Gemini: 4. rész

Sziasztok baglyocskák! Meghoztam a Gemini negyedik részét. Hamarosan a végére érünk. Nem rég pedig kitettem az Ash & Fire következő részét az oldalra, amit ITT pillanthattok meg.

Jó olvasást kívánok hozzá!

May épp az utolsó lapát földet dobta Dwennon holttestére. Megtörölte homlokát, majd félre dobta a lapátot. Már rég kiakarta nyírni azt a fiút. Egy beteg állat volt. Megannyi lányt megerőszakolt már az évek során, s a rendőrök sosem tudták elkapni őt. Nem hagyott maga után nyomott, s a nyilvántartásban se szerepelt. Talán ötven éve ugyanígy néz ki. Mocsok. May a földre köpött, majd az erdő felé nézett. Luna teste mozdulatlanul feküdt az egyik fa tövében. A lány mély levegőt vett, majd odasétált a fekete tigrishez. Még mindig ugyanolyan volt, amilyennek emlékezett rá a lány. Végig simított az állat fekete bundáján, majd elejtett egy könnycseppet. Megtörölte arcát, majd felállt. Biztosan Aina tette. Luna bizonyára érezte, hogy Chelseában ugyan az az erő lakozik, mint Mindightban. Védelmezni akarta. May nadrágzsebe rezegni kezdett. Elővette a telefont, majd megpillantotta a kijelzőn Wyatt nevét.

– Mond. – szólt bele, miközben maga mögött hagyta Luna testét.

– Midnight életben van. – May megtorpant. Nem hitt a fülének. Érezte, hogy valami nem stimmel, de ez lehetetlen.

– Chelsea életben van, még is, hogy lehetséges ez? – nem akarta elhinni, de tudta, hogy igaz.

– Nem tudom. Chelsea szerint Blackroseban van.

– Nigrumrosa. – mondta ki May, majd letette a telefont. Megrázta magát, majd egy hatalmas fekete farkassá változott, s útnak eredt. Blackrose nem volt túl messze. A régi kastély helyén most egy kunyhó állt. A tenger még mindig mosta a partokat, s egy kisebb város épült a hegy oldalán. Olyan háromszáz kilométerre lehetett Miskwoodtól. Maynek ez nem okozott problémát. Farkasként gyorsabb volt, mint bármely autó. Az évszázadok során volt ideje kitanulni a démonok apró trükkjeit. Az alakváltás volt a kedvence. Kevesebb, mint három óra alatt oda is ért a városhoz. Visszavette emberei alakját, majd a hegytetején lévő kunyhóra pillantott. Érezte, hogy ott van Midnight. Érezte a sötét lelkét. Chelseában is megvolt ez a sötétség, csak nem ilyen mértékben. May megindult a hegyre. Minél közelebb ért a kunyhóhoz, annál inkább érezte, hogy az ősi boszorka ott van. Teste remegni kezdett, s tudta, hogy vagy ő hal meg, vagy Midnight. Mindent meg kell tennie, hogy a lány ne hagyja el a kunyhót. Legalábbis élve ne. Ainával is végeznie kell. Tíz méterre volt tőle a házikó. May megtorpant. Nem akart bemenni. Nem akarta ismét megölni legjobb barátnőjét. Hirtelen feltörtek benne a régi emlékek. Midnight rengeteget tett érte. Megmentette őt a haláltól. May mély levegőt vett, majd megrázta fejét. Ha egyszer ment, még egyszer menni fog. A kunyhó ajtaját berúgta, s hatalmas porfelhő keletkezett előtte. Belépett a házba, majd körül nézett.

– May? – a hang lágy volt, simogatta a démonlány fülét. May oda fordult, s megpillantotta Midnightot, szőke tincseivel együtt. Egy fekete hálóing szerűséget viselt, arca megviselt volt. Szemei alatt apró karikák jelentek meg. Haja ki engedve omlott vállaira. Arcán egy kellemes mosoly terült el, ami megtöltötte az ember szívét szeretettel. Midnight közelebb lépett a lányhoz, majd végig simított annak haján. – Még mindig ugyanolyan vagy. – May zokogni kezdett. Letérdelt a boszorka elé, s keserves sírásba kezdett.

