Play with Fire: Hűség

3. rész

Robert és Ivan úton voltak az ősi dothraki föld felé. Alig, hogy átlépték a határt, Robertnek furcsa érzése támadt. A hely kihalt volt, csupán az ott élő állatok rohangáltak néha az autók elé. De valami más is volt a levegőben. Úgy tíz kilométer után, Robert megállította az autót. Kiszállt, majd az eget kezdte kémlelni. A sivatag száraz volt, s a por belepte már a férfi arcát is. Arca elé emelte sálját, majd visszaszállt az autóba. Mély levegőt vett, majd Ivanra nézett. A parancsnok továbbra is hitte, hogy találnak itt sárkányt. Hitt ismerőse szavának. Hamarosan rájuk sötétedett. Ivan pár katonájával együtt sátrat vert, majd mindenki nyugovóra tért. Ivan az autóban ücsörgött, s továbbra is az eget kémlelte. A hold nagyobbnak látszódott, mint Westeroson. A csillagok beterítették az eget. A férfi lassan lehunyta szemét, s elszundított. Robert nem tudott aludni. Kimászott a sátorból, majd sétálni indult. Körbe tekerte nyakán a vékony sálat, majd szája elé húzta. Hiába volt éjszaka, még is mindent látott. A hold fénye beterítette a vidéket. Robert megfeledkezett magáról, s túl messzire ment az embereitől. Amikor hátra fordult, már nem látta a sátrakat. A szél furán kezdett mozogni, s felverte a sivatag homokját. Robert tovább ment. Nem tudta hova, s hogy merre megy, de érezte, hogy valami hívja őt. Végül elfáradt, s lepihent az egyik kő mellett. A sötétség körülvette őt. Szemei leragadtak, s álomba szenderült.

Robert furcsa szagokra kelt fel. Kinyitotta szemét, s egy döglött kecskét pillantott meg a lába mellett. A férfi összerezzent. Az állat fele hiányzott. Vérszag terjengett a környéken. Felállt, majd körbe fordult tengelye körül. Több kecske tetem is volt a környéken, köztük égettek is. Követte az állattetemeket. A domb tetején aztán meglátta. Egy hatalmas zöld színű sárkány feküdt a földön, körülötte megannyi égett csont. Az állat felemelte fejét, majd Robertre nézett. Morogni kezdett, ám a férfi közelebb ment hozzá. A zöld sárkány felüvöltött, s mozgolódni kezdett. Robert a kezét nyújtotta, mire az állat elhalkult. Fejét lejjebb engedte, s a férfi végig simított rajt. A sárkány megrázta magát, majd szárnyát a férfi elé helyezte. Robert mély levegőt vett, majd óvatosan felmászott az állat hátára. Sose hitte, hogy eljön ez a nap. Az állat felüvöltött, majd Roberttel a hátán, felemelkedett. A férfi először rettentően meg volt rémülve, majd átvette az irányítást a sárkány felett. Szép lassan visszatértek Ivanékhoz, akik már idegesen hívogatták a férfit telefonon. A parancsnok az égre pillantott, s mosolyogva fogadta a gyönyörű zöld sárkány földet érését. Robert lecsúszott az állat hatalmas szárnyán, majd megigazította ruházatát. Úgy látszott elfogadta lovasának a férfit.

– Oira lesz a neve. – mondta a férfi, majd ismét végig simított a sárkány fején.

– Javaslom, a hátán térj vissza Westerosra. – tanácsolta Ivan, amivel Robertnek egyet kellett értenie. A két férfi elbúcsúzott egymástól, majd Robert ismét felmászott állata hátára, s eltűnt a felhők között. Ivan segített embereinek lebontani a sátrakat, majd kocsiba ültek, s elindultak Pentos felé. Az út nem volt túl hosszú. Ivan elköszönt ottani barátjától, majd megköszönte az autókat. Felültek a hajóra, majd megindultak Sárkánykőre.

