Sírva vigad a magyar

Sziasztok baglyocskák!

Politikát nem akartam soha erre a blogra hozni, de ez egy olyan téma, amiről muszáj volt írni. Nem is feltétlen politika, inkább társadalom kritika. Nem tudom mennyien (túl sokan biztosan nem) tudjátok, hogy február 11-12-13 vásárlás mentes napok voltak. Bojkottot hirdettek a drága élelmiszer árak miatt. A példát a horvátok adták, hisz ott már kétszer megszervezték ezt, ami 50%-os kiesést jelentett a boltoknak. Az eredmény pedig nem más lett, mint, hogy árcsökkenést jelentett meg rengeteg üzletlánc. Ha nekik ment, nekünk is. Hát nem. A magyaroknak ez sem ment. Tizenegyedikén és tizenharmadikán dolgoztam, mint kasszás egy Hipermarketben. Nos, én majdnem elsírtam magam a harmadik nap, hisz tömve volt a bolt. Szóval itt mindenkinek van pénze, mindenki jól keres, kit érdekel, hogy 1000 forint egy kiló kenyér. Ha ennyire nem vagyunk képesek, mitől várjuk a változást? Más országok tudnak tenni, azért, hogy jobb legyen, de mi nem? Elkeserítő a magyar mentalitás. Ez egy civil felhívás volt, egy civil kezdeményezés. Senkinek nem került volna pénzébe (szó szerint), s pártatlan teljesen. Tök mindegy melyik pártra akarsz szavazni, ez téged is érint. Neked is szar, hogy drága minden. Neked is szar, hogy lassan nem tudsz enni, vagy esetleg enni adni a gyerekednek. Azokról meg ne is beszéljünk, akik, direkt már csak azért is az nap mentek vásárolni, mert nehogy nekünk bármikor is jobb legyen. Értem én, hogy könnyebb azt mondani, hogy menjek külföldre, de mi van ha én itt szeretnék jól élni? Az országban amiben születtem. Ez akkora nagy baj? De sajnos igen, ha nem vagyunk képesek összefogni, sajnálatos módon az lesz a vége, hogy az összes fiatal, aki beszél bármilyen idegen nyelvet (még az is, aki nem), kifogunk menni külföldre és ott fogjuk felnevelni a gyerekeinket, s majd azok is ott fogják nevelni az ő gyerekeiket. Szép lassan így fogynak el az emberek az országból. Ezzel a három nappal kemény 1%-os kiesést okoztuk a boltoknak, ha jól tudom, ami semmi. Ezzel nem lehet eredményt elérni. Az pedig mindennek a teteje, hogy a Blikk az utca emberét kérdezte, hogy tartotta e magát a vásárlásmentes napokhoz. Kérdem én, ha tudtak erről, miért nem lehetett egy cikket írni előtte? Ja, mert talán több emberhez eljut. Borzasztó lett volna. Mi magyarok ismét bebizonyítottuk, hogy semmire valók vagyunk. Ülünk, nyöszörgünk, tudjuk, hogy szar, de képtelen vagyunk lépni. Csak egy helyben toporgunk. Igen, sajnos a magyarnak ki kell mennie külföldre, ha életben akar maradni, mert a hazájában lassan éhen hal. Ha pedig nem hal éhen, majd az egészségügy tesz róla, hogy elpatkoljon, de ebbe inkább nem mennék bele, mert csúnya vége lenne.

Az a kérdésem lenne, hogy a kormány mit gondol, hogy fog több gyerek születni? Magamat nem tudom ellátni a mostani árak mellett, hiába dolgozom éjjel-nappal és kapom a kis fizetésem, akkor, hogy kéne ellátnom egy gyermeket? 

Igazából nem is akarom ezt tovább ragozni, akinek van esze, az érti miről beszélek.
Akinek meg nincs, az abban a három napban is bement a kicseszett boltba és vásárolgatott (itt persze nem arra gondolok, aki netán nem tudott erről, hanem azokra, akik direkt mentek be).

Nárcisztikus férfiak

Sziasztok pandácskák. 

Tudom, hogy mindig csak ígérgetek, de a mai napon elkezdtem írni a Pellegrin-t. Újra. Mivel az asztali számítógépem behalt (félmilla huss), így amit eddig írtam, elveszett. Vagyis biztosan megvan, de most nem elérhető számomra, így élőről kellett kezdenem a laptopon az egészet. Viszont, mivel ez nem csak egy novellás blog, hanem igazából egy mindenes blog, így hoztam most nektek egy fincsi témát. Úgy érzem most már beszélhetek róla, hisz hónapok teltek el a szakítás óta. Szerintem kell is erről beszélni, mert sajnos biztos vagyok benne, hogy más nő is van vagy volt hasonló cipőben és örömmel olvasnám emailben, vagy facebookon vagy itt kommentben a ti történeteiteket vagy véleményeteket. Előre leszögezem, tudom, ott kellett volna hagynom az elején, de hát szerelmes voltam, naiv voltam, s ő volt az első "férfi" az életemben, (férfinek nem nevezném, de majd mesélek róla). Fincsi.

A történetünk 2020-ban kezdődött. Tombol a korona, de már legalább lehet kocsmába járni. Maszkban, szigorúan, mert az mindentől is megvéd. Nevermind. Rá is gyújtottam, mert ez egy jó story. Akkoriban az egyik barátnőm egy bárban dolgozott, jobban mondva rock-kocsmában. Szerettem azt a helyet, s miatta elkezdtem lejárkálni oda. Eleinte csak vele beszélgettem, folyton a pultnál ücsörögtem, de hát milyenek a férfiak... új hús, úr isten. Vessük rá magunkat. Na, az egyiknek sikerült is megnyernie magának. Igazából az úgy nevezett "red flag"-ek már megvoltak akkor is, de hát a 22 éves ÉN, úgy volt vele, hogy ahj, majd jó lesz ez. Már akkor egy jóval fiatalabb lánnyal kavart, akkoriban volt a lány 16 éves, akit ott hagyott miattam. Erre még mondhatnánk is, hogy rendben van. Na de jött a csavar. Neki volt otthon egy 19 éves barátnője, aki nem rég szült neki egy gyereket. Na ez volt az a pont, amikor én azt mondtam, hogy na ezt nem. Jött a huza-vona, hogy ő ott hagyja a nőt. Beszél vele, beszél a családjával is, minden el lesz intézve. Egyszer szakítottam is vele akkoriban, hogy ez így nem oké. Majd visszakönyörögte magát. Én meg hittem neki. Végül igen, ott hagyta a lányt és a gyereket, de nem épp úgy, ahogy én kértem tőle. Ez volt az a pont, amikor hozzám költözött. Na itt volt az a pont, amikor ott hagytam a sulit, mivel ő természetesen nem dolgozott, így én elmentem dolgozni, hogy legyen miből élnünk. (Akkoriban apumnál laktam, de ő mai napig külföldön dolgozik, szóval nincs sokat itthon.) Teltek, múltak a hónapok. Meglett az egy év, az első közös évünk. Hurrá. De pár hónapra rá, pontosabban 2022 januárjában ő szakított velem, mondván visszamegy egy másik exéhez, mert nagyon szerelmes. Elfogadtam, elengedtem. Vége. Hónapokig sírtam, rettenetes érzés volt. Majd egy nap rám írt a leány, akivel akkor együtt volt. Beszélgettem vele, kérdezgetett én válaszoltam. A vége az lett, hogy a lány kidobta, majd láss csodát, rá 2-3 hétre ismét megjelent a srác az életembe. Ő szeret. Ő elbaszta. Ő tévedett. Velem akar megöregedni. Oké. Mindenki megérdemel még egy esélyt. Mondjuk azóta ezt másképp gondolom, de akkoriban még úgy voltam vele, hogy hiszek azoknak a kiskutya szemeknek. Eltelt megint egy év. Majd 2023 januárjába ismét szakított velem. Ezek a januári hónapok. Itt már meg se lepődtem igazából rajta. A következő heteim abból álltak, hogy folyamatosan visszahallottam kivel és hol csalt meg, amíg együtt voltunk. 
Na és itt lesz jó a story. Megint összekeveredtünk. Természetesen a már említett rock-kocsmában. Haza is jött velem, mivel persze már nincs busz haza. Majd 2-3 napot nálam volt, de én itt már nem akartam semmit. Jó volt az a 1-2 nap, elvoltam vele, de ennyi. Aha, aztán megtudtam, hogy van egy Pesti barátnője. Itt olyan szinten dühbe jöttem, hogy az valami eszméletlen. Számon kértem, hogy ezt azért elmondhatta volna, mielőtt befekszik a takaróm alá, de én lettem végül a hisztis meg a szar, meg minden is csak szép és jó nem. Na itt jön el a bosszú ideje. Gemini things. Kiderítettem a lány nevét, majd szépen ráírtam messengeren és kitálaltam neki, arról az 2-3 napról, amíg nálam volt a drágaság. Persze először tagadta a fiúcskánk a dolgot, majd bevallotta szegény lánynak a dolgot. Természetesen szétmentek. Ezután kaptam a fenyegetéseket, hogy megleszek öletve az orosz maffiával, és a többi. Cuki fiúcska. Itt én már teljesen elengedtem emberünket. Tényleg, undorodtam tőle.
De persze egy kis csend után, megint előkerült. Elkezdett dolgozni, kezdte rendbe tenni az életét. Visszaköltözött a lakásába, ahol előtte a volt asszonya és a gyereke lakott, mivel azok elköltöztek. Ebben az időben voltunk apummal nagyon rosszban. Végül addig-addig győzködött, hogy oda költöztem hozzá. Életem legeslegrosszabb döntése volt, de valamerre muszáj voltam lépni. Igazából, egész jól működött a dolog. Tényleg látszódott rajta az igyekezet. Nem járkált el inni, igazából már velem sem akart meginni egy pohár bort sem. Haverozni is csak néha-néha ment el. Nem beszélgetett más lányokkal, nem történtek megcsalások. Tényleg úgy nézett ki, hogy összeszedte magát.
Aztán megint nem ment dolgozni és megint jöttek a veszekedések. Majd kikezdett a legjobb barátnőmmel, aki vevő is volt erre, így végül őt is elveszítettem. Vele azóta se beszélek. Ezután még húztuk pár hónapig, de 2024 júniusában végre végleg vége lett az egésznek. Én visszaköltöztem apámhoz, egy darabig még összejártunk, de aztán ezt a rituálénkat is felfüggesztettem. 
A kegyelemdöfés pedig az volt, hogy szeptemberben összejöttem az egyik haverjával. Ráadásul az orra előtt, mert egy házi bulit tartottam nálam és azon ő is itt volt. Mielőtt összejöttem a mostani párommal, azelőtt 2 nappal akart ismét összejönni velem én pedig közöltem vele, hogy ennyi fájdalom után sokat kell leraknia az asztalra. Az ígéret megvolt, de én már nem hittem neki és milyen jól tettem. A mostani párom úgy bánik velem, ahogy azt egy nő megérdemelné. ÉS! dolgozik. Nem hittem, hogy ezt valaha ki kell emelni egy férfinál, de sajnos ki kell emelni 2025-ben. 