– Sajnálom. – zokogta, mire Midnight letérdelt elé. Megragadta a démonlány arcát, majd a szemeibe nézett.

– Nem a te hibád! – ismét elmosolyodott, majd letörölte a lány arcáról a könnycseppeket. Felállt, majd a kezét nyújtotta Maynek. – Jóvá teheted. – May felnézett a szőkeségre, s tudta, hogy mit akar tőle. Tudta, hogy azt akarja, hogy őt szolgálja. Ahogyan régen is tette. Midnightot körülvette a sötétség, s ezt May látta. A sötét hajú démonlány nem adta kezét a szőkeség kezébe. Érezte, hogy vonzza őt a boszorkány sötétsége, de ellent kellett állnia. Megrázta fejét, majd felegyenesedett.

– Halott vagy. – Midnight arca megváltozott. Eltűnt a bájos mosoly. – Annak is kellett volna maradnod. – az ezüsthajú lány hátrább lépett. Csalódott a démonában.

– Tűnj innen! – sziszegte Midnight, majd még egy lépést tett hátra. May nem mozdult. Szinte készen állt arra, hogy ismét kitépje a boszorka fekete szívét a helyéről. – Tűnj innen! – üvöltött Midnight, mire May kirepült a házból. Méterekkel odébb landolt. A kunyhóra pillantott, aminek ajtajában a szőkeség ácsorgott. Szemeiben izzott a tűz. May felkelt a földről, majd bámulni kezdte a lányt. A boszorka csettintett egyet, s az ajtó visszakerült a helyére. Megerősítette a házat, így Maynek esélye nem volt ismét a közelébe menni. Leporolta magát, majd elővette telefonját, s Wyatt számát tárcsázta. A férfi a folyosón ücsörgött, s várta a lány hívását. Bízott benne, hogy megölte Midnightot, de sajnos nem sikerült neki. May utálta magát ezért. Túl gyenge volt, hogy megtegye, s most másképp kell elintézniük. Wyatt letette a telefont, majd visszament a korterembe. Leült a székre, majd végig simított Chelsea kezén. Ő az egyetlen esélyük, de súlyosan megsérült, s nem tudni mikor tér magához. Ő az egyetlen, aki van olyan erős, mint Midnight. Még ő maga sem tudja, mekkora erővel rendelkezik. Mikor Wyatt rátalált, ezer kilométer volt köztük. Chelsea akkora erőt sugárzott magából, hogy a férfit magához vonzotta. Így találhatott rá Aina is. Charles ébredezni kezdett a székben. Megtörölte száját, majd lányára pillantott.

– Szia Wyatt. – mosolyodott el az öreg. A férfi megrökönyödött. Nem találkozott még sosem Chelsea apjával, a férfi mégis tudta a nevét.

– Honnan tudja a nevem? – hangzott a kérdés, amit nem tudott magában tartani a férfi.

– Ó, sokat legyeskedtél már Sea körül. – nevetett fel az öreg, majd megfogta a lány kezét. – Bár sosem voltál túl beszédes és Sea sem mutatott be soha. – Wyatt elmosolyodott. Egy léleklátó. Nem véletlen, hogy Chelsea ekkora erővel rendelkezik. Családi vonás. Charles Ford látta a szellemeket, így Wyattet is, amikor kivetült, s a házukban tanyázott.

– Nos, örülök, hogy végre beszélhetünk. – mondta mosolyogva a férfi, mire Charles bólintott. Örült, hogy nem volt egyedül lánya, míg ő ide nem ért.