Eközben Robert igyekezett odafenn kordában tartani Oirát. Valahogy lányának jobban ment, mint neki. A férfi folyamatosan attól rettegett, hogy a vízbe zuhan. Néha lenézett a mélybe, s gyomra összeszorult. Olyan erősen kapaszkodott a sárkányba, ahogyan csak tudott. Néha becsukta szemeit, hogy ne lássa, milyen magasan is van. Érezte, hogy ő nem erre született. Hiába fogadta el a sárkány lovasának, ő ehhez gyenge. Több Stark vér folyik ereiben, mint Targaryen. De néhai felesége igaz Targaryen volt. Sötétszőke haja volt, valamint levendula színű szemei. A fiatal nő mindig arról álmodozott, hogy egyszer meglovagol egy sárkányt. Ó, én drága Hennám – futott át Robert agyán, majd egy könnycsepp gördült végig arcán. Oira is megmordult ennek hatására, mire a férfi végig simított az állat nyakán. A messzeségben már látta Sárkánykőt. Alig várta, hogy végre ismét karjai közé zárja lányát.

Daelys a nap erős fényére tért magához. Lassan kinyitotta szemeit, majd Jorahra nézett. A férfi még aludt, közben a lányt ölelgette. A szőkeség elmosolyodott. Az ablakon lévő függöny mozogni kezdett. A szellő hatására, lassan Jorah is kinyitotta szemeit. Végig simított a lány csupasz hátán, majd csókot lehelt annak hajába. Közelebb húzta magához, mire Daelys megcsókolta a férfit. Jorah viszonozta a lány csókját. A szőkeség átfonta karjait a férfi nyaka körül, s egyáltalán nem zavarta a hideg szellő, ami meztelen testét cirógatta. Jorah a lány fölé kerekedett, majd nyakát kezdte csókolgatni. Daelys oldalra fordította fejét, s az ablakon keresztül megpillantotta a zöld sárkányt, aminek hátán apja utazott. A lány eltolta magától Joraht, aki szintén kinézett az ablakon. Nem hitt a szemének. Daelys villámgyorsan magára kapott valamit, majd megbökdöste a férfit is. Mindketten végig rohantak a kastélyon, majd végig nézték, ahogyan Oira leszáll a földre. Robert kissé bénán, de lecsúszott az állatról, majd elindult a lépcsőkön felfelé. Daelys elmosolyodott, majd futásnak eredt. Jorah még mindig csodálkozva bámulta a zöld sárkányt. Hihetetlennek tűnt. Ahogyan az is, hogy Daelys talált magának egy sárkányt. Robert kitárta karjait, a szőkeség pedig apjára vetette magát. Miután elengedte apját, zavartan nézett a kapunál ácsorgó férfira. Tudta, hogy apja nem örülne a dolognak. Robert felért a kapuhoz, majd átölelte Jorah-t. A férfi szintén idegesen mosolygott a szőkeség apjára, ám ez Robertnek nem tűnt fel. Daelys viszont észrevette. Apja elindult a tárgyaló felé, a szőkeség, s Jorah pedig követték őt. Oda kinn a két sárkány jól kijött egymással, s körbe repülték párszor a kastélyt. Időközben a Starkok katonái is megérkeztek Sárkánykőre. Sokak meglepetésére, Frederick Stark, maga vezette katonáit. Daelys és Robert kettesben lépett be a tárgyalóba. Jorah az ajtó előtt maradt, s őrködött. Robert leült az asztalhoz, majd lányára nézett, aki az ablaknál ácsorgott, s sárkányaikat nézegette. Sajátjának még nem adott nevet, de minden percben gondolkodott, hátha talál valami jó nevet.

– Anyád után neveztem el a sárkányt. – szólalt meg Robert, mire Daelys a férfira nézett. – Mindig azt mondta, ha lesz egy sárkánya Oira lesz a neve. Azt jelenti kedvesség. – tette hozzá, mire a szőkeség elmosolyodott. A lány oda sétált apjához, majd mellé ült.

– Mit szerettél volna elmondani? – kérdezte meg apjától, majd megfogta annak kezét.