Ez egy nagyon lerövidített story, de nem is akarok túlságosan belemenni a részletekbe. Ez az én kis történetem, ahol hülye voltam és hittem egy olyan embernek, aki sohasem fog megváltozni. Sajnos az a szomorú. hogy nagyon sok az ilyen "férfi". 
A történethez hozzátenném, hogy az említett egyénünk, most 27 éves és egy 15 éves kislánnyal van együtt. Erről is tudnék regényelni, mert egyszerűen gusztustalannak tartom a dolgot. Azt nem értem hogy a kislány szülei ezt hogyan engedik, miért engedik. Hol. Az. Anya. Ilyenkor. Kérdőjel. Felháborít és ha én lennék a lány anyja, emberünk már nem élne. Én ezt nem hagynám, az biztos. De természetesen ezzel lehet csak én vagyok így. 

A kapcsolatunk alatt a viselkedése eleinte nekem nem tűnt fel. Talán amikor harmadszorra jöttünk össze és a jó időszakot felváltotta ismét a rossz, akkor kezdtem el gondolkodni rajta, hogy valami nagyon nem okés vele. Folyton mindent rám hárított, bocsánatot sohasem kért, még ha odáig fajult a dolog, hogy elsírtam magam, mert annyira megbántott, akkor is én voltam a rossz. Mindig minden az én hibám volt. Ha dolgozni akartam küldeni, folyamatosan üvöltözött velem, de közben nem volt elég az, amit én kerestem. Ha megkértem, hogy amíg én dolgozok, főzzön meg vagy takarítson ki, ment a hiszti, mintha valami tinédzserrel élnék együtt. Egyszerűen katasztrófa volt, ahogy így visszagondolok. Ha az érzéseimről próbáltam beszélni, az volt a válasza, hogy az ő érzéseivel ki fog foglalkozni. Folyamatosan hazudozott, de még a legkisebb dolgokban is. Ha megkértem, hogy adjon kaját a macskáknak, azt írta adott, de mire hazament természetes mint a vizes tál, mint a kajás tál csutka üres volt. Amikor számon kértem, a szemembe hazudott, hogy ő adott de megették. Tudtam mennyit esznek a macskáim és azt is tudtam, hogy nem fogyhat el egy műszak alatt, amit én ledolgozok. De persze, ha a fejéhez vágtam, hogy ne hazudjon... én voltam a szar. Mint mindig. A fizikai bántalmazásról nem beszélek, mert igen, bántott, de én olyan nő vagyok, aki visszaüt és nem hagyja magát. És ki volt az agresszív? Természetesen én. Próbáltam beszélni vele erről, próbáltam rávezetni, hogy ez bizony nárcisztikus személyiségzavar és szívesen elmegyek vele orvoshoz, de én lettem lehülyézve és ez csak az én fejemben van. Amikor a saját barátai igazat adtak nekem, akkor meg mi volt? Na akkor volt az, hogy engem választottak helyette és, hogy az seggemet nyalják. Mindenki rossz, csak ő a jó. 

A gyerekére visszatérve, eleinte én rávettem, hogy hozzuk el. Én jóba is lettem az anyjával a kicsinek, beszélgettem vele nagyon sokat. Sőt, az első szakításunk után, ő nyújtott nekem támaszt. Hozzá járkáltam át teázni és beszélgetni és nagyon sokat vigyáztam a picire, amíg ő elment bevásárolni vagy plazmát adni. Szóval semmilyen olyan szándék nem volt bennem, hogy elszakítsam őt a gyerekétől. Volt, hogy én adtam pénzt a lánynak, volt, hogy vettem pelenkát vagy bármit amire épp szüksége volt a gyereknek. De sajnos emberünk ezt is elbaszta, és ha jól tudom, már nem is tartja a kapcsolatot a gyerekkel se az anyjával. Ha belegondolok, talán jobb is így. Én se örülnék ha ilyen apja lenne a gyermekemnek. 

Szóval drágák, ha nektek is van hasonló storytok, vagy csak azt szeretnétek kifejezni mekkora barom voltam, várom a kommenteket a poszt alatt. 
Kerüljétek az oroszlán férfiakat. Nem. Soha többet. Egyel se állok szóba.

Tanulság: Ne legyetek olyan hülyék, mint én. Nem tartunk el férfit és nem hiszünk el nekik mindent. Királynők vagyunk, nem szolgák. 

Örülök, hogy végre ezt kiírhattam magamból még ha sok lesz a negatív komment is, de ha ezeken nem megyek keresztül, ha nem játszom el vele háromszor a körömet, akkor lehet, hogy a mostani párommal össze se jövök, ami nagy mínusz lenne az életemben. 

Sok-sok puszi nektek. 

Körforgás write tag - Február (pótólás)

Sziasztok!

Az utóbbi időben egy kicsit eltűntem, amit nagyon bánok. Viszont most szeretnék visszatérni a blogoláshoz és új történeteket is feltenni az oldalra. A régóta tervezett Pellegrin lesz az első, amit meg szeretnék írni. De vannak más történet ötleteim is, valamint nem kizárt, hogy hozok fanfic-eket is. Jó magyarosan írtam ezt most le. Na mindegy. 

Mivel nagyon nem volt energiám foglalkozni a blogommal, így nem láttam, hogy februárba Abeth meghívott egy write tag-be. Tudom, hogy kései vagyok, de mindenképp beszeretném ezt pótolni, ha már gondolt rám. Szóval most ezt meg is teszem. 

A végén nem hívok ki senkit, mivel ez már lejárt dolog valójában, így ezt nézzétek el nekem.

Forrás: Emilia.

Szabályok:

▪ Bármikor csatlakozhatsz – a korábbi hónapok kitöltése nem kötelező, de persze szabad. 
▪ Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére! 
▪ A linktree segítségével jelöld a játék ötletgazdáját! 
▪ Ha másnál láttad a taget, linkkel jelezd, hogy tőle hoztad! 
▪ A játék platformfüggetlen – bárhol találkoztál vele, átviheted magadhoz, akkor is, ha más platformon vagy aktív. 
▪Jelölni szabad, de nem kötelező – beszállhatsz akkor is, ha senki nem hívott ki, és neked sem kell másokat jelölnöd. De ha szeretél meghívni embereket, megteheted, csak értesítsd őket. 
▪ A bannert vinni szabad, de nem kötelező. 
▪ Válaszolj a kérdésekre! (Ha van +1-es, azt se felejtsd ki!) 
▪ Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! (nem kötelező) 
▪ Ha van kedved, kommenteld akár az ötletgazdához, akár ahhoz, akinél láttad a taget, hogy kitöltötted, hátha bekukkantanak hozzád! ;)

Kérdések:

Február - Álarc

1. Szerepelt-e már valamelyik történetedben farsang, karnevál, álarcosbál, bármilyen beöltözős móka?
2. Ha egy hétre magadra ölthetnéd az egyik szereplőd bőrét, ki lenne az és miért?
3. Szokták a szereplőid másnak mutatni magukat, mint amilyenek?
4. Igazi vagy írói álnév? Miért?
5. Szoktál valakivel az írósról beszélgetni, vagy inkább „rejtőzködő” típus vagy?
6. +1 Bármit kérdezhetsz, ami a hónaphoz vagy az ahhoz választott témához kapcsolódik. (De ne felejtsd el ezt a szöveget is bemásolni, hogy a te jelölted is kitalálhasson valamit!)

Válaszok:

1. Még soha. Sajnos olyan igazi halloweeni történetet, amibe ezt beletudnám képzelni, még sosem írtam. De ami késik, az nem múlik.

2. Nem biztos, hogy nekem olyan karaktereim vannak, akiknek belebújnék a bőrökbe. De a szívemhez legközelebb, Midnight áll. Igaz, tragikus befejezést kapott, de az ő karaktere az, aki a legközelebb áll hozzám, nem véletlen dolgoztam vele annyit régebben. Sokáig formáltam a karakterét. 

3. Persze. Mindig kell egy kis csavar a történetbe.

4. Írói álnév. Csupán azért nem használom a saját neveim, mert sok ismerősöm leszólta régebben az írásaimat, plus ők nem ilyen blogolós emberek. Nem szeretném, hogy ők is olvasgassák a dolgaimat. Akit érdekel a saját közegemből ez az egész, annak elküldöm privátba a blogom linkjét.

5. Egy barátnőm van, akivel ezeket megvitatnom, az pedig Lina M. Régebben sok tanácsot kértem tőle, meg sokszor segítettünk egymásnak. Jelenleg is van egy új története fent, amit mindenképp elakarok olvasni, amint eljutok oda. Imádom az írásait. 

6. +1 Az egyik karaktered olyanná válik, mint te (az író), azt az életet éli, mint te. Hogyan befolyásolná ez a történetet, a cselekményt, miben változna a karakteríve?

Nos, ez egy nehéz kérdés. Azért is, mert valamiben mindegyik karakterem hasonlít rám. A személyiség jegyeket a valóéletből fűzöm bele a történeteimbe. Barátok, családtag, én. Ezekből táplálkozok leginkább. De ha egy karakterem teljes mértékben rám hajazna, akkor sajnálnám szegényt. Az elmúlt pár évem nem volt a legjobb. Kőkemény dráma lenne abból a storyból. 

 

Nos, ezek lettek volna a válaszaim és még egyszer köszönöm Abeth-nek, hogy gondolt rám.

Remélem hamarosan tudok jelentkezni egy új horror történettel. Igyekszem vele.

Októberi borzongás

Köszöntelek e gyönyörű, esős októberi napon. 

Most egy kis listával érkeztem. Ha szereted a horror filmeket, a borzongást és persze a halloween-t, akkor ezt ne hagyd ki. Saját általam kiválasztott filmeket és sorozatokat hoztam el, amik passzolnak az október végi hangulathoz (az én meglátásom szerint).