May időközben vonatra szállt, s elindult vissza Morassba. Chelsea közelében akart lenni. Midnight lehetséges, hogy megpróbálja kiiktatni az egyetlent, aki elég erős ahhoz, hogy legyőzze. Nem engedheti. Meg kell védenie a lányt. Fel kell ébreszteniük valahogyan a lányt, de ez nem lesz egyszerű. Majdnem meghalt. Talán egy része meg is halt, így térhetett vissza Midnight. Megannyi kérdés, s legtöbbjüket felesleges már feltenni. A tragédia megtörtént, hamarosan kibújik a kunyhóból a boszorka, s neki lát a pusztításnak. May oldalra pillantott, s meglátott egy kislányt. Ismerős volt neki. Sáros haj, piszkos ruha. A bőrét por és hamu borította. Aina kis háziállata. Sose értette, hogy miért tartja maga mellett. A kislány haldoklott. Aina táplálta, s most, hogy távol esett tőle, lassan elhagyja az ereje. May odasétált hozzá, majd leült mellé. Carolina az ablaknak dőlt, s a tájat nézte. Alig kapott már levegőt. A kislány felnézett Mayre, majd elmosolyodott. A démonlány végig simított a kislány fején, mire az hamuvá lett. May mély levegőt vett, majd körbe nézett. Nem volt más a vagonban, csak ő. Kinyitotta az ablakot, s a hamvak lassan kiszálltak rajta. A lány becsukta az ablakot, majd visszasétált a helyére. Lábait feltette az előtte lévő ülésre, s a tájat kezdte vizslatni. Hosszú volt az út, s remélte, hogy Chelsea magánál lesz, mire oda ér.

Charles megveregette Wyatt vállát, majd kisétált a teremből. Muszáj volt innivalót szereznie, teljesen kiszáradt az éjszaka folyamán. Kinézett a folyosó egyik ablakán, s csodálkozva vette észre, hogy már világos van odakinn. Mély levegőt vett, majd a liftek felé igyekezett. Rossz előérzete volt lányával kapcsolatban, de nem tudta megmondani, hogy miért. Valami volt a levegőben, ami vészjósló volt. Rossz dolgok közeledtek, s ezt a szellemek is érezték. A kórház hemzsegett tőlük. Suttogtak, s információkat adtak át Charlesnak. Az öreg meghallotta az ősiboszorkány nevét is. Nem tudta mi köze van lányához, de összekapcsolódtak. Az öreg leért a földszintre, majd megállt a büfénél. A szendvicseket kezdte nézegetni, mikor egy fiatal nő szelleme lépett oda hozzá.

– Midnight egyre erősebb. – suttogta a szellem. Arca félig hiányzott, ruhája rohadt volt. Száján ömlött ki a bűz. Nem tudta mihez hasonlítani a férfi. – Csak a tenger állíthatja meg. – a szellem vigyorogni kezdett, majd hirtelen eltűnt. Charles mély levegőt vett, majd kért két szendvicset és egy palack vizet. Nem volt tisztában erejével, de felfogta, hogy ezek a jelenések nem valódi emberek. Sosem félt tőlük. A férfi visszasétált a liftekhez, majd felment a másodikra. Nem akart egyből bemenni, had legyen a fiú is kettesben Chelseával. Leült a folyosón lévő székek egyikére, majd kicsomagolta az egyik sonkás szendvicset. Nem volt túl guszta, de talán az éhségét elveszi.

Wyatt elrakta telefonját, majd megragadta a lány kezét. Lehunyta szemét, s készült belépni Chelsea elméjében, ám nem kellett neki. A barna hajú lány lassan kinyitotta szemét, majd a férfire mosolygott.

– Szia. – a férfi végig simított a lány arcán, majd közelebb húzta az ágyhoz a széket. – Hogy érzed magad? – Chelsea nehezen tudta nyitva tartani szemeit, de tudta, hogy ideje felkelnie.

– Megvagyok. – felelte halkan, majd körbe nézett a szobában. Apját kereste, remélte, hogy vele lesz a férfi.

– Elment vizet venni magának, nem sokára vissza jön. – mosolyodott el Wyatt, hüvelykujjával simogatni kezdte Chelsea kézfejét. A lány mosolygott, de arcán ott volt a nyoma annak, ami történt vele. Megtörték, s talán sosem lesz olyan, amilyen előtte volt. Próbálta nyitva tartani szemeit, hogy meglássa apját is, mikor visszajön, de a gyógyszerek elnyomták őt. Ismét álomba szenderült, s nem érezte azt a fájdalmat, amit akkor érzett, míg ébren volt. Nem fizikai fájdalom volt. Belülről fakadt, mintha a lelkéből kitéptek volna egy darabot és most ott egy vérző lyuk tátongna. Barna haja már nem csillogott úgy, mint előtte. Fakó lett. Nem volt jól, s ezt Wyatt is érezte.

