2026. szeptember 10., csütörtök

Az utolsó kép

Sziasztok baglyocskák!
Újabb történettel érkeztem, ezúttal egy rövidebb horror novellával. Az utóbbi időben egyre többet foglalkozom a saját történeteimmel és szeretném ezeket itt, a blogon is megosztani veletek. Az Az utolsó kép egy régi fényképezőgépről szól, amely elsőre teljesen ártalmatlannak tűnik, ám Ivy hamar rájön, hogy a gép olyan dolgokat is megmutat, amelyeket talán jobb lett volna nem látni. Remélem, hogy ez a rövid történet elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást!


Ivy már hajnalban készülődött, hogy ő lehessen az első, aki kiér a bolhapiacra. Érezte, hogy ma szerencsés napja lesz. Már félhétkor úton volt, hogy minél jobb dolgokat találhasson, ám oda érve csalódnia kellett. Kevés árus volt kint és a kínálat sem volt az igazi azon a szombati napon. Hosszú keresgélés után megpillantott egy régebbi fényképezőgépet. Nem volt benne semmi különleges, ám a lányt valamiért vonzotta magához a készülék. A fényképező egy összehajtott barna takarón hevert az asztal jobb sarkában. Néhány porcelánfigura, rozsdás órák és régi képeslapok vették körül. Fekete burkolata itt-ott már kopott volt, sarkain pedig apró ezüstös karcolások futottak végig. A gyártó neve már szinte teljesen kikopott. Ivy megállt előtte és egy ideig csak szemezett vele. Gyerekkora óta vágyott már egy ilyen régebbi típusú gépre. Az asztal mögött egy idős férfi foglalt helyet. Elmosolyodott, majd közelebb hajolt a lányhoz.
– Öreg darab, de még működőképes. - hangja rekedtes volt, de kedves is. Ivy felemelte a fényképezőt, majd alaposan szemügyre vette. Meglepően nehéz volt a méretéhez képest.
– Mennyi? - hangzott a kérdés a lány szájából. A férfi egy ideig csak gondolkodott.
– 50 font. - jelentette ki végül, mire Ivy belenyúlt nadrágja zsebébe és előhúzta a pénzt. Átnyújtotta a férfinak, majd boldogan távozott az asztaltól. Jó érzés volt számára, hogy végre nem üres kézzel kellett távoznia a bolhapiacról.
Hazaérve, ledobta táskáját a kanapéra, majd ismét nézegetni kezdte a kezében lévő készüléket. Letette a dohányzóasztalra, majd az egyik fehér szekrényhez sétált, ami a tévé állvány mellett helyezkedett el. Kivett onnan egy csomag tisztítókendőt, azután visszasétált a kanapéhoz. Leült és elkezdte megtisztítani a fényképezőgépet. Először a külsejét törölgette át, azután a lencsét. Mikor már szép tisztának látszott, bekapcsolta. A gép hátulján lévő apró kijelző azonnal felvillant. Ivy elmosolyodott. Megnyomta az exponálógombot, a gép kattant, a kijelzőn megjelent a kép. A képen a nappali látszódott. A dohányzóasztal, mögötte a tévé és az állvány, amin pihent. Mellette pedig a fehér szekrény, amiből az imént vette ki a törlőkendőt a lány. Minden pontosan ugyan olyan volt a képen, mint élőben. Kivéve egy dolgot. A kép jobb sarkában egy furcsa sötét folt jelent meg. Ivy megtörölgette a kijelzőt, ám a folt nem tűnt el. Maga felé fordította a lencsét és azt is még egyszer áttörölte, habár nem tűnt koszosnak. Visszafordította maga felé a kijelzőt, de a folt már nem szerepelt a képen. Eltűnt. A lány vállat vont, azután kikapcsolta a fényképezőt és az asztalra helyezte. Az nap már nem foglalkozott a géppel. Másnap délután jutott ismét eszébe az eszköz, ami még mindig az dohányzóasztalon hevert, a nappaliban. Felkapott magára egy vékonyabb dzsekit, azután kisétált egy közeli parkba. A levegő hűvös volt, de a nap sütött. A fák levelei lassan sárgulni kezdtek, a nedves járdán pedig apró tócsák tükrözték a kék eget. Ivy bekapcsolta a fényképezőt. Lefényképezett egy idős házaspárt, akik az egyik padon ültek; egy kölyök kutyát; egy kisfiút, aki egy sárga falevéllel szaladgált a fák között. Tovább sétálva, megpillantott egy kisebb ösvényt. Elmosolyodott, majd arról is készített egy képet. A kijelzőre pillantva azonban az ösvény végén egy fekete alak ácsorgott. Ivy felnézett, ám az ösvény üres és csendes volt. A kijelzőn azonban továbbra is ott volt az a fekete alak. Mintha egyenesen őt nézte volna. A lányt kirázta a hideg. Körbe nézett, de egyedül volt a park azon részén. A távolban csupán a nem régiben lefotózott kölyök kutya vakkantását lehetett hallani. Ivy végül meggyőzte magát arról, hogy valaki csak éppen elsétált ott, amit nem vett észre. Ismét lefotózta az ösvényt, a kép most tiszta volt. Sehol egy árnyék. Felsóhajtott, majd tovább indult. Hazaérve ismét a dohányzóasztalra tette a gépet. Vacsorát csinált, pörgette a közösségi médiákat, vacsorázott, azután lefürdött. Felvette kedvenc pizsamáját, majd a nappalijába vezette útja. Kényelembe helyezte magát a kanapén és valami filmet kezdett keresgélni a tévében. Miközben a háttérben az Átkozott Boszorkák ment, Ivy kezébe vette a fényképezőgépet. A képeket kezdte nézegetni. Szépen sikerültek, jók voltak a fények, a színek. Csupán az a fekete alak zavarta továbbra is. Volt a képben valami megmagyarázhatatlan, amitől furcsa érzés tőrt rá. Nem tudta megmondani mi, de nyugtalanította. Hosszú percekig bámulta a képet, aztán egyszer csak, mintha az árnyék megmozdult volna. Ivy azonnal kikapcsolta a fényképezőt, majd visszatette azt az asztalra. Talán csak a szeme káprázott, annyira szuggerálta azt az alakot.