◊ ◊ ◊ ◊

Oculus

Az első legyen egy számomra örök kedvenc. A rendező Mike Flanagan, 2013-ban mutatták be (itthon 2014-ben), természetfeletti horror.

A film két különböző időpontban játszódik: A jelenlegi, valamint a 11 évvel korábbi. A két cselekmény és visszaemlékezése egy időben történik.

2002-ben, egy szoftver mérnök, Alan Russell beköltözik a feleségével, Marievel, a 10 éves fiával, Timmel, és a 12 éves lányával, Kaylievel az új házukba. Alan hamarosan vásárol egy antik tükröt, hogy feldíszítse vele az irodáját. Tudatán kívül a tükör rosszindulatú és természetfeletti, amely mindkét felnőttnél hallucinációkat vált ki; Mariet a rothadó saját teste kezdik el üldözni, Míg Alant egy Marisol nevű kísérteties nő kezdi elcsábítani, akinek a szeme helyén tükör van. Idővel, a szülők pszichés állapotba kerülnek, Alan egyre inkább egyedül szeretne lenni az irodájában, Marie viszont egyre paranoiásabb és visszautasító. Ugyanezen idő alatt a házban lévő növények is kezdenek kihalni, és a család kutyája is eltűnik, miután bezárják őt az irodába. Ezután, Kaylie látja Alant kettesben Marisollal, amit elmondd az anyjának. Marie megőrül és megpróbálja megölni a gyerekeit, Alannak sikerül legyőznie, majd odaláncolja őt a hálószoba egyik falához. Alan határozatlan időre az irodájában marad elszigetelten; amikor a család kezd kifogyni az élelmiszerből, a gyerekek megkísérlik, hogy segítséget kérjenek a szomszédoktól, de ők nem hiszik el a történteket.A gyerekek nagyon félnek, de tudják erősnek kell lenniük. Eközben a 11 évvel későbbi idősíkban a két testvér újra találkozik, hogy beteljesítsék gyerekkorukban tett közös fogadalmukat. A tükörnek pusztulnia kell. Kaylie úgy dönt, hogy ezelőtt még mindenképpen be szeretné bizonyítani a világnak, hogy a tükör természetfeletti. 

Kinek ajánlom? Mindenkinek.

◊ ◊ ◊ ◊

The Fall of the House of Usher

A második legyen egy sorozat, ami most, nem rég jelent meg és Netflixen elérhető, szintén Mike Flanagan keze munkája.

A történet egy testvér pár körül forog, Roderick és Madeline Usher. 1980-ban, mondhatni egyességet kötnek az "ördöggel", aki nem a lelküket kéri cserébe, hanem a vérvonalukat. A megállapodás ugyanis úgy hangzik, hogy gazdagok és sikeresek lesznek, viszont ha Rodericknek eljön az ideje, mindenki meghal, az egész család. A testvérpár belemegy, s megszületik az alku. Az idő előrehaladtával meg is feledkeznek erről, mintha csak egy furcsa álom lett volna, egészen addig, amíg az első gyermek (Roderick gyermeke), meg nem hal. Azután sorban hullnak a fejek, ha lehet így fogalmazni. Végül ők is szembe találják magukat azzal a nővel, akivel anno megkötötték az alkut, de már késő mindennek. A történet több szálon is fut egyszerre, s majdnem csak a végén jövünk rá mi is, hogy pontosan mi és miért történik. Az eredeti mű Edgar Allan Poe tollából fogant. 

Egyébként van egy 1960-as változat is, Roger Corman rendezte. Azt még én sem láttam, de aki kedveli a régebbi filmeket, ajánlom figyelmébe, én is megfogom nézni. Nem tudom, hogy ahhoz van e szinkron, vagy felirat, de érdekes lehet. Valamint az eredeti művet is ajánlom.

Kinek ajánlom? Akik jobban szeretik a misztikus filmeket/sorozatokat, azoknak ez főnyeremény. Itt maga a történet a lényeg és nem a jumpscare-ek.

◊ ◊ ◊ ◊

The Addams Family

A harmadik pedig egy örök klasszikus, amit én nem csak az október/halloween alkalmával nézek meg, sokszor előveszem. Szerintem senkinek se kell bemutatni. 1991.-ben mutatták be, Barry Sonnenfeld rendezte. A második rész 1993.-ban került bemutatásra, ugyan azzal a szereplőgárdával és ugyan azon rendezővel. Mindkét filmet ajánlom, egy remekmű.

Első film:

A jóravaló, rémes hagyományait hűen őrző Addams család idillje felett sötét felhők gyülekeznek. Egy tönk szélére jutott ügyvéd és egy rémes perszóna kiterveli, hogy a nő fiát (Christopher Lloyd) pénzszerzés céljával becsempészi Addamsékhez, elhitetve, hogy ő a családfő rég eltűnt bátyja. Az ál nagybácsi csakhamar lelki válságba kerül: megszereti új családját...

 Második film:

A film azzal kezdődik, hogy új jövevény érkezik az Addams családba, Morticia fiút szül, Pubertet; testvérei Wednesday és Pugsley azon igyekeznek, hogy minél előbb eltegyék láb alól. Amikor Gomez és Morticia megpróbálnak felbérelni egy dadát, a gyerekek mindegyikőjüket elijesztik. Az utolsó pályázó, Debbie Jellinsky, úgy tűnik, nem adja fel könnyen; mindazonáltal ő egy sorozatgyilkos, akit Fekete Özvegyként ismertek. Következő áldozata Fester. Amikor Wednesdaynek gyanússá válik, Debbie rábeszéli Gomezt és Morticiát, hogy küldjék el Chippewába, egy üdülőtáborba. Amikor megérkeznek, Wednesay megpróbálja megmérgezni magát, míg Pugsley egy fára akarja felkötni magát. Debbie összeházasodik Festerrel, azután azonnal megpróbálja megölni őt a hawaii nászútjukon; Fester azt hiszi, hogy Debby szeretetből próbálja megölni. A végén Debbie megtagadja tőle a szexet, csak akkor hajlandó vele lefeküdni, ha soha többé nem látja a családját. Fester beleegyezik, azután elköltöznek McMansionbe, a külvárosba. Gomez depresszióba esik testvére elköltözése miatt, és Pubert eközben szőkül és vidámmá kezd válni. Időközben a Chippewa táborban, Wednesday találkozik egy hozzá hasonló kisfiúval, Joel Glickerrel, aki allergiás mindenre. Megerősíti a gyanújában, hogy Debbie a Fekete Özvegy, és Fester a következő áldozata. Amikor Wednesday megtagadja, hogy részt vegyen a tábor előadásán, bezárják a Harmónia Kunyhóba és kényszerítik, hogy meséket nézzen. Időközben, amikor Debbie megpróbálja megölni Festert házuk felrobbantásával, ám férje Izé segítségével megmenekül. Wednesday és Pugsley hazatérnek a táborból. Debbie villamosszékekbe szíjazza az egész családot, kivéve Pubertet, de Pubert rövidre zárja a kábeleket és ezzel Debbie, ahelyett, hogy megölné Addamséket, magával végez, a teste egy halom hamuvá válik, csak a cipői és a hitelkártya marad utána. A végjátékban Gomez és Morticia Pubertnek rendeznek egy partit. A vendégek között van egy potenciális új szerető Festernek, Demencia, egy kopasz, groteszk dada, aki Hogyishívják kuzinnak és Margaret Addamsnek dolgozik. Joel, Gomez kiköpött másaként, szintén megjelenik és Wednesday-jel elsettenkedik a temetőbe, ahol Debbie-ről beszélgetnek.

Kinek ajánlom? Ez jobbára egy horror komédia, családdal is lazán nézhető. Nem rémisztő, így akár gyerekekkel is lehet nézni, akár karácsonykor is. Ugyanitt nyugodt szívvel ajánlom a Wednesday c. sorozatot is, aminek ha minden igaz, hamarosan jön a folytatása Netflixre.

◊ ◊ ◊ ◊

Coraline

2009-ben mutatták be, Henry Selick rendezte és ez egy mese, valójában. Emlékszem, mikor reklámozta a tv és nagyon vártam, de csak évekkel később néztem meg, mert valamiért feledésbe merült. Mai napig imádom, a kedvenc mesém és a csattanó a végén... nos, nem számít rá az ember.

A kamasz Coraline egyáltalán nincs elragadtatva attól, hogy szüleivel egy unalmas, ódon, vidéki házba kell költöznie, ahol a szülei minden figyelmét egy kertészeti katalógus megszerkesztése köti le. A lány unalmában felfedezőútra indul, eközben bukkan egy titkos ajtóra a nappaliban, ami egy másik valóságba vezet: itt minden ugyanolyan, mint ahonnan jött, még a szülei hasonmásaira is rátalál, de minden és mindenki sokkal kedvesebb, érdekesebb, izgalmasabb, mint az eredeti valóságban, azzal együtt is, hogy mindenkinek gombszeme van. A kezdeti látványos és kedves invitálás azonban egyre gyanúsabbá válik Coraline számára, különösen azután, hogy alternatív szülei felajánlják neki, hogy örökre velük maradhat, ha ő is gombot varr a szemére. A lány azonban megretten az ajánlattól, minekutána saját és valódi szülei élete is veszélybe kerül, mert ekkor válik nyilvánvalóvá, hogy milyen rosszindulatú szándék húzódik meg a titkos ajtó mögötti világban...

Kinek ajánlom? Akik szeretik a Tim Burton féle meséket, azoknak ez a mese is be fog jönni, noha nem T.B. rendezte. 

◊ ◊ ◊ ◊

Igazából hirtelen ezek jutottak eszembe, nem kizárt, hogy csinálok még egy kisebb listát, ha lesz rá igény. Remélem tetszeni fog nektek, ha pedig már láttátok őket, nézzétek meg ismét, mert mindegyik fenomenális. Köszönöm, ha végig olvastad a cikket, részben segítségemre volt a wikipédia. Nézz körül a blogon, s ha tetszenek a tartalmaim, iratkozz fel. További szép napot és kellemes halloween-t. 

