a pusztulásra, s ez a pusztulás közelgett. Chelsea volt a kulcs, s hamarosan megfogják tartani a szertartást. Már csak Dwennonon múlik. A férfi épp a szobájában lévő ablak mellett ácsorgott. Ő látta, ahogyan May megérkezett a villához. Az ajtóból hallgatta végig, ahogyan a démonlány megfenyegeti Ainát. Miután a lány eltűnt, Dwennon magára rántott egy pólót, majd lesietett a teremhez. Chelsea a földön gubbasztott, s látszólag elég rendesen beverte magát. Aina ijedten ácsorgott a terem közepén, remegett mindene. May ereje folyton megrémisztette. Dwennon oda lépett Chelsea mellé, majd leguggolt a lányhoz.

– Jól vagy? – hangzott a kérdés, majd végig simított a lány barna haján. Átkarolta őt, majd felsegítette. A lány belekarolt a fiúba, s jól esett neki Dwennon közelsége. Valahogy hirtelen biztonságba érezte magát. Sose érzett még nőben ekkora erőt, mint amekkora Mayben volt. Ismerős volt valahonnan neki a lány, de nem tudta megmondani, hogy honnan. Dwennon felkapta őt, majd felsétált vele az emeletre. Lerakta őt az ágyra, majd mellé ült. Chelsea elmosolyodott, valahogy most helyesebbnek tűnt a férfi, mint eddig. Dwennon tudta, hogy sínen van. Volt egy különleges képessége, amit már két napja alkalmaz a lánynál. Mintha mérgezné őt az illatával, hangjával. Chelsea lassan fülig szerelmes lesz, s azt fogja hinni, hogy saját akaratából, de ez nem így lesz. A fiú végig simított a lány arcán, majd egy pokrócot terített rá.

– Pihenj! – csókot lehelt Chelsea homlokára, majd magára hagyta őt.