A következő napok nyugodtan teltek. Ivy dolgozott, bevásárolt, élte mindennapjait. Próbált nem gondolni arra a hátborzongató képre. Inkább a barátaival töltött időt és sorozatokat bámult megállás nélkül. Péntek estére programja lett volna, ám végül az időjárás miatt elmaradt. Hatalmas vihar kerekedett odakint. A szél tépkedni kezdte a fák lombjait. Ivy azt gondolta, majd néz valami jó filmet, ám az áram egyszer csak elment. Minden villany lekapcsolt a házban, ahogyan a tévé is. A lány felsóhajtott, majd gyújtott pát gyertyát a nappaliban és a konyhában. A dohányzóasztalon heverő gépre pillantott. Kezébe vette és elkezdte nézegetni a képeket, amiket a parkban készített. Az idős házaspár, a kölyök kutya, a kisfiú a falevéllel. Végül pedig az ösvény, azzal a fura árnyékkal. A következő kép már az üres ösvény volt. A következő pedig... Ivy szíve hatalmasat dobbant. A nappalija szerepelt a képen, ám teljesen más szögből, mint, amit ő csinált. Körülnézett a nappaliban. A bal sarokból készíthették a képet, de biztos volt benne, hogy nem ő volt. A képen üres volt a nappali. Ivy megnyomta a nyilacskát és a következő képre ugrott a kijelző. A hálószobája. Az ágy, az éjjeliszekrény, az ablak. Mintha a képet az ajtóból készítette volna valaki. Tovább lapozott. A következő képen ő szerepelt, ahogy ágyában alszik. békésen. Ivy elsápadt. Megnézte a kép információit és a dátum még inkább megrémítette. 2026. 10. 22. Ez a holnapi nap dátuma volt. Kikapcsolta a fényképezőt, majd megindult vele a fehér szekrényéhez. Berakta az egyik polcra, majd becsukta a szekrény ajtaját. Visszaült a kanapéra, azután magára húzta kedvenc, barna pokrócát. Egész éjjel nem mert elaludni. Minden apró neszre oda kapta a fejét. Odakint időközben eleredt az eső. Villámlott és dörgött.
Másnap kora reggel elindult a fényképezőgéppel a rendőrségre. Biztosra vette, hogy valaki betört hozzá és az a valaki készítette a képeket. A rendőr türelmesen végig hallgatta a lányt. Megnézte a képeket, majd visszaadta a fényképezőt.
– Sajnálom hölgyem, de ezek alapján nem tudok mit mondani. - sóhajtott fel unott fejjel a férfi - Talán az egyik haverja tréfálta meg. Ha esetleg érzékelne valamit a lakásban, hívja a segélyhívót és kiküldünk valakit. - tette hozzá. Ivy nem válaszolt, csak elemelte a pultról a gépet és kiviharzott a rendőrségről. Hazafele menet a fényképezőgép a megszokottnál is nehezebbnek érződött kezében. Nem tudta kihez fordulhatna. Biztos volt benne, hogy azokat a képeket nem ő készítette, ahogyan abban is, hogy nem valamelyik barátja próbálja megtréfálni. Hazaérve azonnal szétszerelte a fényképezőt. Kivette belőle az aksit, azután minden részét egy dobozba helyezte, amit leragasztott. Levitte a pincébe és egy régi szekrény mélyére rakta. A pinceajtót kulcsra zárta, a kulcsot pedig a konyhában lévő egyik fiókba dobta. Nem akarta többé látni azt a gépet. Úgy volt vele, majd elajándékozza valakinek és vesz magának egy másik fényképezőt. Este lefürdött, megvacsorázott, azt követően pedig ágyba bújt. Nyakig betakarózott és telefonját kezdte nyomkodni. 23:41-kor azonban fura üzenet jelent meg az értesítések között. Ivy megnyitotta. MMS, ismeretlen szám. Egy kép. Egy kép, ami a pinceajtót ábrázolta, mintha valaki a lépcsőről fotózta volna le. Valaki van a pincében... a pincében, aminek az ajtaja zárva van. A következő üzenet egy szöveg volt, szintén ismeretlen számtól.