Charles kidobta a szendvics csomagolását, majd belépett a szobába. Leült a székére, majd szorongatni kezdte a kezében lévő palackot. Mély levegőt vett, majd lassan kiengedte azt. Megsimogatta lánya homlokát, majd magára húzta a pokrócot, s hátradőlt. Wyatt nem mondott semmit. Ha most elmondaná, hogy fent volt Chelsea, a férfinak bűntudata lenne, hogy nem volt itt. Biztosan lesz még alkalma beszélni a lányával. De most mindkettőjüknek pihennie kell.

Aina megtörölte kezét, majd elzárta a gázt. Kész volt az ebéddel. Kilépett a konyhából, majd a nappali felé nézett. Midnight még nem teljesen fogta fel, hogy visszatért a földre. Túl sok időt töltött azon a sötét helyen, ahova száműzték őt. Mióta itt voltak, nem evett. Aina főzött egy kevéske levest és másodiknak lasagnét. Desszertet is akart, de fogalma sem volt arról, hogy Midnight mit szeret. Bár akkoriban mikor a boszorkány élt, teljesen más íz világ és ételek voltak. A szőkeség zombiként ült a kanapén, s ujjait tördelte. Gyönyörű, fénylő, ezüsthaja kócosan zuhant hátára. Arca megviselt volt. Aina oda sétált a lányhoz, majd leült mellé.

– Enned kell. – szólalt meg, mire Midnight megrázta fejét. – Erőre kell kapnod. – tette hozzá, de a boszorka ismét a fejét rázta. May látogatása után nem szólalt meg. Számított démonára, de az elutasította őt. Nem értette, hogy mit vétett ellene. Sok emléke oda veszett. Halálát sem tudta felidézni. Viszont emlékezett férjére, akit barbár emberek mészároltak le. Azok az emberek, akik boszorkányokat vetettek máglyára, csak mert nem értették meg őket. Midnightot is párszor megpróbálták megölni, de ő erősebb volt, bármelyik boszorkánál. Benne az ősi tűz égett, amit senki sem tud kioltani. Aina végig simított a lány hátán, s próbálta rávenni, hogy egyen valamit. Midnight végül beadta a derekát, s egy kevéske levest hozatott a nővel. A szőkeség megette, majd tovább ücsörgött a kanapén. Aina mély levegőt vett, majd a boszorkány mögé ült. Lassan elkezdte kifésülni a lány ezüsthaját, majd apró fonatokat kreált belőle. Összecsatolta hátul, majd végig simított a lány göndör haján. Mint a holdfény. Midnight elmosolyodott, majd a nő felé fordult.

– Köszönöm. – suttogta, majd felállt. – Úgy gondolom, ideje lenne lecserélnem ezt a hacukát. – Aina elmosolyodott, majd felpattant az ágyról. Oda lépett a nappaliban lévő hatalmas szekrényhez, majd belenyúlt. Egy gyönyörű, fekete bőrruhát húzott elő.

– Én készítettem neked. Remélem, hasonlít az egykori ruháidhoz. – átnyújtotta neki, majd mosolyogva várta, hogy a lány mit szól hozzá. A bőr néhol vékony volt, néhol vastag. Apró karomhoz hasonlító minták borították néhol, amik egy tigris karmára emlékeztettek. Bokáig ért a ruha. Alá egy bordó garbó járt, s egy fekete nadrág, ami szintén bőr volt. Aina gyorsan kivett a szekrényből egy bakancsot is, aminek apró sarka volt, s az ágyhoz helyezte. Midnightnak tetszett a ruha, nem volt olyan, mint amiket régen hordott, de hasonlított azokhoz.