Anne

Hozzá-nem-értők Alapítványa

 Sziasztok!
Nagyon rég nem írtam már semmit az oldalra. Sok történet ötletem van/volt, amiket szeretnék elkezdeni megírni, folytatni és feltölteni a blogomra őket. Körülbelül három éve pihen az oldalam, amit sajnálok, mert mikor elkezdtem nagyon lelkes voltam, aztán időhiány miatt elhanyagoltam.
Most egy kisebb cikkel szeretnék visszatérni, amit igazából hirtelen felindulásból írok meg. Csupán egy kommentet írtam egy cicákkal foglalkozó alapítvány oldalára, ami egy negatív kritika volt, ha lehet ennek mondani. Az oldalról persze letiltott a hölgy, ami persze 2023-ban nem meglepő, hisz nem lehet sehol sem negatív kritikát megfogalmazni, Isten óvjon, hogy bárkit negatív szavakkal sértsenek. Nos, így a blogomra kerülnek ki a gondolataim, ami így sokkal hosszabb lesz, mint az a pár mondat, amit én az alapítvány oldalára írtam. 

A komment egyébként egy öreg, vörös cica videója alá került, akiről részletesebben is írni fogok, személyes tapasztalatok, érzelmek fűztek a cicához. 
A kommentem:

"Én Piskótának neveztem el, de sajnos már nincs esélye gazdisodni, mert elaltatták. Sajnálom, hogy az a szerencsétlen macska nem kapott időben rendes orvosi ellátást, nem lett csináltatva egy teljeskörű kivizsgálás neki, hogy legalább pár évet adjanak neki pluszban. Sajnálom, hogy nem hozzáértők kezébe került, ha lett volna elég kapacitásom és elég pénzem, segítettem volna neki, de sajnos nem tudtam. Nyugodjon békében a szépség. Most már nem fáj neki semmi."

Nos azóta gondolom a kommentem törlődött és az oldalról is letiltott a hölgy, akié az alapítvány. Direkt nem szeretnék konkrét neveket írni, a békesség érdekében, de ha jól tudom, még mindig szólásszabadság van az országban, így leírhatom a gondolataimat, bárhova.
Két esetnek voltam szemtanúja az elmúlt hetekben. Az első történet egy fekete baba cica esete. Nagyon pici volt, ideiglenes gazdihoz került, mert máshol nem volt hely. Tápszerrel etették. Egy nap, picit csipás lett a szeme, amit öreganyáink azzal rendeztek volna le, hogy kamillás vízzel megtörölgetik a kis szemét. Nos, az alapítványt vezető hölgy elvitette az állatorvoshoz, ahol antibiotikumot kapott. Kétszer is. Ha jól tudom, adniuk kellett volna mellé pro-biotikumot is, de azt nem kapott a cica. A második adag után, elpusztult a cica. Ezekre a tényekre alapozva én emberi mulasztást állapítok meg, de ez csak az én véleményem továbbra is. 
A második eset ennél picit bosszantóbb. Az öreg cica, akiről fentebb írtam, akinek én a Piskóta nevet adtam, aki miatt ez a cikk is megszületik, sok szenvedésen ment keresztül. Ő ugyan annál az ideiglenes gazdinál volt, mint a fekete kiscica is. Hetek teltek el, de sajnos nem kezdett el hízni. Voltak kivizsgálások, kiderült, hogy májbeteg, ami egy öreg cicánál nem meglepő. Egy idő után kezdtek rendszeressé válni a hányások. Könyörögni kellett, hogy legyen a macska elvíve orvoshoz, mert valami baj van. Ez később meg is történt, de a legjobb tudomásom szerint, csak felületes vizsgálat volt. Kapott gyógyszer, hányás csillapítót. Úgy tűnt jobban is van, majd ismét elkezdődtek a hányások, s pár napra rá, el lett altatva a cica.
Igen, az elaltatás szükséges volt, hisz ne hagyjuk szenvedni az állatot. Viszont miért csak a halála után derült ki, hogy gyógyíthatatlan beteg? Legalábbis én ezt az információt kaptam. Nem kizárt, hogy rosszul informált vagyok, esetleg, hogy én látom rosszul az egészet. 

Még egy apróság, amit az alapítványt vezető hölgyről tudok, amikor találtak egy kiscicát, akiről kiderült, hogy lehet, hogy van benne vadmacska, s tényleg egy gyönyörű kis cicáról beszélünk. A hölgy úgy reagált erre, hogy a találót felelőtlen állattartónak titulálta, amikor az megakarta tartani, majd konkrétan kijelentette, hogy neki "KELL" az a macska. Ezek után mindenki döntse el magában, hogy milyen lehet ez a hölgy, aki egy cicákkal foglalkozó alapítványt vezet.
Arról a helyről nem örökbe fogadni kell, hanem menteni a cicákat, s tudom, hogy ez most durván hangzik, de ez az én véleményem. 

Köszönöm annak, aki elolvasta ezt a kis szösszenetet. 
Nyugodjanak békében az elhunyt cicák, s remélem több nem követi őket.

♥

Gemini: 5. rész

Sziasztok! Késéssel, mint mindig, de meghoztam a Gemini utolsó részét.

Aki nem tudná: Ez a novella, az Éjfél c. novellám folytatása. A tartalomjegyzékbe megtalálhatóak a részek, de ide is belinkelem őket (1 , 2 , 3 , 4),

valamint a Gemini összes részét is ide teszem (1 , 2 , 3 , 4).

Jó olvasást kívánok hozzá!

Midnight mély levegőt vett, majd kinyitotta a szemét. Kipöckölte az elméjéből Chelseát. Felegyenesedett, majd megigazította a ruháját. Hátrafordult, s a kunyhó ajtajában Aina ácsorgott. A szőkeség elmosolyodott, majd ismét a városra szegezte tekintetét. Lehunyta szemét, majd kántálni kezdett. Az ég sötétebb lett, s apró fekete árnyak bújtak elő a föld alól. Hörögtek és sikítottak. Körülvették Midnightot. Mintha öröm táncot járnának körülötte. Aina ámultan nézte a lányt, aki ezer és ezer démont idézett meg, egy pillanat alatt. A szőkeség kinyitotta szemét, majd végig nézett, fiain.

– Vigyetek el minden férfit a városból. – hangja betöltötte a halk vidéket. Parancsot adott. A démonok azonnal elindultak a város felé. A lány arcán egy őrült mosolya jelent meg. Büszkén nézte, ahogyan a démonok elhurcolják a férfiakat. Mindegyik eltűnt, s a pokolban rohad el. Aina hite megremegett. Elméletben jól nézett ki a dolog, de gyakorlatban már nem annyira. Talán hibát követett el. Midnight megindult a város felé, s léptei alatt, megremegett a föld. Blackrose házai omladozni kezdtek. Az anyák próbálták menteni gyerekeiket, de sokan a házakban ragadtak. Hallani lehetett, ahogyan sikoltoznak. Segítségért kiabálnak. Midnight megállt a város közepén, majd végig nézett az összeomlott házakon és épületeken. Egy iskola állt tőle balra. Elmosolyodott, mire az épület lángra lobbant. A gyerekek és a tanárok próbáltak elmenekülni, de az ajtók nem nyíltak. Aina hallotta a gyermekek keserves sikolyát. Barbár dolog volt, amit Midnight művelt. Meg akarta állítani a lányt, de amint elindult, Luna jelent meg. A hatalmas tigris visszatalált gazdájához. Luna morgott, s Aina tudta, hogy végezni fog vele. A fekete tigris leharapta a nő fejét egy szempillantás alatt. A nő teste a földre zuhant. Gyors halála volt. A tigris kiköpte a nő fejét, majd megindult Midnight után. A szőkeség ismét parancsot adott a démonoknak, s azok engedelmeskedtek. Oldalra pillantott, majd végig simított Luna hatalmas fején. Az apró árnyak, minden gyermeket és nőt a főtérre vittek. Az egyik halmazban az anyák voltak, míg a másikban az aprócska csemeték.

– Szolgálhattok, - kezdte mondandóját, majd a gyermekekre nézett. – vagy meg halhattok.

– Mi vagy te? – egy nő üvöltése volt, akinek a gyerekei bent égtek az iskolában. Hangja tele volt keserűséggel. Fájdalma nagyobb volt bárminél.

– Boszorkány. – felelte a szőkeség, majd közelebb lépett a gyerekekhez. Végig simított egy kisfiú arcán, majd a kezét nyújtotta felé. – Gyere csak. – suttogta a fiúnak, aki nem lehetett több nyolcnál. A gyermek anyját kereste a tömegben, de nem látta. Megfogta Midnight kezét, majd felállt. A boszorka arrébb sétált vele, majd a többi gyermekre pillantott. Felemelte kezét, majd csettintett egyet. A gyermekek vért kezdtek köhögni és testükön fekete kelések jelentek meg, amikből vér fakadt. Az asszonyok sírni kezdtek, s üvöltözni. A gyerekek lassú halált haltak, s Midnight mosolyogva nézte végig. Csupán az a kisfiú élte túl a dolgot, aki mellette álldogált.

– Kérlek, engedd el a fiamat! – egy vörös hajú nő lépett elő a tömegből. – Kérlek, ne bántsd! – ismételte magát, mire Midnight felhúzta szemöldökét.

– Nem fogom bántani. – felelte, s arcán ismét megjelent az az őrült mosoly. – Mostantól az én gyermekem. – tette hozzá, majd a démonokra nézett. – Szálljátok meg őket. – hangzott a lány szájából, mire a démonok megrohamozták a nőket. A kisfiúra nézett, aki szorította a kezét, majd leguggolt elé. – Hogy hívnak, drágám? – mosolya kedves volt, s megbízható.

– Dylan. – suttogta a fiú, majd megtörölte szemeit.

– Nagyon különleges kisfiú vagy, tudod-e? – a kisfiú bólintott. Midnight egyből megérezte, hogy a fiúnak különleges képessége vannak. – Megmutatod, mit tudsz? – Dylan ismét bólintott, majd felemelte kezét. Tenyeréből apró lángcsóva bújt elő, ami lassan gömbbé változott. Midnight elmosolyodott, majd megpuszilta a fiú homlokát. A nőkre pillantott, akik már nem voltak önmaguk. Pirosan izzott a szemük, ami a démonok jelenlétét jelezte.

– Mi a parancs, királynőnk? – lépett elő az egyik démon, s Midnightot figyelte.

– Menjetek. Szabadok vagytok. – ez egyet jelentett. Meg kell mérgezniük az embereket. Ölniük kell, betegségeket kell terjeszteniük. A démon bólintott, majd mindannyian elillantak. Csupán öt nagyobb árny maradt Midnight mellett, akik nem találtak maguknak testet. A szőkeség rájuk nézett, majd a tigrisre. Itt végzett, legalább is egyelőre. Visszasétált a hegyre, majd egy üzenetet küldött el a széllel. Mindegy egyes boszorkának, aki még életben van, s a közelben tartózkodik. Az üzenet tiszta volt, s egyszerű. Vagy szolgálják őt, vagy meghalnak. Aina fejetlen teste még mindig a kunyhó előtt hevert. Midnight arrébb rugdosta a nő fejét, majd Lunára nézett. A tigris megragadta Aina testét, majd arrébb vonszolta, s elfogyasztotta azt. A szőkeség az ágyra ültette Dylant, majd mellé telepedett.