NE NÉZD MEG A KÖVETKEZŐ KÉPET
Ivy kezei remegni kezdtek. Telefonnal a kezében, felült az ágyon. Pár másodperc múlva megérkezett a következő kép is. A képen ő volt, hálószobájában ácsorogva. Kezében a fényképezőgéppel. Arca sápadt és beesett. Szemei vörösek, kisírtak voltak. Haja kócosan omlott vállaira. A lány felemelte fejét és körbe pillantott a szobában. Csend volt, az ajtó csukva. Ismét érkezett egy kép. Ivy szerepelt rajta, ám most közelebbről. Jobban kiehetőek voltak arcvonásai. Fáradtnak tűnt és megviseltnek. A következő képen már egy fura, fekete kéz hevert a lány vállán. Ekkora már teljesen meg volt rémülve. Ismét körbepillantott a szobába, de az továbbra is békés és csendes volt. Kívülről se szűrődött be egyetlen nesz sem. Ismét felvillant a telefon. Új értesítés. Egy újabb kép. A mostani egy teljesen más szögből készült, távolabbról. Ivy ágya mellett ácsorgott. Haja vizes volt, hozzátapadt arcához. Ruháját beborította a vér, ahogyan kezeit is. A kép alatt egy dátum szerepelt. A holnapi dátum. Ivy kilépett az üzenetből, majd bepötyögte a segélyhívó telefonszámát. Épp lenyomta volna a hívás gombot, mikor kattanást hallott. A fényképezőgép kattanása. Az ajtó mögül jött. A lány kikelt ágyából, majd az ajtóhoz sétált. Kezében még mindig a telefont szorongatta. Másik kezét a kilincsre helyezte, ám ekkor ismét meghallotta a kattanást. Most a háta mögül. Megfordult, körbe nézett a sötétszobában, de üres volt a helyiség. Telefonja ismét megrezzent kezében. Új értesítés. Megnyitotta. Ő szerepelt a képen, ahogyan a kamerának háttal áll és éppen az ajtókilincset fogdossa. Másik kezében pedig a telefon. Ugyan az a ruha, ugyan azok a fények, amik a szobában uralkodtak. Katt. Új értesítés. Most már a kamerával szemben állt a lány, éppen a telefonja kijelzőjét nézte, ami megvilágította arcát. Mögötte pedig egy különös fekete árnyék. Alig kivehetően, de ott volt. Ivy felnézett, nem látott senkit maga előtt. Csupán az ablak volt vele szemben. Katt. A lány szinte kitépte hálószobájának ajtaját a helyéről és kifutott a házból. Kiérve az utcára, azonnal hívta a rendőrséget. A két rendőr átkutatta a házat, megnézték Ivy telefonját és a képeket is. A ház üres volt. Az ablakok sértetlenek. Egyetlen egy furcsaság volt csak: a fényképezőgép. A pince helyett, a nappaliban volt. A dohányzóasztalon hevert. A rendőrök átnézték azt is. Tele volt olyan képekkel, amiket nem a lány készített. A háznak a helyiségeiről és Ivyről. Az utolsó képen a lány a földön feküdt. Mintha vértócsa vette volna őt körül. Szeme nyitva, szájából mintha vér folyt volna ki arcára. A teste felett egy fekete árnyék guggolt, mintha végig simított volna a lány fején. Dátum nem volt. A rendőr összevonta szemöldökét, majd megmutatta társának. Mindketten értetlenül álltak az eset előtt. A gép magától kattant egyet. Az egyik rendőr hatalmasat nyelt. Újabb kép jelent meg a kijelzőn. Ő és társa szerepelt a képen, mintha a kép hátulról készült volna. Mindketten megfordultak, de mögöttük csak a konyha helyezkedett el. Ivy pedig továbbra is az utcán ácsorgott. Katt. A rendőr megnyomta a tovább nyilat és megnézte az új képet. Ugyan az a szög, de most mindketten a kamera felé néztek. Mögöttük egy sötét alak helyezkedett el. Mintha valaki a konyha felől fényképezte volna őket, pedig a kamera a rendőr kezében volt. Egymásra néztek, majd ismét Ivyre. Újabb kép jelent meg a kijelzőn. Lenéztek a kijelzőre. Ivy nappalijában voltak, ám mindketten felakasztva. Szemük fenn akadva, nyakuk eltörve. Katt. A következő kép már csak egy nagy feketeséget mutatott. Semmi. Talán ez vár rájuk. A sötétség. A némaság. A hideg semmi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Neva Bajkowe Szablony