– Nagyon szép. – mosolyodott el a szőkeség, majd az ágyra terítette a ruhát. – Remek munkát végeztél. – Aina örült annak, amit a lány mondott neki. Felnézett rá, a példaképe volt. Várta már ezeket a pillanatokat, nagyon régóta. A nő magára hagyta a lányt, s visszasétált a konyhába. Elpakolta az ételeket a hűtőbe, majd főzött magának egy adag kávét. Midnight levetette a fekete hálóinget, majd felhúzta magára a nadrágot és a garbót. A garbót kicsit szűknek találta, de tetszett neki a színe. Megigazította a nyakánál az anyagot, majd felhúzta a ruhát. Csak most vette észre, hogy az alján, halvány, bordó csíkok díszelegnek. Végig simított a ruhán, majd ismét elmosolyodott. Hiányzott neki tigrise. Az a fekete bestia, aki hűn szolgálta, s harcolt mellette. Végig simított haján, ami azonnal megváltozott. Megannyi fonat tekergett felül, alul pedig szabadon hullott göndör haja a hátára. Készen állt a harcra. Készen állt arra, hogy megöljön mindenkit, aki az útjában áll. May volt az első áldozata. Árulást követett el, s ezért halállal lakol. A szőke boszorkány, mély levegőt vett, majd a konyhába sétált. Lábán már ott díszelgett a fekete cipő, ami meglepően kényelmes volt. Aina elmosolyodott, s végig nézett a lányon. Akárcsak egy királynő. Hisz királynő is volt. A démonok királynője, aki megölt egy angyalt, s leigázott megannyi férfit, akik bántották a fajtáját. Aina csodálattal nézett a szőkeségre. Midnight helyet foglalt a piciny asztalnál, majd megragadta Aina kezét. Egymással szemben ültek, s a szőkeség mosolya töretlen volt. Aina érezte az erejét, hatalmas volt.

– Miért hoztál vissza? – a kérdés egyszerű volt, s a nő tudta, hogy eljön ez is. Válaszolnia kell a boszorkánynak. A nő Midnight kezére pillantott, ami erősen szorította az ő kezét.

– Bosszút akarok állni a világon, amiért ezt tették velünk, boszorkányokkal. – Midnight figyelni kezdte a nőt, érdekelte a mondani valója. – Miután meghaltál, a boszorkányok sora nem ment olyan jól. Vadászni kezdtek ránk, s lerombolták a várat, amit felépítettél. Csak nem az összes nővel végeztek. Manapság már kevesen vagyunk. – Aina mély levegőt vett, majd elengedte a szőkeség kezét. – Azért hoztalak vissza, hogy megbosszuld lányaid halálát.

– Kik a felelősek? – Midnight szemeiben meggyulladt a tűz. Az a tűz, ami férje halálakor jelentkezett először. Akkor egy várost rombolt le. Most talán az egész világot.

– Az emberek. – a szőkeség itta Aina szavait. Megakarta bosszulni a boszorkányokat. – Az összes ember. – helyesbített a nő, majd belekortyolt a kávéjába. Midnight hátradőlt a széken, majd az ölében, összekulcsolta kezeit. A láng egyre erősödött a lelkében, lassan felemésztett mindent. A sötétség szinte körülölelte őt. Aina elmosolyodott, majd letette az asztalra a bögrét. Tudta, hogy hamarosan árvizek és tűzvészek fogják sújtani az országot, majd az egész világot. Csupán a boszorkányok fogják túlélni a csapásokat, az emberek szép lassan belehalnak. Nem fogják túlélni. Nincs esélyük Midnight ellen. A szőkeség felállt, majd az ajtóhoz sétált. Mély levegőt vett, majd kinyitotta azt. Odakinn borús volt az idő. Havazásra állt. A lány beszívta a friss levegő illatát, majd az óceán felé fordult. Olyan volt, mint régen. A fű már nem volt olyan szép zöld, mint régen, de még így is csodálatos látványt nyújtott. A szél belekapott a hajába, s felnézve az égre, érezte, ahogyan az angyalok figyelik őt. Elmosolyodott. Testvérük halála után, egyikük, sem mert szembeszállni a lánnyal. A hegy oldalán egy közepes méretű város helyezkedett el. Blackrose, de már nem élt köztük boszorkány. Csupán emberek, akik élték a mindennapi életüket. Nem hittek a természetfelettiben, nem emlékeztek a régi időkre. Midnight végig nézett a városon, majd felemelte kezét. Lehunyta szemét, s egy ősi varázsigét kezdett mormolni, de hirtelen iszonyatosan fájni kezdett a feje. Homlokához kapott, majd a földre rogyott. Valaki az elméjében volt, s megkellett tudnia ki az. Mély levegőt vett, majd keresni kezdte az illetőt. Elméje a régi Nigrumrosa-i vár volt. A régi csarnokban találta magát. Odakinn sötétség volt, csupán néhány fáklya világította meg a termet. A trón mellett egy barna hajú lány ácsorgott. Fekete farmert viselt, s egy trikót. Haja válláig ért, talán picit lejjebb. Midnight közelebb lépett hozzá, majd rájött, hogy kit lát.