– Éhes vagy? – érdeklődött, de a fiú nem akart vele beszélni. Látta, ahogyan társai meghalnak. Látta, hogy anyját megszállja egy démon, amit Midnight idézett meg. Érezte a sötétséget és a gonoszságot a lányban. Kívül talán ragyogott, de belül romlott volt. Dylan megrázta a fejét, s próbált elhúzódni a szőkeségtől. – Nem kell tőlem félned, Dylan. Barát vagyok. – a lány komolyan gondolta, legalábbis próbálta. Nem volt gyermeke, így Dylan élhetett volna vele. Megtanított volna neki mindent. Az ősi varázslatokat, s azt, hogyan használja az erejét. A fiú nem felelt, próbálta távol tartani magát. – Hát legyen. – mondta, majd felegyenesedett. Lenézett a gyermekre, majd felsóhajtott. Csettintett egyet kezével, majd hátat fordított neki. Dylan köhögni kezdett, majd vér kezdett folyni az orrából és a szemeiből. A szőkeség után akart menni, de amint felállt, összeesett. A köhögéstől nem kapott levegőt, s lassan elhomályosodott minden. Lefeküdt a földre, s keserű, hörgő hang kíséretével, elment. Midnight mély levegőt vett, majd kisétált a kunyhóból.

May belépett a korterembe, s megpillantotta Wyattet a földön fekve. Oda sétált, majd belerúgott egyet a férfibe. Wyatt felkapta a fejét, majd a démonra pillantott.

– Hol van, Chelsea? – hangzott a kérdés May szájából, mire a férfi az ágyra pillantott. Jaj, ne, suhant végig az agyán, s eszébe jutott minden. Chelsea elaltatta őt, hogy eltudjon szökni. Nem tudta mióta aludhatott. Az ablakra pillantott. Odakinn még világos volt, viszont eleredt a hó. May felsegítette a férfit, majd Charlesra pillantottak. Az öreg aludt, talán fel sem tűnt neki a lánya hiánya.

– Blackrose. – suttogta Wyatt. May azonnal elindult a liftek felé, a férfi pedig követte őt.

– Én vezetek, te megkeresed a fura elméddel. – jelentette ki a lány, mikor a földszintre értek. Wyatt a démon kezébe nyomta a kocsi kulcsot, majd megindultak a parkolóba. A lány bepattant a kocsiba, majd szinte azonnal, indította a motort. Kihajtott a parkolóból, majd megindult a városka felé. Wyatt hátradőlt, majd lehunyta a szemét. Minden erejével azon volt, hogy megtalálja a lányt. Mikor ismét kinyitotta szemeit, már egy másik autóban találta magát. Jobbra nézett, s megpillantotta Chelseát. Egyik kezével a kormányt fogta, míg a másikkal a hasát szorongatta. A kórházi köpeny átázott, csupa vér volt. A lány elsápadt, s egyre nehezebben tudott koncentrálni az útra. Wyatt körül nézett, de egyetlen egy táblát sem látott.

– Sea, kérlek, állj meg! – szólalt meg, mire a lány oldalra fordította a fejét. – Kérlek. – a barna hajú lány megrázta a fejét, majd ismét az utat nézte. – Meg kell állnod! – Wyatt érezte, hogy a lány nem fog rá hallgatni, de mindent megkellett próbálnia. – Sea, nem veszíthetlek el. – a lány felszisszent, majd lenézett. Lassan mindene csupa vér volt, s félt, hogy nem bírja ki az utat.

– Menj innen! – sziszegte, mire Wyatt hirtelen magához tért. Mayre pillantott, aki egyre jobban nyomta a gázt. Chelsea mély levegőt vett, s próbált elérni Blackroseba. Félhomály volt, amikor végre oda ért. Leparkolt a város szélén, majd kiszállt a kocsiból. Blackrose romokban hevert. Lángoló épületek vették őt körül. A főtéren egy halom halott gyermek, tele csúnya fekélyekkel. Chelsea a hegyre pillantott, ahol Midnight már várta őt. Lassan felsétált a boszorkányhoz, majd megállt vele szemben.

– Csatlakozol hát hozzám? – mosolyodott el az ezüsthajú lány. Chelsea bólintott, majd összeesett a boszorka előtt. Midnight oda lépett a lányhoz, majd kezét, Chelsea sebére helyezte. Elmosolyodott, s a lány sebe begyógyult. Mintha ott se lett volna. Midnight felsegítette a lányt, majd magához ölelte. Chelsea lehunyta szemét, s Wyattet kereste. Ismét a tenger parton voltak. A férfi megfordult, s megpillantotta a lányt. Barna haja akár a selyem. Egy fehér kis ruhát viselt. Közelebb lépett hozzá, majd végig simított az arcán. Chelsea kezei közé vette Wyatt arcát, majd csókot lehelt rá.

– Szeretlek. – suttogta a férfi fülébe, majd elmosolyodott. Kinyitotta szemét, majd a férfi kabátjában lévő bicskát kinyitotta, s Midnight szívébe döfte. A szőkeség eltávolodott a lánytól. Lenézett a bicskára, majd felnevetett. Szájából ömleni kezdett a vér, majd térdre rogyott. Felnézett a barna hajú lányra, majd teste oldalra dőlt. Többé nem vett levegőt. Teste hamuvá változott, s a szél felkapta őt. Az óceán felé vitte. A tigris is köddé vált, s a démonok is egyesével meghaltak. A hó lassan belepte a tájat. A szellő hűvös volt. Chelsea lenézett csupasz lábaira, s érezte, hogy haldoklik. Nem érezte többé maga körül azt a sötétséget, ami Midnightból származott. Nem fájt már semmije. Az égre pillantott, s a hópelyheket kezdte nézni. Hallotta, ahogyan mögötte megáll egy autó. Lassan megfordult, majd megpillantotta Wyattet. A férfi futásnak eredt. Chelsea elmosolyodott, majd hirtelen elhagyta őt ereje. Nem érezte lábait. Még mielőtt a földre zuhant volna, Wyatt elkapta őt.

– Miért? – zokogta a férfi, miközben a lányt szorongatta.

– Nem volt más lehetőség. – suttogta. May pár méterrel odébb állt meg, s nézte, ahogy Chelsea lelke lassan felemelkedik. Már nem sok tartotta őt a testénél. Tiszta volt, ragyogott. Midnight szöges ellentéte. – Minden rendben lesz. – mosolyodott el a lány, majd végig simított a férfi borostás arcán. Chelsea lehunyta szemét, majd lelke elhagyta testét. A fehérség körülvette a férfit, s mintha, utoljára homlokon puszilná őt. Azután eltűnt. Wyatt magához szorította a lány testét, majd még jobban sírni kezdett. Nem akarta elhinni, hogy így ért véget ez a történet. Imádkozott, hogy a lány visszatérjen. Perceken keresztül kérlelte őt, de Chelsea már elment. May letérdelt a férfi mellé, majd simogatni kezdte annak hátát. Jobbat érdemelt volna a lány. Mindketten jobbat érdemeltek volna.

Charles kinyitotta szemét, majd felnézett. Lánya egy gyönyörű fehér ruhában álldogált mellette. Haja ragyogott, arca tele volt élettel. Mosolya megnyugtató volt. A férfi tudta, hogy mi történt. Érezte, ahogyan ránézett lányára.

– Vigyél magaddal. – Charles szemeiben könnyek gyűltek, s megragadta lánya kezét.

– El jön a te időd is, apa. – felelte a lány, majd lehajolt apjához. Megpuszilta a férfi feje búbját, majd eltűnt. Charles törölgetni kezdte szemeit, miközben próbált nem kiabálni fájdalmában. A férfi kezeibe temette arcát, s keservesen zokogott. Nem akarta elhinni, hogy lánya meghalt. Oly fiatal volt még, előtte állt az egész élet.

Wyatt felemelte Chelsea testét, majd megindult az autó felé. Berakta őt a hátsó ülésre, majd becsukta az ajtót.

– Ne mond meg, hova viszed. – nézett a démonlányra, majd hátrább állt.

– Biztos nem jössz? – May nem értette, hogy a férfi miért marad itt.

– Biztos. – törölte meg arcát, majd az előtte lévő havat kezdte bámulni. Nem lett volna képes eltemetni a lányt. Képtelen lenne rá. May felsóhajtott, majd beült az autóba, s elhajtott. Williesbe tartott, Chelsea édesanyja sírjához. Oda fogja eltemetni a lányt. Ez tűnt a legjobb döntésnek.

Chelsea egy tisztáson volt. A nap hétágra sütött. Érezte szerettei gyászát. Hallotta az autó hangját, s a szelet. Körülnézett, s egy férfit pillantott meg maga mögött. Hatalmas, fehér szárnyai voltak. Mosolya sugárzott.

– Hol vagyok? – kérdezte a lány, mire a férfi közelebb lépett.

– Egy tisztáson. – felelte az angyal. – Satarel vagyok. – mutatkozott be, majd a kezét nyújtotta a lánynak. Chelsea lekezelt vele, majd összeráncolta szemöldökét.

– Meghaltam, igaz? – a lány érezte, bár alig emlékezett valamire.

– Ha szeretnél, visszamehetsz. – Satarel kezei közé vette a lány kezét. – Mit mondasz? – Chelsea habozott. Nagyot nyelt, majd ismét körül nézett. Nem tudta, hogy ez a valóság, vagy csupán álmodik. A lány mély levegőt vett, majd az angyalra pillantott. Félve, de bólintott. Satarel elmosolyodott, majd elengedte a lányt. Szárnyaival csapott egyet, mire Chelsea zuhanni kezdett. Behunyta szemét, s próbált másra gondolni. Nem tudta mi vár rá odalent, de rettenetes félt. Próbált apjára gondolni, valami biztos pontot találni. Hirtelen minden megszűnt. Levegőt, sem mert venni. Lassan kinyitotta szemét, majd mély lélegzetet vett. Oldalra fordította fejét, s megpillantotta Mayt, ahogyan vezet. Lassan felült, majd kinézett az ablakon. Nem lehettek még messze Blackrosetól. A démonlány belenézett a visszapillantó tükörbe, s megpillantotta Chelsea kómás arcát. Azonnal a fékre lépett, s a kocsi hatalmas kerékcsikorgás kíséretével megállt. May hátrafordult, s nem hitt a szemének.