– Sokat gondolkodtam a háborún. – kezdett bele, majd mély levegőt vett. – Ha szerencsénk van, nem húzódik el évekig. Viszont nem akarom, hogy rád boruljon minden. Arra gondoltam, hogy ha nyerünk, én veszem magamra az elnökséget.

– Rendben van. – felelte nemes egyszerűséggel a lány, majd elengedte apja kezét. Robert a lány keze után nyúlt, s megszorította.

– Viszont ha látod, hogy vesztésre állunk, - nézett Daelys szemébe – habozás nélkül felülsz a sárkányod hátára, s elhagyod Westerost. Ígérd meg nekem! – Robert határozott volt, ám a szőkeség habozott. – Ígérd meg, Daelys! – szólította fel ismét a férfi, mire a lány bólintott. Az öreg Targaryen elengedte a lány kezét, majd csókot lehelt homlokára. Robert legbelül tudta, hogy nem éli túl a háborút. Egyre betegebb volt. Viszont lányának erről nem akart szólni. Daelys tartja az emberekben a lelket. Muszáj, hogy erős legyen. Robert tudta ezt.

Az ezüsthajú lány magára hagyta apját, s kilépett az ajtón. Becsukta maga mögött, majd Jorahra nézett. A férfi szeretett volna valamit mondani, ám a lány sarkon fordult, s ott hagyta őt. Daelys végig sétált a folyosón, majd felment a szobájába. Severina épp takarított, mikor a szőkeség belépett a helységbe. Ránézett a lányra, aki abba hagyta, amit eddig csinált.

– Minden rendben? – érdeklődött a barna hajú lány, mire Daelys csak elmosolyodott, majd bólintott. Átsétált a szobán, majd a fürdőbe ment. Severina már elkészítette a fürdőt. A szőkeségnek furcsa volt ez a régi vaskád, de ledobálta magáról ruha darabjait, majd belelépett a kádba. Érezte, ahogy elárasztja őt az édes levendula illat, ami a vízből áradt. Lehunyta szemeit, s próbálta kiverni a fejéből azt a sok rossz dolgot, ami szemei előtt lebegett, mióta elkezdődött ez az egész.

Még az nap megérkeztek a Vas-szülöttek katonái is, s immár mindenki Sárkánykőn tartózkodott. Robert összehívta a csapatok vezetőit. A dothrakiak vezetője Khal Rhanno volt, míg az északiaké maga Frederick Stark. Ivan a saját katonái parancsnoka volt, a Vas-szigetek vezetője pedig Alora Greyjoy lett. Sirályváros ezer fős seregének parancsnoka pedig, Jacor Dayne. Jorahnak egy dolga volt csupán: megvédeni Daelyst. Mindannyian csillogó szemekkel figyelték Robert Targaryent, s hűséget fogadtak neki. A férfi mindenkinek megköszönte, hogy segítségükre siettek, valamit Alora Greyjoy-nak oda ígérte a Vas-szigetek önállóságát. Végül Daelys is csatlakozott hozzájuk, s megkezdődött a tanácskozás. Mindannyian jó vezetők voltak, s jobbnál jobb ötletekkel álltak elő.

– Daelys sárkányháton fog harcolni, de csak az utolsó pillanatban vetjük be őket. – közölte Robert, miközben lányára nézett.

– És te? – érdeklődött Alora, ám a férfi félre húzta száját.

– Én is. Ha az megfelel mindenkinek. – felelte a férfi, ám retteget attól, hogy ismét sárkányhátra kell ülnie. A vezetők bólintottak. Miután mindent megbeszéltek, a többség elvonult kipihenni a hosszú utat, míg Robert és Jorah a tárgyalóban maradtak.

– Ígérd meg, hogy megvéded Daelyst. – szólalt meg a férfi. – Ő a mindenem.

– Életem árán is. – felelte Jorah, mire Robert elmosolyodott.

– Tudod, az elejétől fogva ismerős volt a neved. – kezdett bele a férfi. – De nem tudtam, hova rakni. Aztán volt időm gondolkodni. Jorah Mormont. – mondta ki a nevet, majd a férfira nézett. – Az a Jorah Mormont, aki királynője védelmében vesztette életét.