– Chelsea! – a lány megfordult, majd a szőkeségre pillantott. A hasonmása volt. Chelsea mellett, a sötétben egy tigris húzódott meg. Luna volt az. Midnight elmosolyodott, majd a tigrisre nézett. Hívni próbálta, de az állat nem mozdult. Chelsea mellett maradt. A szőkeség arcáról eltűnt a mosoly. A barna hajú lányra nézett, majd közeledni kezdett felé, ám Luna morogni kezdett.

– Óvatosan, Midnight. Nem akarod, hogy a saját tigrised tépjen szét. – Chelsea élvezte a helyzetet, kuncogni kezdett. – Szép az elméd. Könnyű benne eltévedni.

– Mit keresel itt? – a démonok királynője egyre idegesebb lett. Egy szempillantás alatt összezúzhatná a lány elméjét. De nem ölheti meg. Összevannak kötve. Az ő lelkének egy darabja tartja életben, s ezt tudta. Chelsea is tudta, érezte. – Állj mellém. Együtt uralhatnánk a világot. – Midnight szerette volna maga mellett tudni a lányt. Hatalmas erő lakozott benne. Hasznát vette volna.

– Te nem uralni akarod. – Chelsea lassan elindult lefele a lépcsőkön. – Te elakarod pusztítani. – hangja halk volt, lágy és magabiztos. A tigris szorosan a lábai mellett haladt. – Miért?

– Ez a végzetem. – az ezüsthajú lány szemeiben könnyek gyűltek. Elvettek tőle mindent, csupán a bosszú maradt neki. – Hogy léptél be az elmémbe? – érdekelte a dolog. Eddig egyetlen boszorkány sem volt képes erre.

– Könnyű volt, miután elloptál egy darabot a lelkemből. – Chelsea már egész közel ért a lányhoz. Mindketten élni akartak, de másképp. Midnight megakarta ölni azokat, akik végeztek lányaival: az embereket. Chelsea csupán békét akart, s tudta, hogy amíg a szőkeség életben van, ez nem lehetséges. A barna hajú lány kezében egy kés volt. Kicsi, de éles. Tudta, hogy Midnight szívébe kell állítania, addig, míg megteheti.

– Ne is álmodj róla. – mosolyodott el Midnight, majd megpöckölte a lány torkát. Chelsea levegő után kapkodva tért magához. Nyakán egy apró lila folt keletkezett. Wyatt ijedten pattant fel, majd simogatni kezdte a lány hátán. Chelsea mély levegőt vett, majd az asztalon lévő üvegre mutogatott. A fiú azonnal öntött a lánynak egy pohár vizet, majd oda adta neki. A nyakán lévő foltot kezdte bámulni, s tudta, hogy Midnight tette ezt vele.

– Mi történt? – hangzott a kérdés, de Chelsea alig tudott nyelni. Visszaadta a műanyag poharat a férfinek, majd apjára pillantott, aki a székében épp az igazat álmát aludta.

– Megakartam ölni, de nem sikerült. – suttogta a lány, majd a nyakát kezdte dörzsölni. Szörnyen fájt a torka, s nehezen beszélt. Minden egyes nyelést éles fájdalom kísért. Wyatt végig simított a lány haján, majd félre tette a poharat.

– Ne légy buta, abba te is belehalsz.