– Ezt el se hiszem. – csattant fel May, majd hátra nyúlt, s megragadta Chelsea kezét. – Tényleg itt vagy! – a lány nevetni kezdett. A barna hajú lány elmosolyodott, majd hátrapillantott. Wyatt az útközepén ácsorgott, s a kocsit bámulta. Chelsea kipattant az autóból, majd megindult a férfi felé. Wyatt ugyan így tett. Félúton összeértek, s a férfi szorosan magához ölelte a lányt. Nem értették hogyan lehetséges ez, de már nem is számított. Vége a rémálomnak. Wyatt belepuszilt a lány hajába, majd Mayre nézett, aki mosolyogva álldogált az autó mellett. Visszamentek a kórházhoz, s May felszaladt, hogy lehívja Charlest. Az öreg gyanakodva, de lement a démonnal a parkolóhoz. Az autónál megpillantotta lányát, aki épen és egészségesen álldogált a hóban. A férfi arcán hatalmas vigyor keletkezett, majd egyre gyorsabban lépkedett az autó felé. Oda érve végig nézett lányán, majd óvatosan megfogta a kezét. Valódi volt. Tényleg ott volt. Ismét vigyorogni kezdett, majd átölelte lányát.

– Menjünk haza. – suttogta a férfi, mire Chelsea bólogatni kezdett. Nem vágyott másra, csak egy forró fürdőre, egy nagy tál levesre és a pihe-puha ágyára, ahonnan nézheti kedvenc sorozatait a tvben. May haza vitte őket. Mindannyian bementek a házba, majd Chelsea azonnal a fürdőbe igyekezett. Wyatt és a démonlány leültek a nappaliban lévő kanapéra, majd maguk elé kezdtek bámulni. Nehéz volt elhinni, hogy vége. Midnight örökre elment. Legalábbis úgy tűnt. Charles mély levegőt vett, majd felrakott egy adag vizet a tűzhelyre, teának. Mire felforrt, Chelsea is megjelent a konyhában. Apja vállára döntötte fejét, majd megpuszilta a férfit.

– Hagyd, megcsinálom. – mondta, majd leemelte a vizet, s elzárta a gázt. Elővett négy bögrét, majd mindegyikbe öntött vizet. Elővette a levendulás teáját, majd rakott a bögrékbe egy-egy filtert. Rárakta őket egy tálcára, majd a nappaliba vitte. Letette a kis asztalra, majd helyet foglalt kedvenc foteljében.

– Hogyan tovább? – kérdezte May, de erre mind tudták a választ.

– Elfelejtjük. – felelte Chelsea, majd elemelte az egyik bögrét a tálcáról, s rakott bele két cukrot. – Legalábbis meg kell próbálnunk. – tette hozzá, majd belekortyolt a teába. May a mellette ülő fiúra nézett, aki ugyan így gondolta. A démonlány felsóhajtott, majd elemelt egy bögrét, s belekortyolt a teába. Cukor nélkül is elég édesnek bizonyult. Charles a másik fotelbe foglalt helyet, majd lányát kezdte nézni. Nehéz volt elhinni, hogy életben van. Talán egy nap majd elmesél mindent neki a lány. Majd egy nap, ha sikerül megemésztenie.

Gemini: 4. rész

Sziasztok baglyocskák! Meghoztam a Gemini negyedik részét. Hamarosan a végére érünk. Nem rég pedig kitettem az Ash & Fire következő részét az oldalra, amit ITT pillanthattok meg.

Jó olvasást kívánok hozzá!

May épp az utolsó lapát földet dobta Dwennon holttestére. Megtörölte homlokát, majd félre dobta a lapátot. Már rég kiakarta nyírni azt a fiút. Egy beteg állat volt. Megannyi lányt megerőszakolt már az évek során, s a rendőrök sosem tudták elkapni őt. Nem hagyott maga után nyomott, s a nyilvántartásban se szerepelt. Talán ötven éve ugyanígy néz ki. Mocsok. May a földre köpött, majd az erdő felé nézett. Luna teste mozdulatlanul feküdt az egyik fa tövében. A lány mély levegőt vett, majd odasétált a fekete tigrishez. Még mindig ugyanolyan volt, amilyennek emlékezett rá a lány. Végig simított az állat fekete bundáján, majd elejtett egy könnycseppet. Megtörölte arcát, majd felállt. Biztosan Aina tette. Luna bizonyára érezte, hogy Chelseában ugyan az az erő lakozik, mint Mindightban. Védelmezni akarta. May nadrágzsebe rezegni kezdett. Elővette a telefont, majd megpillantotta a kijelzőn Wyatt nevét.

– Mond. – szólt bele, miközben maga mögött hagyta Luna testét.

– Midnight életben van. – May megtorpant. Nem hitt a fülének. Érezte, hogy valami nem stimmel, de ez lehetetlen.

– Chelsea életben van, még is, hogy lehetséges ez? – nem akarta elhinni, de tudta, hogy igaz.

– Nem tudom. Chelsea szerint Blackroseban van.

– Nigrumrosa. – mondta ki May, majd letette a telefont. Megrázta magát, majd egy hatalmas fekete farkassá változott, s útnak eredt. Blackrose nem volt túl messze. A régi kastély helyén most egy kunyhó állt. A tenger még mindig mosta a partokat, s egy kisebb város épült a hegy oldalán. Olyan háromszáz kilométerre lehetett Miskwoodtól. Maynek ez nem okozott problémát. Farkasként gyorsabb volt, mint bármely autó. Az évszázadok során volt ideje kitanulni a démonok apró trükkjeit. Az alakváltás volt a kedvence. Kevesebb, mint három óra alatt oda is ért a városhoz. Visszavette emberei alakját, majd a hegytetején lévő kunyhóra pillantott. Érezte, hogy ott van Midnight. Érezte a sötét lelkét. Chelseában is megvolt ez a sötétség, csak nem ilyen mértékben. May megindult a hegyre. Minél közelebb ért a kunyhóhoz, annál inkább érezte, hogy az ősi boszorka ott van. Teste remegni kezdett, s tudta, hogy vagy ő hal meg, vagy Midnight. Mindent meg kell tennie, hogy a lány ne hagyja el a kunyhót. Legalábbis élve ne. Ainával is végeznie kell. Tíz méterre volt tőle a házikó. May megtorpant. Nem akart bemenni. Nem akarta ismét megölni legjobb barátnőjét. Hirtelen feltörtek benne a régi emlékek. Midnight rengeteget tett érte. Megmentette őt a haláltól. May mély levegőt vett, majd megrázta fejét. Ha egyszer ment, még egyszer menni fog. A kunyhó ajtaját berúgta, s hatalmas porfelhő keletkezett előtte. Belépett a házba, majd körül nézett.

– May? – a hang lágy volt, simogatta a démonlány fülét. May oda fordult, s megpillantotta Midnightot, szőke tincseivel együtt. Egy fekete hálóing szerűséget viselt, arca megviselt volt. Szemei alatt apró karikák jelentek meg. Haja ki engedve omlott vállaira. Arcán egy kellemes mosoly terült el, ami megtöltötte az ember szívét szeretettel. Midnight közelebb lépett a lányhoz, majd végig simított annak haján. – Még mindig ugyanolyan vagy. – May zokogni kezdett. Letérdelt a boszorka elé, s keserves sírásba kezdett.

– Sajnálom. – zokogta, mire Midnight letérdelt elé. Megragadta a démonlány arcát, majd a szemeibe nézett.

– Nem a te hibád! – ismét elmosolyodott, majd letörölte a lány arcáról a könnycseppeket. Felállt, majd a kezét nyújtotta Maynek. – Jóvá teheted. – May felnézett a szőkeségre, s tudta, hogy mit akar tőle. Tudta, hogy azt akarja, hogy őt szolgálja. Ahogyan régen is tette. Midnightot körülvette a sötétség, s ezt May látta. A sötét hajú démonlány nem adta kezét a szőkeség kezébe. Érezte, hogy vonzza őt a boszorkány sötétsége, de ellent kellett állnia. Megrázta fejét, majd felegyenesedett.

– Halott vagy. – Midnight arca megváltozott. Eltűnt a bájos mosoly. – Annak is kellett volna maradnod. – az ezüsthajú lány hátrább lépett. Csalódott a démonában.

– Tűnj innen! – sziszegte Midnight, majd még egy lépést tett hátra. May nem mozdult. Szinte készen állt arra, hogy ismét kitépje a boszorka fekete szívét a helyéről. – Tűnj innen! – üvöltött Midnight, mire May kirepült a házból. Méterekkel odébb landolt. A kunyhóra pillantott, aminek ajtajában a szőkeség ácsorgott. Szemeiben izzott a tűz. May felkelt a földről, majd bámulni kezdte a lányt. A boszorka csettintett egyet, s az ajtó visszakerült a helyére. Megerősítette a házat, így Maynek esélye nem volt ismét a közelébe menni. Leporolta magát, majd elővette telefonját, s Wyatt számát tárcsázta. A férfi a folyosón ücsörgött, s várta a lány hívását. Bízott benne, hogy megölte Midnightot, de sajnos nem sikerült neki. May utálta magát ezért. Túl gyenge volt, hogy megtegye, s most másképp kell elintézniük. Wyatt letette a telefont, majd visszament a korterembe. Leült a székre, majd végig simított Chelsea kezén. Ő az egyetlen esélyük, de súlyosan megsérült, s nem tudni mikor tér magához. Ő az egyetlen, aki van olyan erős, mint Midnight. Még ő maga sem tudja, mekkora erővel rendelkezik. Mikor Wyatt rátalált, ezer kilométer volt köztük. Chelsea akkora erőt sugárzott magából, hogy a férfit magához vonzotta. Így találhatott rá Aina is. Charles ébredezni kezdett a székben. Megtörölte száját, majd lányára pillantott.

– Szia Wyatt. – mosolyodott el az öreg. A férfi megrökönyödött. Nem találkozott még sosem Chelsea apjával, a férfi mégis tudta a nevét.

– Honnan tudja a nevem? – hangzott a kérdés, amit nem tudott magában tartani a férfi.

– Ó, sokat legyeskedtél már Sea körül. – nevetett fel az öreg, majd megfogta a lány kezét. – Bár sosem voltál túl beszédes és Sea sem mutatott be soha. – Wyatt elmosolyodott. Egy léleklátó. Nem véletlen, hogy Chelsea ekkora erővel rendelkezik. Családi vonás. Charles Ford látta a szellemeket, így Wyattet is, amikor kivetült, s a házukban tanyázott.