– Sajnálom, hogy nem mondtam el. – hajtotta le fejét Jorah.

– Ne tőlem kérj bocsánatot. – tette kezét a férfi vállára. – Attól, aki beléd szeretett. – folytatta, majd megveregette vállát. Jorah tudta, hogy Robert tudja, ami kettőjük között történt. Nem kezdett el magyarázkodni. Csupán biccentett.

Daelys mindent hallott. Épp teát akart vinni apjának, amikor hangokat hallott bentről. Végig hallgatta a beszélgetést, majd a bögrével a kezébe, szobája felé igyekezett. Belépve a helységbe, becsukta az ajtót, majd neki dőlt. Levegő után kapkodott. Kezéből kicsúszott a fehér bögre, ami lábánál darabokra tört. A tea belepte a lány lábát. Könnyek gyűltek a szemében, amik aztán végig gördültek arcán. Oda kinn sárkánya, akárcsak Ő, sírni kezdett. Üvöltése belepte a tájat. Daelys mély levegőt vett, majd kilépett szobájából. Végig baktatott a kastélyon, majd a hosszú lépcsőn, ami végig vezetett a hegyen, egészen le a partig. Éjfekete sárkánya már ott várta őt. Daelys felmászott az állat hátára, majd elhagyta Sárkánykőt. Robert a tárgyalóból nézte végig, ahogy lánya eltűnik a felhők között, sárkányával együtt. Hibát követett el. Nem így kellett volna megtudnia. A szőkeség még sárkánya hátán is zokogott. Végül az állat ott szállt le, ahol először találkozott lovasával. A Karom-sziget megfelelő hely volt ahhoz, hogy a lány végig gondolja a dolgait. Sárkánya lefeküdt a partra, míg a lány mellé telepedett, s a tengert kémlelte.

Grenn épp az email-es fiókját böngészte, amikor bejött egy friss email. Megnyitotta azt, majd végig olvasta. Két sárkány, s tízezer fős sereg. Királyvárban maximum háromezer katona volt, akiket belehetett volna vetni, egy háború esetén. Grenn dühében a falhoz vágta laptopját, ami darabokra tört. Fújtatni kezdett. Az asztalán lévő kislámpát is a falhoz vágta, valamint asztalát is feldöntötte. Vesztésre állt, s ezt nem tudta elviselni. Egyre jobban azt érezte, hogy a sárkányokat meg kell ölni. Nem érezte már igényét rájuk. A tűz ellen nem tud harcolni. Az ajtón kopogtatott valaki, majd Kenneth lépett be az irodába. Ijedten nézett végig a helységen, ami romokban hevert.

– Mit akarsz? – kérdezte dühösen öccsétől, miközben fel, s alá járkált a szobában.

– Rosyn elhagyta Királyvárat. – hebegte a fiú, s Grenn szemében ismét felgyulladt a tűz.

– Hova ment, az a lotyó?

– Nem tudjuk. – szegezte le fejét Kenneth. A Lannister elnök arca eltorzult. Laptopjára nézett, ami darabokban hevert a földön, majd elmosolyodott.

– Szedd össze a katonákat. – kezdte mondandóját. – Támadjátok meg Sárkánykőt. A saját otthonukat, nem fogják sárkánytűzzel elégetni. Hozzátok el Daelys Targaryent nekem. Terveim vannak vele. – fejezte be, mire Kenneth szó nélkül elhagyta az irodát, s igyekezett minél előbb összegyűjteni a katonákat. Grenn visszaült székébe, majd a várost kezdte pécézni az ablakon keresztül. Az őrült vigyor az arcán, egyre szélesebb lett. Úgy gondolta, ha Daelys mellette van, többé nem fognak pattogni a nagy „urak”. Elakarta venni feleségül. Úgy gondolta, rátudja kényszeríteni a lányt. A vigyor nem tűnt el arcáról. Zöld szemei szinte izzottak. Elképzelte, ahogyan nyilvánosan megalázza a Targaryen lányt. Ezek a képzelgések örömmel töltötték el őt, s várta, hogy katonái elhozzák neki a lányt, s végre bizonyíthasson.