– Tudom. – hát persze. Chelsea tudta, érezte, de megkellett volna tennie. Nem volt elég erős hozzá, s Midnight átlátott rajta. Talán az elejétől fogva átlátott rajta. Hiába is volt a színjáték. Felsóhajtott, majd visszafeküdt. Kezdte érezni a hasában a fájdalmat, amit Aina kése okozott. Határozottan jobban érezte magát, de még sok idő kellett a testének, hogy meggyógyuljon. Örülhet, hogy életben maradt. Érezte a boszorka gonoszságát. Érezte, hogy lelkét feketeség borítja. Nem érez szeretet, reményt, csak a bosszúvágyat és a magányt. Érezte, hogy Midnightot felemészti a magányosság, az egyedüllét. Hiányoztak neki szerettei, akiket elvesztett az emberek miatt. Elvették tőle a tigrisét, s végül May is ellene fordult. Nem maradt senkije. Ainában nem bízott, s megfogja ölni, amint lehetősége adódik rá. Az elméje jobbnál jobb ötleteket kreált, Aina halálával kapcsolatban. Chelsea mindent látott. Midnight az élő pokol a földön. Magában hordoz minden gonoszságot. Csupa fájdalom, gyász. A boszorkányok ősanyjában többé egy fikarcnyi jóság sincs. Blackrose lesz az első, amit elpusztít. Megfogja ölni az ott lakókat. Összezúzza házaikat, a férfiakat démonok fogják a pokolba rántani, míg a gyerekeket egy csúnya betegség ragadja magával. Az asszonyokat rabszolgává teszi, s mind ezt úgy, hogy a világ nem fog róla tudomást szerezni. Elrejti a várost, mintha sosem lett volna. Mindenkit kínozni fog, míg nem a halálért könyörögnek. Aztán felégeti a várost, s tovább áll. A világ pusztulásra ítéltetett. Nem sok idejük maradt. Chelsea megragadta Wyatt kezét, s a férfi tekintetét kereste.

– Meg kell ölnöd Midnightot. – hangja rekedt volt, s szinte alig tudta kimondani a szavakat.

– Nem tehetem. – Wyatt tiltakozott. Nem tehette, abba szerelme is belehalna. Nem bírná ki.

– Akkor nincs más lehetőségem. – suttogta, majd megszorította a férfi kezét. Wyatt összeesett. Chelsea mély levegőt vett, majd elkezdte kihúzkodni a kezéből lógó drótokat. Elvette a székről a férfi kabátját, majd magára húzta. – Sajnálom. – lehajolt, majd csókot lehelt a férfi arcára. Apjára pillantott, aki még mindig mélyen aludt. Óvatosan kinyitotta az ajtót, majd kikukucskált a folyosóra. Tiszta volt. Végig baktatott a folyosón, majd a lifthez érve, nyomkodni kezdte a hívó gombot. Folyamatosan figyelte a mögötte lévő korterem ajtaját, hátha Wyatt előbb felébred a kábításból, mint gondolta. A lift ajtó kinyílt, s Chelsea beszállt. A földszintre érve, rengeteg ember botorkált a kórházban. Próbált feltűnés mentesen végig menni a folyosón, de elég nehéznek bizonyult, hisz egy kórházi köpeny volt rajta, s egy férfi kabát. Minél jobban szedte a lábát, annál inkább fájt a hasa. A parkolóba érve, a kocsikat kezdte vizslatni. Az összes autót megnézte, de mind zárva volt. Végül egy öreg Ladát pillantott meg, amit gazdája nyitva hagyott. Bizonyára véletlen. A lány beült, majd próbált megnyugodni. Felhúzta a köpenyt, s látta, hogy a hasára ragasztott fásli, csupa vér. Chelsea hátradőlt, s levegő után kapkodott. Körbe nézett a kocsiban, s ekkor vette észre, hogy a kulcs bent maradt. Elindította az autót, majd kitolatott a parkolóból. Tudta, hogy hova megy. Járt már Blackroseban. A mamája oda valósi volt. Hosszú útra indult, de megkellett tennie. Végeznie kellett a boszorkánnyal.