– Nos, örülök, hogy végre beszélhetünk. – mondta mosolyogva a férfi, mire Charles bólintott. Örült, hogy nem volt egyedül lánya, míg ő ide nem ért.

May időközben vonatra szállt, s elindult vissza Morassba. Chelsea közelében akart lenni. Midnight lehetséges, hogy megpróbálja kiiktatni az egyetlent, aki elég erős ahhoz, hogy legyőzze. Nem engedheti. Meg kell védenie a lányt. Fel kell ébreszteniük valahogyan a lányt, de ez nem lesz egyszerű. Majdnem meghalt. Talán egy része meg is halt, így térhetett vissza Midnight. Megannyi kérdés, s legtöbbjüket felesleges már feltenni. A tragédia megtörtént, hamarosan kibújik a kunyhóból a boszorka, s neki lát a pusztításnak. May oldalra pillantott, s meglátott egy kislányt. Ismerős volt neki. Sáros haj, piszkos ruha. A bőrét por és hamu borította. Aina kis háziállata. Sose értette, hogy miért tartja maga mellett. A kislány haldoklott. Aina táplálta, s most, hogy távol esett tőle, lassan elhagyja az ereje. May odasétált hozzá, majd leült mellé. Carolina az ablaknak dőlt, s a tájat nézte. Alig kapott már levegőt. A kislány felnézett Mayre, majd elmosolyodott. A démonlány végig simított a kislány fején, mire az hamuvá lett. May mély levegőt vett, majd körbe nézett. Nem volt más a vagonban, csak ő. Kinyitotta az ablakot, s a hamvak lassan kiszálltak rajta. A lány becsukta az ablakot, majd visszasétált a helyére. Lábait feltette az előtte lévő ülésre, s a tájat kezdte vizslatni. Hosszú volt az út, s remélte, hogy Chelsea magánál lesz, mire oda ér.

Charles megveregette Wyatt vállát, majd kisétált a teremből. Muszáj volt innivalót szereznie, teljesen kiszáradt az éjszaka folyamán. Kinézett a folyosó egyik ablakán, s csodálkozva vette észre, hogy már világos van odakinn. Mély levegőt vett, majd a liftek felé igyekezett. Rossz előérzete volt lányával kapcsolatban, de nem tudta megmondani, hogy miért. Valami volt a levegőben, ami vészjósló volt. Rossz dolgok közeledtek, s ezt a szellemek is érezték. A kórház hemzsegett tőlük. Suttogtak, s információkat adtak át Charlesnak. Az öreg meghallotta az ősiboszorkány nevét is. Nem tudta mi köze van lányához, de összekapcsolódtak. Az öreg leért a földszintre, majd megállt a büfénél. A szendvicseket kezdte nézegetni, mikor egy fiatal nő szelleme lépett oda hozzá.

– Midnight egyre erősebb. – suttogta a szellem. Arca félig hiányzott, ruhája rohadt volt. Száján ömlött ki a bűz. Nem tudta mihez hasonlítani a férfi. – Csak a tenger állíthatja meg. – a szellem vigyorogni kezdett, majd hirtelen eltűnt. Charles mély levegőt vett, majd kért két szendvicset és egy palack vizet. Nem volt tisztában erejével, de felfogta, hogy ezek a jelenések nem valódi emberek. Sosem félt tőlük. A férfi visszasétált a liftekhez, majd felment a másodikra. Nem akart egyből bemenni, had legyen a fiú is kettesben Chelseával. Leült a folyosón lévő székek egyikére, majd kicsomagolta az egyik sonkás szendvicset. Nem volt túl guszta, de talán az éhségét elveszi.

Wyatt elrakta telefonját, majd megragadta a lány kezét. Lehunyta szemét, s készült belépni Chelsea elméjében, ám nem kellett neki. A barna hajú lány lassan kinyitotta szemét, majd a férfire mosolygott.

– Szia. – a férfi végig simított a lány arcán, majd közelebb húzta az ágyhoz a széket. – Hogy érzed magad? – Chelsea nehezen tudta nyitva tartani szemeit, de tudta, hogy ideje felkelnie.

– Megvagyok. – felelte halkan, majd körbe nézett a szobában. Apját kereste, remélte, hogy vele lesz a férfi.

– Elment vizet venni magának, nem sokára vissza jön. – mosolyodott el Wyatt, hüvelykujjával simogatni kezdte Chelsea kézfejét. A lány mosolygott, de arcán ott volt a nyoma annak, ami történt vele. Megtörték, s talán sosem lesz olyan, amilyen előtte volt. Próbálta nyitva tartani szemeit, hogy meglássa apját is, mikor visszajön, de a gyógyszerek elnyomták őt. Ismét álomba szenderült, s nem érezte azt a fájdalmat, amit akkor érzett, míg ébren volt. Nem fizikai fájdalom volt. Belülről fakadt, mintha a lelkéből kitéptek volna egy darabot és most ott egy vérző lyuk tátongna. Barna haja már nem csillogott úgy, mint előtte. Fakó lett. Nem volt jól, s ezt Wyatt is érezte.

Charles kidobta a szendvics csomagolását, majd belépett a szobába. Leült a székére, majd szorongatni kezdte a kezében lévő palackot. Mély levegőt vett, majd lassan kiengedte azt. Megsimogatta lánya homlokát, majd magára húzta a pokrócot, s hátradőlt. Wyatt nem mondott semmit. Ha most elmondaná, hogy fent volt Chelsea, a férfinak bűntudata lenne, hogy nem volt itt. Biztosan lesz még alkalma beszélni a lányával. De most mindkettőjüknek pihennie kell.

Aina megtörölte kezét, majd elzárta a gázt. Kész volt az ebéddel. Kilépett a konyhából, majd a nappali felé nézett. Midnight még nem teljesen fogta fel, hogy visszatért a földre. Túl sok időt töltött azon a sötét helyen, ahova száműzték őt. Mióta itt voltak, nem evett. Aina főzött egy kevéske levest és másodiknak lasagnét. Desszertet is akart, de fogalma sem volt arról, hogy Midnight mit szeret. Bár akkoriban mikor a boszorkány élt, teljesen más íz világ és ételek voltak. A szőkeség zombiként ült a kanapén, s ujjait tördelte. Gyönyörű, fénylő, ezüsthaja kócosan zuhant hátára. Arca megviselt volt. Aina oda sétált a lányhoz, majd leült mellé.

– Enned kell. – szólalt meg, mire Midnight megrázta fejét. – Erőre kell kapnod. – tette hozzá, de a boszorka ismét a fejét rázta. May látogatása után nem szólalt meg. Számított démonára, de az elutasította őt. Nem értette, hogy mit vétett ellene. Sok emléke oda veszett. Halálát sem tudta felidézni. Viszont emlékezett férjére, akit barbár emberek mészároltak le. Azok az emberek, akik boszorkányokat vetettek máglyára, csak mert nem értették meg őket. Midnightot is párszor megpróbálták megölni, de ő erősebb volt, bármelyik boszorkánál. Benne az ősi tűz égett, amit senki sem tud kioltani. Aina végig simított a lány hátán, s próbálta rávenni, hogy egyen valamit. Midnight végül beadta a derekát, s egy kevéske levest hozatott a nővel. A szőkeség megette, majd tovább ücsörgött a kanapén. Aina mély levegőt vett, majd a boszorkány mögé ült. Lassan elkezdte kifésülni a lány ezüsthaját, majd apró fonatokat kreált belőle. Összecsatolta hátul, majd végig simított a lány göndör haján. Mint a holdfény. Midnight elmosolyodott, majd a nő felé fordult.

– Köszönöm. – suttogta, majd felállt. – Úgy gondolom, ideje lenne lecserélnem ezt a hacukát. – Aina elmosolyodott, majd felpattant az ágyról. Oda lépett a nappaliban lévő hatalmas szekrényhez, majd belenyúlt. Egy gyönyörű, fekete bőrruhát húzott elő.

– Én készítettem neked. Remélem, hasonlít az egykori ruháidhoz. – átnyújtotta neki, majd mosolyogva várta, hogy a lány mit szól hozzá. A bőr néhol vékony volt, néhol vastag. Apró karomhoz hasonlító minták borították néhol, amik egy tigris karmára emlékeztettek. Bokáig ért a ruha. Alá egy bordó garbó járt, s egy fekete nadrág, ami szintén bőr volt. Aina gyorsan kivett a szekrényből egy bakancsot is, aminek apró sarka volt, s az ágyhoz helyezte. Midnightnak tetszett a ruha, nem volt olyan, mint amiket régen hordott, de hasonlított azokhoz.

– Nagyon szép. – mosolyodott el a szőkeség, majd az ágyra terítette a ruhát. – Remek munkát végeztél. – Aina örült annak, amit a lány mondott neki. Felnézett rá, a példaképe volt. Várta már ezeket a pillanatokat, nagyon régóta. A nő magára hagyta a lányt, s visszasétált a konyhába. Elpakolta az ételeket a hűtőbe, majd főzött magának egy adag kávét. Midnight levetette a fekete hálóinget, majd felhúzta magára a nadrágot és a garbót. A garbót kicsit szűknek találta, de tetszett neki a színe. Megigazította a nyakánál az anyagot, majd felhúzta a ruhát. Csak most vette észre, hogy az alján, halvány, bordó csíkok díszelegnek. Végig simított a ruhán, majd ismét elmosolyodott. Hiányzott neki tigrise. Az a fekete bestia, aki hűn szolgálta, s harcolt mellette. Végig simított haján, ami azonnal megváltozott. Megannyi fonat tekergett felül, alul pedig szabadon hullott göndör haja a hátára. Készen állt a harcra. Készen állt arra, hogy megöljön mindenkit, aki az útjában áll. May volt az első áldozata. Árulást követett el, s ezért halállal lakol. A szőke boszorkány, mély levegőt vett, majd a konyhába sétált. Lábán már ott díszelgett a fekete cipő, ami meglepően kényelmes volt. Aina elmosolyodott, s végig nézett a lányon. Akárcsak egy királynő. Hisz királynő is volt. A démonok királynője, aki megölt egy angyalt, s leigázott megannyi férfit, akik bántották a fajtáját. Aina csodálattal nézett a szőkeségre. Midnight helyet foglalt a piciny asztalnál, majd megragadta Aina kezét. Egymással szemben ültek, s a szőkeség mosolya töretlen volt. Aina érezte az erejét, hatalmas volt.

– Miért hoztál vissza? – a kérdés egyszerű volt, s a nő tudta, hogy eljön ez is. Válaszolnia kell a boszorkánynak. A nő Midnight kezére pillantott, ami erősen szorította az ő kezét.

– Bosszút akarok állni a világon, amiért ezt tették velünk, boszorkányokkal. – Midnight figyelni kezdte a nőt, érdekelte a mondani valója. – Miután meghaltál, a boszorkányok sora nem ment olyan jól. Vadászni kezdtek ránk, s lerombolták a várat, amit felépítettél. Csak nem az összes nővel végeztek. Manapság már kevesen vagyunk. – Aina mély levegőt vett, majd elengedte a szőkeség kezét. – Azért hoztalak vissza, hogy megbosszuld lányaid halálát.

– Kik a felelősek? – Midnight szemeiben meggyulladt a tűz. Az a tűz, ami férje halálakor jelentkezett először. Akkor egy várost rombolt le. Most talán az egész világot.

– Az emberek. – a szőkeség itta Aina szavait. Megakarta bosszulni a boszorkányokat. – Az összes ember. – helyesbített a nő, majd belekortyolt a kávéjába. Midnight hátradőlt a széken, majd az ölében, összekulcsolta kezeit. A láng egyre erősödött a lelkében, lassan felemésztett mindent. A sötétség szinte körülölelte őt. Aina elmosolyodott, majd letette az asztalra a bögrét. Tudta, hogy hamarosan árvizek és tűzvészek fogják sújtani az országot, majd az egész világot. Csupán a boszorkányok fogják túlélni a csapásokat, az emberek szép lassan belehalnak. Nem fogják túlélni. Nincs esélyük Midnight ellen. A szőkeség felállt, majd az ajtóhoz sétált. Mély levegőt vett, majd kinyitotta azt. Odakinn borús volt az idő. Havazásra állt. A lány beszívta a friss levegő illatát, majd az óceán felé fordult. Olyan volt, mint régen. A fű már nem volt olyan szép zöld, mint régen, de még így is csodálatos látványt nyújtott. A szél belekapott a hajába, s felnézve az égre, érezte, ahogyan az angyalok figyelik őt. Elmosolyodott. Testvérük halála után, egyikük, sem mert szembeszállni a lánnyal. A hegy oldalán egy közepes méretű város helyezkedett el. Blackrose, de már nem élt köztük boszorkány. Csupán emberek, akik élték a mindennapi életüket. Nem hittek a természetfelettiben, nem emlékeztek a régi időkre. Midnight végig nézett a városon, majd felemelte kezét. Lehunyta szemét, s egy ősi varázsigét kezdett mormolni, de hirtelen iszonyatosan fájni kezdett a feje. Homlokához kapott, majd a földre rogyott. Valaki az elméjében volt, s megkellett tudnia ki az. Mély levegőt vett, majd keresni kezdte az illetőt. Elméje a régi Nigrumrosa-i vár volt. A régi csarnokban találta magát. Odakinn sötétség volt, csupán néhány fáklya világította meg a termet. A trón mellett egy barna hajú lány ácsorgott. Fekete farmert viselt, s egy trikót. Haja válláig ért, talán picit lejjebb. Midnight közelebb lépett hozzá, majd rájött, hogy kit lát.

– Chelsea! – a lány megfordult, majd a szőkeségre pillantott. A hasonmása volt. Chelsea mellett, a sötétben egy tigris húzódott meg. Luna volt az. Midnight elmosolyodott, majd a tigrisre nézett. Hívni próbálta, de az állat nem mozdult. Chelsea mellett maradt. A szőkeség arcáról eltűnt a mosoly. A barna hajú lányra nézett, majd közeledni kezdett felé, ám Luna morogni kezdett.

– Óvatosan, Midnight. Nem akarod, hogy a saját tigrised tépjen szét. – Chelsea élvezte a helyzetet, kuncogni kezdett. – Szép az elméd. Könnyű benne eltévedni.

– Mit keresel itt? – a démonok királynője egyre idegesebb lett. Egy szempillantás alatt összezúzhatná a lány elméjét. De nem ölheti meg. Összevannak kötve. Az ő lelkének egy darabja tartja életben, s ezt tudta. Chelsea is tudta, érezte. – Állj mellém. Együtt uralhatnánk a világot. – Midnight szerette volna maga mellett tudni a lányt. Hatalmas erő lakozott benne. Hasznát vette volna.

– Te nem uralni akarod. – Chelsea lassan elindult lefele a lépcsőkön. – Te elakarod pusztítani. – hangja halk volt, lágy és magabiztos. A tigris szorosan a lábai mellett haladt. – Miért?

– Ez a végzetem. – az ezüsthajú lány szemeiben könnyek gyűltek. Elvettek tőle mindent, csupán a bosszú maradt neki. – Hogy léptél be az elmémbe? – érdekelte a dolog. Eddig egyetlen boszorkány sem volt képes erre.

– Könnyű volt, miután elloptál egy darabot a lelkemből. – Chelsea már egész közel ért a lányhoz. Mindketten élni akartak, de másképp. Midnight megakarta ölni azokat, akik végeztek lányaival: az embereket. Chelsea csupán békét akart, s tudta, hogy amíg a szőkeség életben van, ez nem lehetséges. A barna hajú lány kezében egy kés volt. Kicsi, de éles. Tudta, hogy Midnight szívébe kell állítania, addig, míg megteheti.

– Ne is álmodj róla. – mosolyodott el Midnight, majd megpöckölte a lány torkát. Chelsea levegő után kapkodva tért magához. Nyakán egy apró lila folt keletkezett. Wyatt ijedten pattant fel, majd simogatni kezdte a lány hátán. Chelsea mély levegőt vett, majd az asztalon lévő üvegre mutogatott. A fiú azonnal öntött a lánynak egy pohár vizet, majd oda adta neki. A nyakán lévő foltot kezdte bámulni, s tudta, hogy Midnight tette ezt vele.

– Mi történt? – hangzott a kérdés, de Chelsea alig tudott nyelni. Visszaadta a műanyag poharat a férfinek, majd apjára pillantott, aki a székében épp az igazat álmát aludta.

– Megakartam ölni, de nem sikerült. – suttogta a lány, majd a nyakát kezdte dörzsölni. Szörnyen fájt a torka, s nehezen beszélt. Minden egyes nyelést éles fájdalom kísért. Wyatt végig simított a lány haján, majd félre tette a poharat.

– Ne légy buta, abba te is belehalsz.

– Tudom. – hát persze. Chelsea tudta, érezte, de megkellett volna tennie. Nem volt elég erős hozzá, s Midnight átlátott rajta. Talán az elejétől fogva átlátott rajta. Hiába is volt a színjáték. Felsóhajtott, majd visszafeküdt. Kezdte érezni a hasában a fájdalmat, amit Aina kése okozott. Határozottan jobban érezte magát, de még sok idő kellett a testének, hogy meggyógyuljon. Örülhet, hogy életben maradt. Érezte a boszorka gonoszságát. Érezte, hogy lelkét feketeség borítja. Nem érez szeretet, reményt, csak a bosszúvágyat és a magányt. Érezte, hogy Midnightot felemészti a magányosság, az egyedüllét. Hiányoztak neki szerettei, akiket elvesztett az emberek miatt. Elvették tőle a tigrisét, s végül May is ellene fordult. Nem maradt senkije. Ainában nem bízott, s megfogja ölni, amint lehetősége adódik rá. Az elméje jobbnál jobb ötleteket kreált, Aina halálával kapcsolatban. Chelsea mindent látott. Midnight az élő pokol a földön. Magában hordoz minden gonoszságot. Csupa fájdalom, gyász. A boszorkányok ősanyjában többé egy fikarcnyi jóság sincs. Blackrose lesz az első, amit elpusztít. Megfogja ölni az ott lakókat. Összezúzza házaikat, a férfiakat démonok fogják a pokolba rántani, míg a gyerekeket egy csúnya betegség ragadja magával. Az asszonyokat rabszolgává teszi, s mind ezt úgy, hogy a világ nem fog róla tudomást szerezni. Elrejti a várost, mintha sosem lett volna. Mindenkit kínozni fog, míg nem a halálért könyörögnek. Aztán felégeti a várost, s tovább áll. A világ pusztulásra ítéltetett. Nem sok idejük maradt. Chelsea megragadta Wyatt kezét, s a férfi tekintetét kereste.

– Meg kell ölnöd Midnightot. – hangja rekedt volt, s szinte alig tudta kimondani a szavakat.

– Nem tehetem. – Wyatt tiltakozott. Nem tehette, abba szerelme is belehalna. Nem bírná ki.

– Akkor nincs más lehetőségem. – suttogta, majd megszorította a férfi kezét. Wyatt összeesett. Chelsea mély levegőt vett, majd elkezdte kihúzkodni a kezéből lógó drótokat. Elvette a székről a férfi kabátját, majd magára húzta. – Sajnálom. – lehajolt, majd csókot lehelt a férfi arcára. Apjára pillantott, aki még mindig mélyen aludt. Óvatosan kinyitotta az ajtót, majd kikukucskált a folyosóra. Tiszta volt. Végig baktatott a folyosón, majd a lifthez érve, nyomkodni kezdte a hívó gombot. Folyamatosan figyelte a mögötte lévő korterem ajtaját, hátha Wyatt előbb felébred a kábításból, mint gondolta. A lift ajtó kinyílt, s Chelsea beszállt. A földszintre érve, rengeteg ember botorkált a kórházban. Próbált feltűnés mentesen végig menni a folyosón, de elég nehéznek bizonyult, hisz egy kórházi köpeny volt rajta, s egy férfi kabát. Minél jobban szedte a lábát, annál inkább fájt a hasa. A parkolóba érve, a kocsikat kezdte vizslatni. Az összes autót megnézte, de mind zárva volt. Végül egy öreg Ladát pillantott meg, amit gazdája nyitva hagyott. Bizonyára véletlen. A lány beült, majd próbált megnyugodni. Felhúzta a köpenyt, s látta, hogy a hasára ragasztott fásli, csupa vér. Chelsea hátradőlt, s levegő után kapkodott. Körbe nézett a kocsiban, s ekkor vette észre, hogy a kulcs bent maradt. Elindította az autót, majd kitolatott a parkolóból. Tudta, hogy hova megy. Járt már Blackroseban. A mamája oda valósi volt. Hosszú útra indult, de megkellett tennie. Végeznie kellett a boszorkánnyal.